Az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, a korábbi Bibó kollégiumi nevelőtanár, Stumpf István az „egymúltnégyév” során alkotmánybíró lett és ebbéli minőségében végzett tevékenysége sokakat meglepett, hiszen az óvatos rendszerkritika elemei is megjelentek benne. A taláros testület tagjai között az elvtelen kormánytámogatók helyett inkább a joguralmi szárnyat erősítette. Az ilyesmire mondja a japán: uratlan szamuráj.
Ám Stumpffal kapcsolatban azért az mégsem vetődhet fel, hogy ne a kormánypárt holdudvarának lenne tagja. Pusztán eljárása atipikus: a Fideszen belül még az óvatos ellenvetés sem mutatkozhat, hiszen az azt jelentené, hogy rés tátong a pajzson. Nem a dicsekvés, hanem a történeti tényszerűséghez ragaszkodás konok hite mondatja el velem az alábbi történetet. (Melyhez hozzátartozik, hogy 1988–90 között a Fidesz választmányának, majd ezután külügyi munkacsoportjának, elsősorban Hegedüs István képviselőnek voltam tanácsadója 1992 elejéig, mikor a párt és a Magyar Narancs című hetilap közötti politikai nézetkülönbségek nyílt háborúságba torkolltak.)
1995 májusában a Harvard egyetemen filmes tanulmányokat folytattam. Cseng egyszer a telefon, Stumpf István az, itt van a Kennedy Schoolon, fussunk már össze! Édes Pistám, mostanság lesz a vizsgafilmem bemutatója, gyere majd el a moziba, nézd meg, utána dumálunk! Stumpf eljött, megnézte a detroiti posztindusztriális városnyomorúságról és vérbe fulladó disztópiáról szóló kis dokumentumfilmecskémet, majd mikor már az ír kocsmába mentünk a többi haverral, akkor rákezdett, hogy a Kövér Laci most is milyen kemény volt a Magyar Nemzet meg az Hersant francia kiadóvállalata ügyében, meg hogy pfúj Bokros. A pultnál álltunk, és miközben már mindketten a szexin szeplős, kockás inges, keltafekete csaposlányt figyeltük, vendégem még mindig az említett témáit szálazta. Én meg azon gondolkodtam, hogyan lehetne Stumpfot úgy kiborítani, hogy ezt az eltévelyedett bárány karámba visszaterelésének látszó küldetését abbafejezze. Azt mondtam hát: „Nézd, Pistám, én három hete Jamaicán voltam, ahová hoztak a haverok magyar napilapokat, amilyeneket már közel egy éve nem láttam. Tudod, ez egy olyan környék, mint egy lakótelepi nappali falán a gigantposzter a nyolcvanas években – és én itt mélyültem bele a hazai belpolitika híreibe. Tudod, Pistám, az az érzésem támadt, hogy ennek az országnak semmi, de tényleg semmilyen racionálisan védhető oka nincsen a létezésre!” Számításom bevált, Stumpf lehasadt a visszaédesgetésről.
Azóta közel húsz év telt el. Stumpf „őfelsége személye körüli miniszterként” szolgálta Orbánt az első kurzus (1998–2002) alatt, majd az „emberarcú fideszizmus” képviselője lett a második kurzusban. Mikor tehát télen a Harvard Club of Hungary meghívót küldött, hogy Stumpf István alkotmánybíró lesz a klub vendége, úgy gondoltam, érdekes lehet, elmegyek meghallgatni az Ybl-palota szivarszeparéjába. Lehetett vagy harminc hallgató, az alkotmánybíró angolul beszélt – bár ahogy észleltem, kizárólag magyar anyanyelvűek voltak jelen –, adottnak vette a Fidesz választási győzelmét, és jó esélyt adott az újabb kétharmadnak – talán már tudott valamit. A beszélynek nem ez volt az érdekes része, hanem ahogy a következő ciklus esélyeit latolgatta.
Stumpf alkotmánybíró angol nyelvű expozéjában a „konszolidáció” rózsaszín és kredenckék árnyalatait vizionálta az ég aljára: a rezsim megerősödött, már teheti az engedményt, teszi is, lehet nagystílű és nagyvonalú, elegáns és jól szabott.
A fideszes önkép rendszerré szervezett nemzeti együttműködésről beszél, közepén az általa létrehozott centrális erőtérrel. Az most mindegy, hogy a kampányban eladta az országot a Szovjetnek. Hogy az eddig csak az „Alaptörvény” preambulumában megjelenő történelemhamisítás a Szabadság téren tárgyiasul. Hogy elég kitenni egy erősen retusált Orbán-képet, annyit mondani, hogy „folytatjuk”, és kis, nem éppen fair play díjas rásegítéssel megvan az újabb kétharmad, oszt jónapot.
Ez a rendszer nem konszolidációra van kitalálva, alkatilag támadásra, területfoglalásra optimalizált, a struktúra maga nem enged lágyságot, figyeljük csak majd a kormányalakítást, a kremlinológia eszközeivel a személyzeti politikát!
Az biztos, hogy Orbán nélkül nincs Fidesz, ha Orbán lekerülne a Fidesz csúcsáról, akkor a Fidesz is felmorzsolódna. A lehetséges Brutusok (Lázár, Rogán, Habony például) egyike sem lenne képes egybentartani a konglomerátumot, amely csak a zsákmányszerző taktika és stratégia háborús logikája mellett működik. A sok improvizáció és átgondolatlanság ellenére ez természettörvény, a rendszer lényege.
Stumpf és mások (például a Heti Válasz) hangja ezért szirénhang. Kettős beszéd, a lényeg elfedése, taktikai megtévesztés. A gonosz számítás Patyomkin-álcája.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
