Orbán Viktor közvetlenül a meccs befejezése után nyilatkozott az amszterdami stadion előtt. Dicsérte Gera Zoltán kapitányt, nagyra értékelte a válogatott teljesítményét, amit egy komoly férfiakból álló komoly csapatnak minősített, az eredményt pedig azzal kommentálta: a múltkor pechünk volt, de most megmutattuk, hogy vagyunk valakik.
Mindezt annak illusztrálására hoztam fel, mennyire vonzó az emberek számára Viktor virtuális világa. Ez a történet mondjuk a fociról szólt, ami Orbán Viktor érdeklődésének centrumában áll, de az ő virtuális világa ennél azért tágasabb, magába foglalja a magyar közélet jelentős részét, sőt túlterjed az ország határain is. Ebben a világban örökös harc folyik a szélrózsa minden irányában, de egységesek vagyunk, erősek, elszántak és győzelmet győzelemre halmozunk. Most például megmutattuk, hogy Brüsszel után már Amszterdam sem diktálhat nekünk.
Napjaink politikusi közbeszéde egészen az abszurditásig megy szembe a valósággal. Nagyon sokaknak mégis tetszik. Mert a Fidesz értünk hazudik, nem ellenünk, amikor megmenti a nyugdíjunkat, amikor mindenki jobban jár az új adórendszerben, amikor megalkotja minden magyar ember által lelkesen támogatott új alkotmányát.
Azt figyeltem meg, hogy a demokrácia állapota és a politikai közbeszéd hazugságtartalma fordított arányban áll egymással. Minél fejlettebb a demokratikus intézményrendszer, annál nehezebben tűri el a közvélemény a politikusok szájából a nyilvánvaló hazugságot. Az elmúlt húsz évben tettünk egy kétes kimenetelű kiruccanást a demokrácia világába. Az intézményesített hazugságra épülő Átkos 1.0-ban (a köznyelvben Átkosnak nevezett Kádár-rendszert jobb híján egyelőre így különböztetem meg a mostanitól, amit évtizedek távlatából majd valószínűleg Átkos 2.0-nak fognak hívni szép reményű utódaink) hozzászoktunk, hogy a politikai beszédben ne is keressük a valóságot. Viszont nagyon fejlett dekóderünk segítségével a közhazugság módjából, hangsúlyaiból és körülményeiből meglepően jó közelítéssel ki tudtuk hámozni a tényállást.
A rendszerváltás után (ami – mint tudjuk – tulajdonképpen meg sem történt) elemi erővel támadt fel a közvéleményben az igazságbeszéd iránti igény, s a politika isten bizony!-nyal ígérte, hogy száműzi a közéletből a hamisságot. Hogy ez mennyire nem következett be, arra éppen őszödi beszéd volt a legjobb példa (hazudtunk reggel, este stb.). Aztán, hogy Gyurcsány Ferenc őszinteségi rohamát a politikai ellenfelek mi módokon használták ki, egyértelműen megmutatta: a demokrácia vs. közhazugság összecsapás egyáltalán nem egy lefutott meccs. Szóval nem egy holland–magyar.
Valami azért mégis csak történt ezekben az években. Ezt éppen napjaink hitetlenkedései igazolják. Például, amikor felkapjuk a fejünket a miniszterelnök kijelentésére, miszerint ami most készül, az nem a többség alkotmánya lesz, hanem mindenkié. Az ilyen beszéd Átkos 1.0-ban teljesen természetes volt. Hát hogyne, mindenkié, persze. Most azonban vagyunk néhányan, akik még megütközünk rajta. (Egyfajta értelemben persze ez a megfogalmazás is igaz lehet: amit lenyomnak a zemeberek torkán, az onnantól kezdve a zembereké, akár akarja valaki, akár nem.)
A helyzethez nem csak a liberális érzelműek igazodnak nehezen, hanem a maximálisan lojálisra nyomorított intézményrendszer fogaskerekei is eléggé csikorogva indulnak újra. Az általában végletekig precíz KSH például kénytelen volt a héten visszavonni a munkanélküliségről kiadott jelentését, mert abban lényegi ellentmondásokat fedezett fel a szakmai közvélemény. Nyilvánvalóan a hivatalnak újra hozzá kell szoknia, hogy a végeredményből számolja vissza a kiindulási adatokat, s ne az alapadatokból a végeredményt. Tulajdonképpen ez nem sokkal bonyolultabb művelet, csak valahogy most nem állt rá a kezük.
A KSH egyébként egy nap alatt kijavította bírált jelentését. A végeredmény ugyanaz lett, a kiindulási adatokon változtattak. Elindult a visszaszámlálás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
