Lengyel László: Az esélytelenek nyugalmával

Az ellenzékről írsz? Érdemes róluk beszélni 2022 vagy 2026 előtt? – Volt-e értelme a szocialistákról és a szabad demokratákról írni 1990-ben? A Fideszről 1994 vagy 2006 nyarán? – De hiszen az egész baloldali ellenzék összeomlott, a magyar választó jobboldali! – Nem omlott-e össze 1994-ben az egész jobboldal? Nem hitték-e a jobboldalon 2006-os második vereségük után, hogy a választó genetikusan kádári baloldali? Különben is, mit jelent itt a bal- és a jobboldal? Nem Orbán Viktor folytatja-e az államosítás, az állami jövedelem-elosztás, a közmunka, a rezsicsökkentés, a protekcionizmus baloldali populista politikáját? A horthysta jelképek egyenruhái és trikói alatt kádári, sárga csekkes szív dobog. – Látod, ezért nem lehet legyőzni! Igazi karizmatikus személyiség, aki megérti a magyar választó természetét, azt mondja és teszi, amit a többség akar. Addig nem lesz itt ellenzéki győzelem, amíg az ellenzék nem talál egy hasonló vezért, hitet, érzelmet! – Nem, barátom. A feladat nem egy másik vezér, a főnix-Gyurcsány, vagy új varázsló megtalálása, hanem éppen a politika „varázstalanítása”. A Nagy Varázslóval talán lehet győzni, de nem lehet tisztességesen kormányozni. A varázslás vitte mocsárba Magyarországot.

Ezeknek meg kellett bukniuk! Országot nem ismerő vezetők. Lejárt vagy alig szervezett pártok, mozgalmak. És állandó belső harc az ellenzéken belüli hatalomért. – A végeredményben igazad van. De ma is hiszem, hogy a 2012. október 23-i Bajnai-vállalkozás hiteles és győzelmi reményekkel kecsegtető próbálkozás volt. Jó időpontban indult: gazdasági és kormányzati válságkezelési mélyponton voltunk, amikor léteztek és készülődtek mozgalmak (Milla, Szolidaritás, diákmozgalmak). Jó szereplővel: Bajnai kormányképes alternatívát ígért. Jó politikával: „békével jöttem, legyen végre tárgyalás, konszolidáció, jó és szakszerű kormányzás” szemben a „szabadságharcot mindenki ellen, a tárgyalás a gyengeség jele, nem kormányzunk, irányítunk” politikájával. Jó forgatókönyvvel: Bajnai miniszterelnök- jelölt, aki vezeti a szövetségre lépett pártok, mozgalmak szivárványkoalícióját. Megjelent a hiteles és kormányképes ellenzék, mint pozitív alternatíva: saját napirend, tematika, intézményi elképzelés. És saját stílus, modor, szerepjáték, történet. A harcossal szemben a béketeremtő, a bunkóval szemben az elegáns, a provinciálissal szemben az európai.

Na, ezt alaposan elrontották! Ebből az égvilágon semmi nem valósult meg. Öt perc múlva már Bajnai pártot kezdett szervezni. Tíz perc múlva már kiszolgáltatták magukat a szociknak és Mesterházynak. Tizenöt perc múlva már mindenki harcolt, mindenki ellen az ellenzéki oldalon, és csak egyetlen dologban értettek egyet: Orbán Viktor mondjon le! Húsz perc múlva nem Bajnai volt a miniszterelnök-jelölt. Huszonöt perc múltán elvesztették a mozgalmakat. Harminc percre rá minden voltak csak nem kormányképes alternatíva. – Igen, 2013 közepére már vesztettek. A szavazói bázis kiterjesztését abban látták, hogy negatív kampánnyal a kormány ellen dühítik a bizonytalan választókat. De ha nem nyújtasz pozitív alternatívát, akkor a dühös választó nem rád szavaz. – Hanem a Jobbikra, vagy az otthonmaradásra! – Negatív kampányra sokkal jobb pozícióból indulhat a Jobbik, de még a Fidesz is. A Jobbik nem kormányzott és nem tudhatott lopni. A Fidesznek pedig hatalmas hazugsággépezete van egy negatív kampányhoz.

