Kérdi tőlem Bajnai Gordon, hogy mit rontott el? Elgondolkodom. Mondjam: mindent. Hiszen 2012-es októberi céljaiból szinte semmi se valósult meg. Mondjam: semmit. Nem az ő, hanem a magyar politika szerkezeti hibája, hogy nem sikerült áttörnie.
És kezdjük talán innen. A magyar politikában az elmúlt évtized alapszabálya: farkasok szabnak törvényt a békés kutyáknak. Kedves Gordon, mondtam neki, körülötted vérben forgó tekintetű, zsákmányra éhes, az erő mindenhatóságát valló, hatalmi állat-gépezet: Orbán Viktor és farkas-emberei. Teljes mértékig elkötelezettek és elszántak a hatalom megszerzésében és megtartásában. Egyetlen pillanatig se kételkedhetnek az erdő és mező, a falu és város lakói, hogy minden ízükkel akarják a hatalmat. Ha mögéjük állsz, akkor halálig fognak küzdeni a te hatalmadért, a te zsákmányodért, a te törvényedért is a másikkal szemben. Nem ismernek megalkuvást, megegyezést, megbékélést: harcban jöttem, ma harcolok és holnap is háborúzok. És te, szegény, ártatlan tekintetű, békéhez, együttműködéshez, hűséghez szoktatott kutya hiába mondod szürkén, unalmasan, lábhoz fekve: békét, nyugalmat, sétát szeretnék. Egyre többen ordítanak rád a sajátjaid: harapd meg! És te hol ugatsz néhányat, hol a fogaidat mutatod, de nem tudod elhitetni még magaddal se, hogy harapni fogsz. Igaz – válaszolta szomorúan. Tényleg nem akarok harapni. Kormányozni szeretnék, ahhoz értek. Ránéztem. Egy vizsla okos és határozott tekintete nézett vissza rám. Nem farkasölő, de vadászkutya. Elszánt arra, hogy utolsó csepp véréig harcoljon és megvédjen minket.
A 2014-es rezsimváltás, hogy Bajnai kifejezését használjam, nem az egyik farkasrezsimnek a másik farkasrezsimmel való felváltásáról szól. Ha a vezérelvű, pretoriánus, nemliberális demokrácia más színben folytatódik, ha a „nem értek a kormányzáshoz, de csak én parancsolhatok” gumicsizmás haldoklás-kormányzása után a „nem értek a kormányzáshoz, de ti kussoljatok, mert én vagyok a nagyobb” villogó fogú halál-kormányzása következik, ha az ilyen pénzbeszedők után az olyan pénzbeszedők kora jön, akkor a váltásnak sok értelme nincs. Lehet, a román választókat föllelkesítette, hogy a vezérelvű, jogra fittyet hányó, jobboldali Băsescu-féle farkascsapat helyett immár kétharmaddal itt vannak a baloldali Ponta-féle farkas-emberek, de engem nem nyűgözött le. Kéretik hazamenni az erdőből a faluba a kutyához és a lóhoz, a tehénhez és a bárányhoz – hozzánk, emberekhez!
Bajnai Gordon három stratégiai hibát vétett. A „békével és együttműködéssel” jöttem meggyőző üzenete után nem tudott se békét, se együttműködést teremteni az ellenzéki oldalon. Nem tudott kiegyezni se a kicsiny, de fontos liberális és konzervatív erőkkel, se a nagy szocialistákkal. E stratégiai hiba következett a második stratégiai problémából: nem tette határozottan világossá rögtön az elején, hogy nem mozgalmárnak, nem pártcsinálónak jött, hanem az egységes ellenzék miniszterelnök-jelöltjének. Abban reménykedett, hogy az összeszokás és az együttműködés folyamatában nemcsak a szocialisták, hanem pártelnökük is ráébred: szükségük van Bajnai kormányzati tapasztalataira és választói vonzóerejére. Ez illúziónak bizonyult. A mai állás szerint az MSZP a nyilvánvaló vereséget is kész vállalni azért, hogy pártelnöke legyen a miniszterelnök-jelölt. A harmadik stratégiai hiba, hogy nem tartott ki a kormányzati építkezés – program, tekintélyes miniszterjelöltek, hiteles kormányzati kritika – mellett, hanem pártépítésbe, választási építkezésbe kezdett. Az utóbbival rombolta az előbbit. Joggal ellene vethetjük, hogy az ellenzéki erők versengése, a válaszok elmaradása kényszerítette ki e stratégiai hibákat, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ma nincs ellenzéki egység, nincs ellenzéki vezető, nincs ellenzéki program, nincs ellenzéki válasz a kormányzati cselekedetekre.
Bajnai: vég vagy kezdet?
