Az amerikai elnökválasztás után már nem lehet ugyanúgy gondolkodni 2018-ról, mint előtte. Megnőtt a tét. Ahogy Amerika sem csak Amerikáról szólt, a magyar választás sem csak Magyarországról fog szólni. A tét az, melyik oldalt erősítjük a fejlett világ előtt álló alternatívák közül.
Bitó László múlt heti vitacikke (Fordított kétfordulós választások 2018-2019, VH, november 05.) világossá tette a kormányváltás jogi-politikai nehézségét: a demokratikus pártok amúgy szükségszerű és hasznos versenye az egyfordulós választásban a győzelem akadályává válik, versengésük kiiktatása viszont ellentmond a pártok természetének.
Ezért javasolja a kétfordulós szavazási logika „megfordítását”: 2018-at tekintsük rögtön a nagyobb tömbök közti választásra egyszerűsödő második fordulónak. Pár hónapon belül az új parlament alkosson a pluralizmusnak kedvező választási törvényt. Ezután kerüljön sor a pártok most már szabad versenyére, amelyben, ahogy az első fordulókban szokás, ki-ki kompromisszumok nélkül a saját kedvencére szavaz.
Az amerikai választások fejbe kólintó tanulsága viszont továbbgondolásra kötelez. Az, hogy Trump jelöltté, majd elnökké válhatott, nem azért történt, mert hívei nem látták hibáit. Nem azok ellenére, hanem azok miatt választották meg. Minél jobban égnek állt durva vagy primitív előadásmódjától a politikai elit, a véleményformálók haja, annál jobb. Az amerikai „kisember” éppen őket akarta leváltani. Nekik és európai sorstársaiknak elegük van a politikai osztályból, elegük van az ismert pártokból. Mindegy, hogy ebben igazságosak-e vagy nem, így érzik és e szerint cselekednek. Tudjuk a magyarázatot: az utóbbi években a társadalmi különbségek világszerte újra növekedni kezdtek, a felkapaszkodás esélye szűkült, a lecsúszás veszélye nőtt. Sokak vágya az: valami más kell, valaki más kell.
Az elitellenességnek vannak sikerlovagjai is. Orbán titka is az, hogy úgy tesz: új korszakot nyit a „régi” Európához képest. Nem is pártja van, inkább a személye által uralt „politikai egyháza”. Saját javára kamatoztatja a politika- és pártellenességet. Ezért ha együttműködik a demokratikus ellenzék, ha nem, a pártszavazók összeadva sem elegendők a változáshoz. A közvélemény egy része úgy néz rájuk: ezek is csak politikusok, ezek is csak pártok, nem bízunk bennük.
Ahogy Bitó is kifejti, azt mindenképpen el kell kerülni, hogy 2018-ban a körzetekben a demokratikus fordulatot akaró választók szétszavazva a rivális jelöltek között, semlegesítsék egymás voksait. Ezért veti fel egyetlen „választási párt” gondolatát. Én tovább mennék. Először is egy, a pártoknál szélesebb választási mozgalomra van szükség, amelyben új szereplők, a pártoktól eltérő formációk is színpadra lépnek. Ha a választási párt csak egy pártszövetség fedőneve, megette a fene. Akkor továbbra is hatnak a pártokkal szembeni általános fenntartások. Ha újfajta közösségként egy választási mozgalom lép elő, amelyben a régi és új pártok mellett egyenrangú szereplőként jelentkeznek a közéletből ismert civil mozgalmak, érdekképviseletek, szellemi műhelyek, ha jelenlétüktől színesedik a személyi választék is, akkor ez a mozgalom már nem a politikai elit saját játéktere, hanem többfajta csoport ismerhet magára benne.
Ehhez persze az kell, hogy a mozgalom nyilvános kezdeményezői köre, médiaképviselete, vezérkara ne elsősorban az ismert pártpolitikusokból álljon. Nagy szükség van rájuk is: szállítaniuk kell közéleti tudásukat, híveik körében meglévő tekintélyüket, de nem ők az új közösség első számú szószólói. Nem is nyuszik, amelyek a választás után egyszer csak előugranak a kalapból: egy árnyékkormányban, alternatív kormányban, a reménybeli későbbi kabinetben minél több, a tágabb közéletből és nem a pártéletből jött szakembernek kell bemutatkoznia.
Az már technikai kérdés, hogy ennek a mozgalomnak a finisben valóban választási pártként kell bejegyeztetnie magát ahhoz, hogy szavazni lehessen rá.
A választási pártok mindenhol alkalmi szövetségek. Bitó László szerint a parlamenti képviselőik mandátuma csak pár hónapra szólna, utána egy új választás megnyitná a pártok versenyét. Igen ám, de ha marad a hagyományos demokrácia működésmódjából kiábrándult közhangulat, akkor az új választást ismét dalolva megnyeri a Fidesz vagy a Jobbik. Legfeljebb arányosabb választási modell esetén nem kétharmadra. Ezért az átmenet feladatai nem szorítkozhatnak az igazságosabb választási szabályokra, de még egy antikorrupciós „igazságtételre” sem.
Mivel a lecsúszástól félő alsó középrétegek (valaha ők voltak a baloldal bázisa!) a társadalmi olló szétnyílása miatt fordultak el a demokrácia- szabadság-szolidaritás hármas oltárától, a kiváltó okon kell segíteni.
Amíg nem állunk elő a társadalmi különbségek csökkentésének látványos programjával, addig mindig jönnek a Trumpok és Orbánok, és a „vezérek” legyőzik a demokratikus pártokat. Én hiszek a pártokban. De ma nem előny, hanem hátrány pusztán pártkeretben létezni. Ezért itt és most jobban hiszek egy más működésmódot mutató, szélesebb és elevenebb mozgalomban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
