A dolgoztatott szegények országát hozza létre az Orbán-rendszer. Ezt jelenti a gyakorlatban a miniszterelnök „munkaalapú” víziója. Az oktatási és a szociális szféra átalakításának eredménye, ha megvalósul, az lesz, hogy a szegénységből nem csak szabadulni nem lehet majd, de a kormány egyenesen intézményesíti a szegénységet. „Segély helyett munka” – hangzik Orbán terve. Mindenki, aki a munkaerőpiacról kizuhan és a segélyezési küszöb alá csúszik, munkát kap. Mi itt a gond? Miért nem jobb a munka a segély helyett?
Először is nem erről volt szó. Az egymillió munkahely álma egy virágzó gazdaságról szólt, ami képessé válik a piaci foglalkoztatás drámaian alacsony szintjét nagyságrenddel megemelni. A tömeges közmunka viszont annak beismerése, hogy a kormány képtelen olyan állapotba hozni a gazdaságot, benne a hazai vállalkozásokat, hogy azok százezernyi új munkahelyet teremtsenek.
Másodszor a tömeges közmunka lefelé húzza a béreket. Egy olyan országban, ahol a minimálbér amúgy is a létminimum alatt van. Ha egy munkaadó tudja, hogy az alkalmazottja az alacsony bér meg a még alacsonyabb közmunkabér között választhat, akkor nem fog sietni a fizetésemeléssel. Mi több, állami intézmények járnak élen abban, hogy a piaci munkaerőt közmunkára cseréljék, így spórolva a béren. Ettől kezdve cinizmus arra hivatkozni, hogy lám, a segélynél többet fizet a közmunka, hiszen az irány sok esetben fordított: nem a segélyezettből, hanem a minimálbéresből lesz a közmunkás. Nem szólva arról, hogy a közmunka „pozícióját” a kormány elsősorban azzal „javította”, hogy az amúgy is alacsony segélyösszegeket még lejjebb vitte.
Harmadszor a kormány leépítette azt az amúgy sem acélos oktatási és képzési rendszert, ami a munkanélküliek újbóli elhelyezkedését segítette. A foglalkoztatás átalakításának ezt az irányát már a 2011-es Széll Kálmán-terv tartalmazta. A mostani költségvetés fő irányai – az oktatás, az egészségügy és a szociális terület forrásainak leépítése – az idén tavaszi konvergenciaprogramból voltak kiolvashatók.
A híres-hírhedt napocskarajzolós képzések nem adnak kellő tudást, és így tényleges esélyt sem arra, hogy a közmunka után megnyíljon az elhelyezkedés lehetősége. Ráadásul a közmunkával és a közmunkásokkal foglalkozó kutatások szerint a helyzet még ennél is súlyosabb. Például, a közmunkások helyzetét nem a Munka törvénykönyve szabályozza. Így a közmunkások még az alaposan legyengített munkavállalói jogokkal sem élhetnek. Ezért történhet meg, hogy például nem engedik el őket állásinterjúra – ahova a 8 órában dolgozó közmunkások csak munkaidőben tudnának elmenni –, következésképpen nem is tudnak elhelyezkedni, tehát kilépni a közmunkából. A közmunkához juttatás és a közmunkában tartás a helyi hatalmi viszonyok elemévé, az alávetés eszközévé vált.
Az egyre inkább készre formálódó szisztéma tehát nem megnyitja a munkakeresés útjait, hanem lezárja azokat. A közmunka nem kiszabadít, hanem foglyul ejt. Képzést és továbblépési lehetőséget nem nyújt, viszont a közmunka elutasítása a segély elvesztését vonja maga után. Emellett már jövőre megszűnnek egyes segélyezési formák. A nagyszabású távlati terv szerint a családi pótlék is (köz) munkához kötötté válik, a segélyek pedig apadnak. Ami így létrejön az nem teljes foglalkoztatás, hanem a totális foglalkoztatás. Míg az előző esetében a megélhetést lehetővé tevő, nagyarányú piaci foglalkoztatás a cél, addig az utóbbinál nem a megélhetés, hanem az állami kényszer áll a középpontban.
Mindezt a kormány becsomagolja a szegényellenesség zsírpapírjába: munkára vezényli az „ingyenélőnek” bélyegzetteket, akik, mint hirdetik, ettől válnak majd a társadalom megbecsült tagjaivá. Közben azonban fennmarad egy olyan elosztási rendszer, amelynek eredményeként a legmagasabb jövedelmű harminc százalék több jóléti juttatást kap, mint a legalsó harminc százalék.
Az éppen csak megreformált oktatási rendszer újjászervezése nyomán, nagyon úgy néz ki, hogy tovább szűkülnek a felzárkózási lehetőségek. Eddig is igaz volt, hogy a gyerekek nagy részének sorsa már az általános iskolában vagy még korábban eldől. Ha a tervutasításos oktatási rendszerben megkezdődik a gimnáziumok megtizedelése, az százezreket zár majd el az érettségi megszerzésének lehetőségétől. Ezzel még inkább beszűkülnek a társadalmi mobilitás útjai és az egyéni sorsválasztás lehetőségei. Aki rossz helyzetből indul, alig pár évet kap arra, hogy a hátrányát behozza. Ebben a rendkívül egyenlőtlen iskolarendszer eddig is alig segítette a gyerekeket. Most majd még kevésbé fogja, mert nem lesz pénz ösztöndíjakra, és az olyan alternatív iskolákra sem jut forrás, amelyek a nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznak.
Az Orbán-rendszer gondoskodik a közmunkások új nemzedékének létrejöttéről. A szegénységet nem csökkenti, erre még csak nem is törekszik. Amellett, hogy a tartós szegénység, a nyomor megalázó és pusztító élethelyzet, iszonyatos gazdasági hátrányt is okoz mindannyiunknak – és szégyent hoz az egész országra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!