Éppen születésnapján vált meg a miniszterelnöki poszttól 1998-ban a most nyolcvanéves Horn Gyula. Az azt megelőző kilenc év volt politikai pályája legmozgalmasabb és legsikeresebb periódusa.
Az MSZP vezetését súlyos választási vereséget követően vette át. Önálló baloldali pólus kialakítását tűzte ki célul, azt akarta, hogy az MSZP ne a kilencvenes évek elején jellemző konzervatív-liberális tengely mentén határozza meg önmagát. Szerepet játszhatott ebben a döntésében az MSZP-t kritizáló liberális politikusokkal szembeni gyanakvása, de az a felismerés is, hogy az MSZP elérhet olyan szavazókat, akiket a többi politikai erő nem: érdemes hát a saját útját járnia.
Ezzel együtt, amikor az idén elhunyt Csurka István által fémjelzett tekintélyuralmi törekvésekkel szemben létrejött a Demokratikus Charta, akkor az MSZP csatlakozásra szólította fel tagjait és híveit. Horn tehát nem az egyenlő távolságtartás politikáját gyakorolta abban a helyzetben, amikor valaki a demokrácia lerombolására tett kísérletet. A charta révén az MSZP kiszabadult a karanténból, ezzel releváns, megválasztható párttá vált. Elköteleződött a demokratikus politika mellett és ezt immár legharcosabb ellenfelei közül is sokan elfogadták.
Ennek az időszaknak a terméke az MSZP szervezeti megerősítése, amiben elsősorban nem Horn játszott tevőleges szerepet, de tisztában volt ennek fontosságával. A karanténból való kikerülés és a szervezettség mellett még két tényező okozta az MSZP 1992–1994 közötti felfutását. Az egyik volt a „hogy a szakértelem kerüljön kormányra” ígéret iránti fogékonyság a választókban, látva az MDF-kormány működését. A másik az úgynevezett nosztalgia, vagyis a Kádár-korszak szociális biztonsága iránti vágyakozás egy olyan korszakban, amikor a várt nyugati jólét helyett recesszió, szegényedés, tömeges munkanélküliség, valamint a középrétegek lecsúszása köszöntött a társadalom jelentős részére. Bár az MSZP hivatalos programja, amely klasszikus szociáldemokrata dokumentum volt, a fiskális fegyelmet is szükségesnek tartotta, az 1994-es kampány mégiscsak e nosztalgia hullámán lovagolt.
Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy a magyar társadalom széles rétegeit, gondolkodásuk mozgatórugóit Horn minden más akkori politikusnál jobban értette és érezte. Nehéz megmondani, milyen mértékben befolyásolta a „kisemberpárti” politika kialakulását a pártelnök gyermekkorának nehéz világa, személyes puritanizmusa, a Kádár-rendszer tapasztalataiból levont következtetései, meg a politikai ravaszság, amellyel felmérte, hogy mely csoportok maradtak kapaszkodó és képviselet nélkül. Az viszont biztos, hogy az ő politikusi karaktere hasonlított a leginkább arra, amire ezek a választók a rendszerváltás válsága közepette vágytak.
Mindez már csak azért is érdekes, mert Horn ellen kifejezetten a személyére irányuló, antikommunista hangszerelésű lejárató kampány folyt ebben az időszakban. Holott, a pártelnök maga tette közzé már korábban, hogy 1956-ban önként karhatalmistának állt. A választók 1994-ben ennek tudatában szavaztak pártjára, s ami azt illeti, őket elsősorban nem ez, hanem a szocialisták jelenorientált pragmatizmusa vonzotta. Ebben pedig Horn járt az élen.
Érdemes emlékezni arra is, hogy a rendszerváltás után Hornnak volt először kétharmados többsége a parlamentben. Igaz, miniszterelnöki hatalmát politikai értelemben korlátozta a koalíciós partner, valamint a tény, hogy az MSZP sosem volt olyan központilag irányított szervezet, mint amilyen a most kétharmados Fidesz. Ám ezzel együtt sem magától értetődő, hogy az állampárti időszakban szocializálódott pártelnök-miniszterelnök koalíciója évekre szóló alkotmányozási moratóriumot hirdetett és több kétharmados ügyben kereste az ellenzék támogatását. Különösen érdekes az egykori állampárti politikus demokratikus tanulási folyamatát felidézni egy olyan korból visszatekintve, amikor valaha büszke demokraták az állampárti működést tanulmányozzák hasonló vehemenciával.
Horn Gyula kormányzásának legnagyobb fordulata a Bokros-csomag bevezetése volt. Az MSZP–SZDSZ-kormány első időszaka sem volt mentes a takarékossági intézkedésektől, de elsősorban a koalíciós partnerek és az MSZP-n belüli hatalmi konfliktusok voltak meghatározóak. A gazdasági stabilizációs program államcsődgyanús helyzetben, rendkívül rizikós pénzpiaci környezetben született. A csomag által okozott belpolitikai hátránynál ekkor már súlyosabbnak látszottak a csomag nélküli összeomlás lehetséges következményei. Horn jelentős politikai teljesítménye, hogy a személyes ízlésétől távol álló stabilizációs politikát vállalta, közben pedig megőrizte, sőt, az SZDSZ gyengülése közepette növelte is miniszterelnöki befolyását. Nem folytatott kettős beszédet, megszorításnak nevezte a megszorítást, vállalta érte a politikai felelősséget. Ez azzal együtt is igaz, hogy egy okosan megválasztott pillanatban megszabadult a csomagnak nevet adó, politikai terhet jelentő pénzügyminiszterétől.
Részben a csomag eredményeként elmélyült több olyan társadalmi probléma, amelyek megoldását az MSZP 1994-ben megígérte. Viszont 1997-ben a gazdaság erőteljes növekedésnek indult. Az MSZP visszaszerezte a vezető helyet a pártok versenyében, az 1998-as választás első fordulójában győzött is. Azonban az SZDSZ mélyrepülése miatt nem maradt szövetségese és éppen Horn SZDSZ-szel szembeni konfrontatív magatartása miatt a liberális szavazók nem siettek támogatni a szocialistákat a második körben. Így történt, hogy a listán nyertes párt végül ellenzékbe szorult.
Horn Gyula távozott, lemondott a pártelnökségről is. Annak ellenére cselekedett így, hogy a vereség mérsékelt volt, pártja erős maradt, megőrizte a váltópárt szerepét.
Végső soron, még ha Horn baloldaliságának iránya, tartalma, döntései, személyisége vitatható is – értsd: érdemes arra, hogy vitassák –, az bizonyos, hogy politikusi hatása jelentős és emlékezetes. Késő Kádár-kori „kisember” karaktere egyeseket taszít, másokat azonban nagyon is vonz, beleértve azon politikai ellenfeleit, akik mesterségesen igyekeznek az ő természetes karakterének egyes elemeit felépíteni a maguk számára. A volt pártelnök-miniszterelnök 1990 után visszahelyezte a hazai politikai térképre a baloldalt és önálló pólussá formálta. A mai magyar baloldalnak alighanem az a legfőbb ambíciója, hogy ebben az értelemben Horn Gyula nyomába lépjen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!