Ki merte volna feltételezni két évtizede, hogy Latin-Amerika élen jár majd a melegek jogegyenlőségében, és példát mutat a fejlett demokráciáknak? Az ötlet képtelennek tűnt volna abban a hagyományosan férfiközpontú és homofób környezetben, amely a macsóság fogalmát adta a világnak. (Macho spanyolul és portugálul is férfit jelent.) Pedig pontosan így történt.
A múlt század második fele földi pokol volt a melegeknek szerte Latin-Amerikában. Az argentin katonai junta az ellenzékiekkel együtt üldözte őket mint „társadalmilag nem kívánatos elemeket”. A kommunista Kubában börtön és kínzás lett a sorsuk, mert életformájuk a „burzsoá dekadencia” jelének minősült. A kolumbiai rezsim „rendteremtésében” is céltáblává váltak, prostituáltak, drogfüggők és hajléktalanok társaságában. Brazíliában a melegek elleni erőszak annyi áldozatot szedett, hogy a jogvédők homocaustot emlegettek. És mégis: Argentínában már 2010-ben törvényesítették az azonos neműek házasságát, évekkel korábban, mint az Egyesült Államokban vagy Franciaországban. Azóta Brazíliában, Kolumbiában, Uruguayban és Mexikó több szövetségi államában is házasodhatnak, Chilében és Ecuadorban a bejegyzett élettársi közösséget választhatják.
A változás esélyét a katonai diktatúrák bukása teremtette meg az 1980-as évek végén. Sokat számított az is, hogy visszaszorult a katolikus egyház befolyása. Az újonnan alakuló melegszervezetek sikeres stratégiát választottak: azt, hogy a melegek jogai valójában emberi jogok – ebben a kontextusban sok támogatót tudtak megnyerni ügyüknek, köztük döntéshozókat.
Mégis olyan váratlan és radikális volt az utóbbi évtizedben bekövetkezett fordulat, hogy LMBT-forradalomként emlegetik. Ám a sikertörténetet két tényező is árnyalja. Az egyik az, hogy a törvény előtti egyenlőség önmagában nem old meg mindent, az utca hangulata nehezebben változtatható, mint a Ptk. A térségben még mindig riasztó mértékű a melegek elleni hétköznapi erőszak, évente sok száz halálos áldozattal. Másfelől ott a mindenkori politikai szándék. Ahol ma is diktatúra van, ott a hatalmon lévőknek változatlanul kell bűnbak, ellenségkép. Megosztják a társadalmat, hogy uralkodhassanak. A melegek pedig alkalmasak erre a szomorú szerepre. A válság sújtotta, éhező és nyomorgó Venezuelában ma is jellemző ez a „felülről sugallt” homofóbia. Említhetnénk persze sokkal közelebbi példát is, de ez az írás Latin-Amerikáról szól.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
