Az inga mindig visszalendül, de sosem pontosan oda, ahol korábban volt. John Lukács történészprofesszor mondta ezt néhány éve egy könyvbemutatón. A demokratikus- baloldali-liberális (kívánt rész aláhúzandó) oldal ingája most visszalendült, de azért nem egészen oda, ahol volt.
Az ellenzéki megállapodást bejelentő keddi sajtótájékoztatón szövetségesként állt egymás mellett Gyurcsány Ferenc, a 2009-ben távozó miniszterelnök, utódja, Bajnai Gordon, az ugyanekkor helyzetbe hozott frakcióvezető, Mesterházy Attila, valamint az a Fodor Gábor, aki a Gyurcsány-kormány minisztere volt, majd SZDSZ-elnökként Gyurcsány távozását akarta elérni, végül pedig Bajnai megválasztását támogatta. Mellettük ott állt az LMP-alapító Jávor Benedek, egykoron mindegyikük opponense.
Az elmúlt öt év részben arról is szólt, hogyan próbáltak szabadulni egymástól ezek a politikusok. Érdekeik most mégis találkoztak. Legfőképp azért, ami 2009 után történt az országban. Mivel pedig egyikük sem tudta egymaga megszorítania a Fideszt, jó ideje a fejük felett lebegett már az erők egyesítésének kényszere.
Az egyfordulós, egyéni kerületi túlsúlyú választási rendszer minden korábbinál inkább jutalmazza az egységes indulást és súlyosan bünteti az erők szétforgácsolását. Ha a választási rendszert később sem sikerül megváltoztatni, akkor a keddi bejelentés csak a kezdete lesz egy Fidesszel szembeni demokratikus konföderáció kialakulásának. Akár a vereség, akár a feles többség és a kormányzás felelőssége tartósan egymáshoz ragaszthatja e pártokat.
A kampányidőszak hetei nem csak az egymással folytatott versengésre alkalmatlanok, de arra is, hogy az ideológiai útkeresést folytassák a szövetséges pártok. Most egyszerűen össze kell dobniuk, amijük van. A deklarációkon túl mihamarabb ki kell alakítaniuk az együttműködés napi gyakorlatát.
A Fidesz-ellenesség, a „kisebbik rossz” választásának lehetősége döntő érvek lehetnek sok választó számára. Csakhogy nem lehet őket – minket! – állandóan ezzel revolverezni.
A közös lista nem alibi, hanem lehetőség.
Nem lehet a végtelenségig kerülgetni a feszítő társadalmi problémákat arra hivatkozva, hogy most nincs itt az ideje a megoldásnak, mert hát, látjátok, helyzet van. A kerülgetés miatt van állandóan vészhelyzet. A közös listának, a pártok részleges önkorlátozásának és a választók ezzel kapcsolatos megértésének az ad értelmet, ha a közös lista a változás első lépése.
E változás egyik eleme a politikai képlet módosítása. Mindenekelőtt a centrális politikai erőtér felszámolása. Orbán Viktor újabb győzelme könnyen vezethet ahhoz, hogy a Fidesz tartósan berendezkedik. Semmi okunk azt hinni, hogy Orbán lehiggad, ha elnyer egy újabb kormányzati ciklust. Minden, amit a Fideszről tudunk, azt a várakozást támasztja alá, hogy az ellenfelek végső kiradírozásához fogna. Ez nem kizárólag és nem is elsősorban a pártok baja. S tévedés azt hinni, hogy ha eltűnnek a múlt erői – a 2009-esek –, akkor megnyílik az út a „tiszták” előtt. A Fidesz ezeket az utakat is gondosan lezárja, ne legyen szemernyi kétség sem efelől.
A közös lista létrehozóinak a politikai gondolkodás átalakításában is óriási felelősségük van. Nem lesz egyszerű, mégsem lesz elég a Fidesz-ellenesség és Orbán intézkedéseinek „visszacsinálása”. Saját, demokratikus javaslatokra is szükség van, amelyek ráadásul végrehajthatók. Legyen szó a foglalkoztatási válságról, a szegénységről, az oktatásról vagy a gazdasági növekedés lehetőségeiről. Közben el kell indítani Magyarország újrademokratizálását, komolyan véve a civil szereplőket, nyitva tartva a kapukat az újító gondolatok és a csatlakozni kívánó mozgalmak előtt.
A közös lista nem csodaszer, de alkalmas eszköz. Elhárít egy alapvető „technológiai” akadályt Orbán Viktor leváltásának útjából. A demokratikus technikai koalíció felépítheti a győzelem esélyét a következő hetekben. Ez a minimum. Utána viszont azt kellene elérni, hogy a demokratikus oldal váljék végre a kisebbik rosszból a nagyobbik jóvá. Alibizés helyett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!