Kérdezik tőlem, nem járt-e le a Bajnai-próbálkozás ideje? A kudarcokból nem következik-e, hogy a 2012. októberi kísérlet véget ért, felejtsük el, forduljunk a megmaradt szocialisták és Mesterházy felé, vagy találjunk ki egy új jelöltet és építsük fel a választásokra? Nem következett-e a sikertelen Németh Miklós-kísérlet után Medgyessy Péter „beindítása” a 2002-es választások előtt egy évvel? A „tötymörgést”, a tehetetlenséget és a biztos vereséget vizionálva az ellenzéki rokonszenvezők e kérdésekkel rohannak meg. Furcsán fog hangzani, de a döntést Orbán Viktor magatartása határozta és határozza meg: Orbán Bajnai Gordont tartja az egyesült ellenzék fejének, benne lát kormányzati versenytársat. Minden cselekedetét, lépését Bajnaihoz méri. Nem a szocialistákkal, nem Mesterházyval versenyez, nem tőlük fél. Egész negatív kampányával Bajnai ellen fordult, és valljuk be, igaza van. Bajnai joggal beszélhet a jó kormányzásról – Orbán rosszul kormányoz. Bajnai okkal szólhat a békességről, mert kormányzása alatt békesség volt – Orbán alatt nincs békesség. Bajnai hihetően állítja, hogy képes együttműködésre a hazai és a nemzetközi partnerekkel, mert együttműködött a kormányzásban – Orbán frontot nyitott mindenkivel szemben.
Amikor Napóleon visszatért Elba szigetéről, nem volt hadserege. A partraszállás után elindult néhány száz innen- onnan összeverődött emberrel Párizs felé. Az ellene a Bourbonok által kivezényelt csapattest fegyelmezett szuronyerdeje és füstölgő kanócú ágyúi megállították a kis csapatot. És akkor ez a kis kövér ember, széthajtott köpenyben, gyalog, egyedül elindult a sereg felé a mezőn. Néma csend. Amikor néhány lépésre ért, megállt és ismert hangján azt mondta, kiáltotta: – Én vagyok a császárotok! Velem voltatok Marengónál és Austerlitznél. Most Párizsba tartok. Le kell lőnötök, hogy megállítsatok! – Lövetnem kell… felség – dadogta a vezénylő tiszt. – Melyik ezredben szolgált? – Ott voltam Austerlitznél, felség. – Akkor lövessen vagy álljon mellém! És mire a tiszt dönthetett volna, a mögötte álló katonákból kitört az ordítás: – Éljen a császár!
Elképzeltem, ahogy Bajnai bemegy az MSZP választmányi ülésére és azt mondja: – Barátaim, a miniszterelnökötök voltam. Veletek és értetek tettem, amit tettem. Azért jöttem, hogy veletek együtt leváltsam az Orbán-kormányt és valamennyi demokratikus ellenzéki erővel, így veletek is kormányozzak! Van és lesz programom. Lesz hiteles kormányom. Hiszek benne, hogy újra jól fogok, fogunk kormányozni! Támogassatok! Ha nem, megyek. És az MSZP választmánya feláll és egyhangúan kiáltja: veled vagyunk! Tudják, hogy ezt gondolja sok választójuk, és tudják, hogy erre szavaznak a többi demokratikus erők és a mai bizonytalanok nagy része. Tudják, hogy a szocialistáknak így van esélye a győzelemre, egyedül nincs. Tudják, hogy csak így érvényesíthetik a baloldali értékeket. Tudják, hogy így maradhatnak váltópárt. Tudják, hogy ezt a döntésüket támogatja a demokratikus és független sajtó, a szellemi és a gazdasági elit, valamint a magyar demokratikus átalakulásban érdekelt külföld. (És ne írjanak vissza, hogy utána Waterloo és Szent Ilona következett!)
Miről kell és lehet tárgyalni? Programok egyeztetése és összehangolása a kampányban. Osztozás a közös listán és az egyéni választókerületeken. Kiegyezés további mozgalmak és pártok bevonásában és helyeikben. Megállapodás az összeomló független és ellenzéki sajtó támogatásában.
Az ellenzék mozgástere igen szűk. De továbbra is érvényes a magyar politika másik alaptörvénye: minden politikai erő legnagyobb ellenfele önmaga. Az ellenzéknek sikerült eddig nemes versenyben legyőznie a Fideszt: többet hibázik. De ne nyugtalankodjunk. A Fidesz és Orbán belehúznak majd a hajrában: hibát hibára halmoznak. És ami a legfontosabb: maga a rendszerük a hiba. Az Orbán-kor nagy tapasztalat, éljünk vele. „A tapasztalás nagy kincs – mondotta Deák 1867-ben –, de gyakran drága áron kell megszerezni, oly áron, hogy utóbb néha kétkedik az ember, ha nem adott-e többet érte, mint amennyit talán ért. Azonban a legnagyobb pazarlás és a pazarlás legeszélytelenebb neme az, midőn megfizetjük a tapasztalás nagy árát és azt nem használjuk.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!