Nem emlékszünk. Lusta, elhízott felejtésbe burkolózunk, dacosan beleszoktunk a jóba.
Olyan jóleső volt a dőzsölés, kinek van kedve soványka diétára vonulni? Egy álommal kevesebb? Amire harminc éve boldog imádattal nézett minden európai, a jóléti társadalomnak vége? De mi jöhet helyette? Van más ott, ahol minden válság ellenére tapintható a jólét? Akkor inkább hagyjuk az egészet a francba. Így gondolkozik ma Európa. Már nem tudjuk, mit jelent az unió. Se mi, se más. Európa-szerte népbetegség a jóléti elbutulás. Az unióban – az Eurobarometer felmérése szerint – majd’ minden negyedik polgár inkább felejtené, mint felélesztené az Európai Uniót.
A vizsgálat kiterjedt Németországra, Olaszországra, Spanyolországra, Franciaországra, Nagy- Britanniára és Lengyelországra. Szegényekre és gazdagokra. A felmérés egyértelműen azt mutatja, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy a vizsgált ország adósságába fulladva kapálódzik-e vagy mentőöv-hajigálásába unt-e bele – az elégedetlenség soha nem látott méreteket öltött. A legnagyobb méltatlankodás azért – ahogy lenni szokott – a szegényházban tört ki. Spanyolországban 2007 óta 23 százalékról 72 százalékra ugrott az euroszkeptikusok aránya. Hasonló, bár nem ilyen mértékű a növekedés a többi országban is: Lengyelországban 24 százalékkal, a németeknél 23 százalékkal, a briteknél 20 százalékkal, Olaszországban 25 százalékkal, Franciaországban 15 százalékkal többen vannak a társadalomban azok, akik nem támogatják országuk uniós tagságát. A határok összeérnek, az elégedetlenség hullámokban önti el az EU eddig kikezdhetetlennek hitt bástyáját, Németországot is. Huszonhárom százalék. A nemrégiben alakult „Választás Németországnak” (AfD) nevű párt központi üzenete az eurózónából való kilépés, és úgy tűnik, egyre növekszik a népszerűsége a közelgő választások előtt.
Megértem, hogy a gazdagoknak elege van. A dolgos németeknek egyszerűen betelt a pohár. A feneketlen kút víziója sehogy sem illik a precíz spájzolós jellemükhöz. Elképzelni sem tudjuk, hogy kiköltekezett az ország nyugati fele, amikor visszacsatolták a néhai NDK-t. Ezermilliárdokat pumpáltak a keleti részbe, s aki ma az űrből néz Németországra, még mindig csak a nyugati felét látja fényesnek. A briteteknek ott a transzatlanti szövetség, az USA. Nekik az Amerika. Mi dolguk Európa szegény felével? A brit birodalom él és uralkodni akar. És a spanyolok? Ömlik hozzájuk fél Európa. Imádni a nyarat. A Real Madridot. Összehasonlíthatatlan életérzés. S minden második huszonéves csak álmodozik a munkáról. Persze hogy megutálják a messziről érkezőt.
S mi? A hegyeshalmi sorokat, a gyomorszorító érzést minden határátlépésnél, meg azt a 70 dollárt, amivel háromévente, ha utazhattunk, már rég elfelejtettük. Hála égnek elmosta a történelem. Mi még nem tudjuk, mi az az Európa. Meg sem állunk Párizsig, félmillió honfitársunk dolgozik serényen Európa-szerte, s ha hazajön, egymásra néznek a rokonok, és sehogy sem tudják elmondani egymásnak, mi is a baj itthon.
Butaság ezen gondolkozni? A „milyen lenne, ha” kezdés még sosem termelt valódi válaszokat, csak elégedetlen vágyakat. De itt mozgalmak indulnak, forrong Európa, és lendületük elsöpri a mi lehetőségeinket is.
Hogyan alakulna az életünk, gazdasági és kulturális létünk, ha nem lenne európai szolidaritás, ha nem lenne belső piac vagy nekünk, húszasoknak Erasmus program. Mi épülne itt a fejlesztési támogatások nélkül? Mire jutna a magyar mezőgazdaság az agrártámogatások hiányában? Milyen lenne 15,5 milliárd euróval, vagyis 6 év alatt majd 5000 milliárd forinttal szegényebben?
Kényelmetlen, de hasznos mutatóujjunkat örökké Brüsszelen tartani. Csak hát Brüsszel mégsem Moszkva. Mi is az asztalnál ülünk, a székeken, nem áldozati bárányként az asztalon, szépen feltálalva a hatalomnak. Az unió immár inkább tágabb belpolitika, mint szűken vett külpolitika. Ezt kell megérteni.
Az „elfelejtés” és „újratanulás” ára lehet megerőltető és nehéz. Dühösek vagyunk emiatt, félünk tőle, összezavar, kiábrándulunk mindenből és mindenkiből. De ha ez a haladás ára, hát megéri. Mert mi is lenne Európa, az európai gondolat nélkül? Egy földdarab.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!