Mit számít, hogy jó volt, ha a neve örökre összeforrt negyven rablóéval? Ali Babáról ma kevesen tudják eldönteni, hogy bandavezér volt-e vagy egy szegény fiú, akit hatalmas szerencse ért. Az Alibaba nevű, immár tőzsdei céget nézve a dilemma, amolyan „nomen est omen”-ként, megmaradt.
Az Alibaba az egyik legnagyobb kínai vállalat, amely az ottani internetes kereskedelem piacának nyolcvan százalékát birtokolja. Egy hatalmasra duzzadt online pláza több százmillió nézelődővel, azaz regisztrált felhasználóval. A vállalkozások egy virtuális kirakatot bérelnek, így mutatva meg portékájukat az említett százmillióknak. Az Alibabáé csupán a parkett, ahol forognak a milliárdok. Ezekkel a virtuális parkettadarabkákkal a cég 21,8 milliárd dollárt keresett pénteken egy már jóval valóságosabb parketten, a New York-i tőzsdén, és egyben minden idők legnagyobb elsődleges tőzsdei kibocsátását könyvelhette el.
Ám itt lép be az Ezeregyéjszakából ismert misztikum a képbe. Az újdonsült tulajdonosok nem részvényt vásároltak, hanem egyfajta utalványt egy Kajmán-szigeteki másikban, ami tulajdonra jogosít, hiszen a Kínai Népköztársaság kormánya nem engedélyezi a hazai cégek nyílt részvénykibocsátását. Alibaba más szempontból is egy álruhás hős. Nem a mostani értékéhez viszonyították a részvényei árát, hanem a lehetőséghez, ahová eljuthat. Ez most elképesztően drága, egy darab részvényért nyitáskor 68 dollárt kellett fizetni. Ám néhány óra múltán már 98 dolláron állt a jegyzés. Alibaba többet ér mint Magyarország kétéves nemzeti összterméke.
De mit is vett az ember? Egy ígéretet.
Eddig a nagy sztárvállalatok, mint a General Motors vagy az Exxon azért voltak óriások, mert óriási vagyonnal rendelkeztek. Kézzel érinthető, nem csak valódinak tetsző értékkel. Hatalmas állóeszközparkok, természeti kincsek, nullákban is nehezen kifejezhető befektetések tették őket naggyá. Most itt ülünk, és a világon a legnagyobb, a legértékesebb nem állít elő semmit. Maga az ötlet, a rendszer, a marketing és a vevőkör a vagyontárgy.
Ez egyrészt hátborzongató, másrészt mindennél lelkesítőbb. A világ sorsa immár nem acél- és szénfronton dől el, hanem a szellem küzdőterén. Ezért bánatos az ember a mai Magyarországon, látva, hogy űzött vadként rohan el az, akinek a fejében az ötletek megteremhetnek. Mikor fog itt a negyven rabló az iskolákban a tábla fölé épp egy Ali Babát kiragasztani?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