Akkor most jön a lengyel forgatókönyv: a jobboldal és a szélső jobb konszolidálódik, a baloldal peremre szorul. Maradék intézményeiket elveszítik. Szavazótáboruk kiöregszik és eltűnik. A jobboldal berendezkedik. Minden ellenállás értelmetlenné válik. Nem marad más, mint a külső vagy belső emigráció. Vagy kádári típusú együttműködés: először morogva, majd politikailag közömbösen, végül lelkesen. Először „dögölj meg”, azután „nincs vele dolgom”, végül „Viktor bácsi nélkül semmi se ment volna, gyerekek”. Millió és millió „homo orbanicus” like-olja Viktor bácsit, tölt kolbászt, növeszt pocakot, tanítja egy tankönyvből fiát, lányát, utál cigányt, köpköd zsidóra, liberálisra, bolsira, buzira, oláhra, tótra, mindenféle európaira, vágja szájon a feleségét, forgatja istenesre a szemeit, neki kel fel a nap, a másiknak coki, a szegény maga tehet róla, hogy szegény, szót megtartani tilos, hitelt visszafizetni, adót bevallani balekság. – Igazad lenne, ha a rezsim konszolidálódna. Lengyelországban nemcsak azért szorult tartósan ki a baloldal, mert elvesztette kormányképességét, hanem mert alkalmatlannak bizonyult a konszolidálásra. Ugyanez történt a Kaczyński-féle jobboldallal is. Ám Tusk és a jobbközép csapat konszolidált.
A magyar jobboldalon az ellenkezője történik. Orbán maga se alkalmas a konszolidációra, de a választási győzelem még fel is szította a háborús hangulatot. A jobboldalon egyszerre indult meg az állami oligarchák és a magánoligarchák – a Lázár–Rogán páros és a Csányi–Nyerges–Simicska trió – élethalálharca, illetve az utódlási harc Orbán örökségéért. Maga a vezér nemhogy csillapítaná, de éleszti a jobboldalon belüli polgárháborút. A Lázár- és Rogán-ügyek, a reklámadó, sőt, a 2010–14-es ciklus közigazgatóinak kiirtása, az újabb támadás a bankok ellen, már mind-mind belső harcok, semmi közük a baloldali ellenzékhez.

A jobboldal leöli a jobboldalt? Erre számítasz? Ahogy a Kádár-rendszer végén az MSZMP egyik szárnya mészárolta a másikat? – Mindössze a háborúról számoltam be. Megismétlem: ha nem lesz kormányképes és hiteles ellenzék, akkor nincs győzelmi esély. – Te ezektől vársz valamit? – A Botka–Tóbiás páros mindenképpen többet ígér, mint elődje. Továbbra is az MSZP az ellenzék legnagyobb ereje: középpárt a két kis párttal szemben. Ha nem hetekben és hónapokban, hanem években és ciklusban gondolkodunk, akkor ez a párt kellően lebomlott ahhoz, hogy újjáépíthető legyen. A ciklus közepére lehet új szervezet, új szereplőkkel, és új üzenettel. Ha meg tudnak kapaszkodni az önkormányzati választásokon és képesek lesznek a párbeszédre az egyes társadalmi csoportokkal, akkor visszatérhetnek a kisszínpadról a nagyszínházba. – De a DK elszívja a szervezeteit és a szavazóit! – Nem hiszem. A DK és Gyurcsány pontosan annyit ért el, amennyit elérhetett. Más a választási kampány, a rövidtávfutás, és más a szervezetépítés, a hosszú táv. Gyurcsány vágtázó, a maratoni nem az ő távja. A DK-nak liberális elitje és idős „vörös” választói vannak – ezt egyetlen személy improvizációi tartják össze. – Az Együtt Bajnai nélkül összeomlik, szavazói vagy eltűnnek, vagy felszívódnak a másik kettőben. – Könnyen meglehet. De Bajnai „pozitív árnyéka” alatt fennmaradhat, sőt, igazán megszerveződhet egy liberális párt: szavazói, sőt, fiatal szavazói vannak.

Te hiszel 2018-ban? – Már régen nem hiszek semmiben. – De el tudod képzelni, hogy 18-ra legyen egy elfogadható alternatíva? – Igen. Megfordítom a dolgot. Egy konszolidálatlan, belső háborúktól gyötört országban két lehetséges forgatókönyv van: robbanás és káosz vagy tárgyalásos megállapodás és konszolidáció. Magyarország története erre ad példát. Ha robbanás lesz, akkor az szélsőjobbról fog megindulni. Nem hiszek benne. Ha a társadalom békét, nyugalmat, rendet, biztonságot, jólétet akar, akkor olyan alternatívát kell választania, amely ezt biztosítja.

Az ellenzéknek, az esélytelenek nyugalmával kell ezen az alternatíván dolgozniuk. Ettől lesz esélyük. Ki kell lépnünk az ördögi körből: a magyar hanyatlás következtében Magyarország nem létezik többé, csak mint a magyarok kölcsönös gyűlölete egymás ellen. A rakpart alsó kövén ülünk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!