Akkor – a rendszerváltás idején – az emberek tele voltak várakozással. Voltak pillanatok, amikor eufórikus hangulat uralkodott. A kerekasztal-tárgyalások, a szabad választások, az ezt követő egyeztetések, az új parlament, majd a kormány megalakulása milliók figyelme előtt zajlott.
Akkor több százezren követték a televízió parlamenti közvetítéseit. Akkor az emberek valódi vitákat folytattak a közös ügyeinkről. Akkor, amikor a kormány nyilvánvalóan hazudott, kitört a taxissztrájk.
Akkor fontos kérdések eldöntését megelőzően egyeztetések zajlottak a különféle partnerekkel. Nem volt mindig megegyezés, de mindenki ismerte és akceptálta a másik szempontjait.
Akkor az emberek nem szerették, hogy „ezek” állandóan csak vitatkoznak, ahelyett, hogy segítenének megoldani a gondjainkat. Akkor sokan csalódtak a várakozásaikban, sokan érezték magukat vesztesnek. Akkor a politikusok kezdték elveszíteni népszerűségüket.
Akkor egyvalaki akadt, aki egyre inkább kivívta az emberek szeretetét. Göncz Árpád, a köztársaság elnöke. Ő szimbolizálta mindazt, amiről sokan úgy gondolták, hogy érdemes volt rendszert váltani. Az embersége, a tisztasága, politikai és emberi tisztességeszínre lépésétől kezdve elemi erővel tört át a nyilvánosságon. Ha valaki beszélt vele, azt érezte, hogy van itt egy ember, aki érti és megérti az ő problémáit, és ugyan lehet, hogy megoldani nem tudja azokat, de biztosan együttérez vele. Ugyanezt érezhették tömegek is, amikor beszélt előttük, amikor közösségi programokon vett részt. Sokak számára jelentette a reményt és a megnyugvást.
Most az emberek nincsenek tele várakozással. A parlamenti televíziós közvetítéseket kevesen tudják nézni, de őket sem érdekli. Már nem is követik a közélet ügyeit. Észre sem veszik, ha a kormány nyilvánvalóan hazudik.
Most nincsenek egyeztetések fontos kérdésekről. Most Nemzeti Konzultációnak hazudott levelezgetés folyik, kétes, vitatható eredménnyel, de legalább drágán. Most senkit sem érdekelnek a másik szempontjai, nem is akarja ismerni, pláne nem akceptálni azokat.
Most az emberek végleg csalódtak a várakozásaikban, sokkal többen mondhatják magukat vesztesnek, láthatják sorsukat reménytelennek. A politikusok végképp elveszítették elismertségüket. Most senki sem jelent az emberek számára reményt és megnyugvást.
Most, hogy Göncz Árpád örökre elaludt, sokan nevezik őt példaképüknek. Kár, hogy senki nem követi.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
