Ha hinni lehet a szomszédoknak és az internetnek, a hét legjelentősebb történése az volt, amikor a miniszterelnök lánya eldobott egy használt pelenkát valahol Horvátországban, egy autópálya mellett.
Eltekintve attól, hogy maga a miniszterelnök mondta több ízben, senkit sem hagynak az út szélén, és attól is, hogy az eset vagy megtörtént, vagy sem, egy fontos tanulsággal mégis szolgál. Mégpedig azzal, hogy mi, magyarok igenis odafigyelünk a környezetünkre. Mert mi is történt – vagy nem történt – valójában? Egy asszony, kiszállva egy drága, fekete terepjáróból, nem a kijelölt szelektívhulladék-gyűjtőben helyezte el, amit elhelyezett (vagy nem helyezett el), hanem egyszerűen eldobta, mint egy szaros pelenkát. A kép bejárta a világsajtót, részletesen foglalkozott vele a horvát, sőt még a magyar közmédia is (mondhatni, a héten nem volt a miénknél híresebb szaros pelenka, leszámítva a Trump család szennyesét, de ők azért, lássuk be, más ligában fociznak). Bebizonyosodott, hogy ha van tétje a dolognak, mi, magyarok igenis képesek vagyunk véleményt nyilvánítani. Lelkesedni, tiltakozni. Akasztani, halomra lövetni. Ami történt, megcáfol minden elemzést, politológusi okoskodást alacsony részvételről és választói közönyről.
Tulajdonképpen teljesen érthető, hogy senkit nem érdekel, hogy már hetek óta 324 forint az euró és nő az infláció. Hogy Mészáros Lőrinc egy hatmilliárd forint értékű csomagot adott el Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének, ami azt jelenti, hogy először került nyilvánosan bármennyi is a Mészáros-vagyonból az Orbán családhoz. Vagy hogy a világ legfontosabb tudományos akadémiáit tömörítő szervezet fennállása (1994) óta először tiltakozott politikai tartalmú nyílt levélben, mert álláspontjuk szerint az Orbán-kormány kikezdi a magyar a tudományos élet autonómiáját. Vagy hogy Rogán Antal tíz nap alatt adott magyar vízumot a szír diktátor, Aszad pénzemberének, miközben egy másik gyanús kijáróember a VIP-szektor első sorából izgulhatta végig az augusztus huszadikai ünnepséget a Parlamentnél. Vagy hogy a magyar határon nem adnak enni a menedékkérőknek, mondván, ha éhesek, talán visszatakarodnak oda, ahonnan jöttek. Hogy milliárdokért építünk stadionokat olyan városokba, ahol hatvanan járnak meccsre, és hogy frusztrált buszsofőrök zavarnak le családokat a buszokról, mert vizet isznak a negyven fokban. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Fradi már megint nem jutott tovább a nemzetközi kupában.
Évek óta, szisztematikusan folyik a magyar demokratikus intézményrendszer lebontása. Az Alkotmánybíróság sóhivatal, a választási törvény egy vicc, az ellenzék önmagával hadakozik, tekintve, hogy a kormánypártok már régen nem tekintik őket ellenfélnek. És akkor végre jön egy friss fuvallat, egy dundi kis kő (khm…) a magyar közélet állóvizében. Valami, amire végre büszkék lehetünk: egy szaros pelenka az út szélén. Ideje volt már felébredni, aludtunk eleget! A vicc szerint a kis Móric már elmúlt hároméves, de még mindig nem szólalt meg. Az egész család aggódik: mi lesz így a gyerekből? Négyéves, ötéves, Móric még mindig hallgat. Aztán a hatodik születésnapján egyszer csak közli: büdös a tojás. Óriási örömünnep, mindenki lelkendezik. De hát Móric, hiszen te tudsz beszélni! Akkor miért nem szólaltál meg eddig? Mert eddig nem volt büdös a tojás.
Amilyen a mi formánk, egy szaros pelenka lesz a büdös tojásunk. De tudják, mit? Szegény ember vízzel főz. Ha pelenka, hát pelenka. Le van szarva: jöhet!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
