És akkor lassan, maga előtt tapogatva, feleségébe kapaszkodva lebotorkált a lépcsőn. Se többet, se kevesebbet, harminckét évet uralkodott. Minden reggel pontosan bejött. Egész nap dolgozott. Kezdetben akasztatott. Később tiltott, tűrt és támogatott. Utálták. Szerették. Felépítette az országot. Lerombolta az országot. „A belülről megőrölt, / a magát csalva másokat csaló, / a látszattal terrorizáló / hang nélkül összeomolt.”

 

A Varga Mihályról elnevezett busz már elment előttünk, de a Rogán Antal még nem. Remélem, hogy mindjárt jön és vele a lányom. Féltem. Ismeretlen márneki a város. 18 éve Londonban él, nincs hozzászokva az itteni rendhez. Szokatlan neki, hogy este 9 után nincs világítás, és hogy egyetlen lakásban se lehet 16 foknál melegebb. Mi már megszoktuk: nemzeti rend. Na végre, itt a Rogán. Lassan kapaszkodik, de mit várhatsz egy negyvenöt éves nemzeti busztól. Már csak néhány perc és hallom a fürge lépteit. Nem jön. Baj. Ha a Rogánt lekéste, már csak a 60-as gyorsbusszal jöhet. Neki furcsa, hogy a hatvanasokat Róla Akinek Nem Mondjuk Ki a Nevét hatvanadik születése napjára nevezték el, pedig tudhatná, hogy a hetvenes trolik Sztálin születésnapjára voltak hetvenesek. Csöngetnek. Utálom, ha csöngetnek. Óvatosan kicsoszogok. Nyolcvanon felül már vigyázzon az ember. Ő az, itthon felejtette a kulcsát.

Választás lesz – mondja vidáman, miközben lepakol. Ne bolondozz –, simogatom meg – nálunk nem szokott választás lenni. – De most lesz, mondták a Nemzeti Boltban. – Akkor lehet benne valami – bólintok rá, mert a Nemzeti Boltban a hosszú sorban állások közben igazabbak a hírek, mint a Nemzeti Televízióban vagy a Nemzeti Rádióban. – Állítólag Ő Maga hirdette meg, mesélte előttem egy nő a férjének. Azért hittem el, mert mindkettőnek pártjelvénye volt és Békemenet zacskóba tették, amit vásároltak. – Hát Ő is öregszik – mondtam megadóan.

Mostanában valóban kevesebbet játsszák a „Nekem kétharmadom van, nektek semmitek, / nekünk kétharmadunk van, nekik semmijük” mozgalmi dalt. – Látod, mondtam én neked, hogy amikor a repülőtéri fabódénál háromszor megmotoztak, hogy nincs-e nálam lázító könyv, folyóirat, bármilyen papír, a végén a nő megkérdezte, nincs-e fölösleges szappanom. Ez már fellazulás. – Igen, a nemzeti szappan, a nemzeti tusfürdő büdösebb, mint a szovjet kölni. Utoljára 2016-ban volt itt rendes szappan vagy tusfürdő. De miért nem jöttél a Vargával vagy a Rogánnal? – Gyalog sokkal érdekesebb. Például amikor befordultam a Putyin tértől a Moszkva tér felé az üres Mamut előtt…

– Nincs igazad, nem üres. Van benne Nemzeti Bolt, Nemzeti Dohánybolt, Nemzeti Italbolt, Nemzeti Gyógyszertár, Nemzeti Virágbolt, Nemzeti Cipőbolt… – Jó, jó, engedj befordulni. Ott, ahol korábban a máltaiak ételt osztottak a hajléktalanoknak…

- Nincsenek hajléktalanok. A nemzeti hajléktalanok nemzeti közmunkát végeznek. A nemzetietlen hajléktalanokat kitelepítették a Kövér Lászlóról elnevezett, nemzeti építő-nevelő munkatáborba. – A téren valóban nem volt senki hajléktalan, csak csupa szegény, nemzeti ruhás nyomorult és számos szigorú tekintetű nemzeti rendőr és nemzeti polgárőr. Viszont egy legalább négy méter magas kifeszített poszter, és rajta Ő Akinek a Nevét Nem Mondjuk Ki. Alatta felirat: Magyarország miniszterelnöke. – A krumplileves legyen krumplileves. – Nem értelek, te sose szeretted a krumplilevest. – Hát nem is.

Mi a fenét akarhat a választással? Huszonnégy éve nemzeti miniszterelnök. A 99,8%-os nemzeti népszavazások után mi szüksége választásra. Nemzeti ellenzék nincs. Nemzetietlen ellenzék nincs. Nemzeti nép van. Nép nemzeti van. „Gyilkosság itt jó ötven éve, / gyerekverés másfél órája volt, / napsütés egy két ház közti résen, / júniusban, nyolc tájban, / egy évben csak öt napig van / (például ma volt).” – Ki írta? – Kemény István, harminc évvel ezelőtt. – Apa, ma senki nem ír és nem olvas verset. – Dehogynem, nemzeti verset. „Az ég adta Őt nekünk…” – Igazad van, a közös képviselőtök ki is függesztette a Nemzeti Hitvallás és a Nemzeti Rezsicsökkentés száz pontja mellé. – És leszarták a legyek… – Apa, ne beszélj így! – és körbemutat a falon. Igaza van. A Švejkben se úszta meg a kocsmáros, mikor kiderült, hogy őfelsége I. Ferenc József képét leszarták a legyek.

Ötvennégy évet volt királyunk. Kezdetben akasztatott. Börtönbe csukatott. Majd kiegyezett. Gyűlöltük. Szerettük. Viribus unitis. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Ferenc Jóska masírozott, szájában egy fasírozott. Volt, aztán volt és még mindig volt. A nemzet Kossuthot temetett és Ferenc Jóskát éltetett. Nemzeti dalt húzatott nemzeti fülekbe nemzeti cigánnyal. Ungarische Dreckwirtschaft.

Választások, választások – motoszkál a fejemben. 2014-ben majdnem megfogtuk. Ha akkor többen mennek el. Ha akkor… Kár álmodozni. – Te ismerted. Milyen volt? – Kit? – Ne tégy úgy, mintha nem tudnád. Őt Akinek a Nevét… – Nem ismertem. Akit én ismertem, az nem Ő volt, hanem egy vidám és rokonszenves, őszinte és bátor fiú. Soha nem tűrte volna azt az ostoba, parlagias zsarnoki világot, amit Ő teremtett. Nevetett, gúnyolódott volna rajta. Szóval és tettel harcolt volna ellene. Ez a vén nemzeti gazember… – De apa! A falnak is… – Elsőként dugta volna nemzeti börtönbe huszonöt éves önmagát.

-

Apa, mennünk kell! – Hová? – De hiszen azt mondtad, hogy együtt megyünk szavazni! – Igazad van. Én egyedül vagyok… – Te egyedül vagy… – Ő egyedül van… – Mi együtt vagyunk! – Ti együtt vagytok… – Ők egyedül vannak.

Címkék: kommentár, Vasárnapi Hírek

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!