Szeret rajzolni?
Lényegi kérdés ez ma Magyarországon. Majd 300 ezer embert érint – derül ki a minap nyilvánosságra került szintfelmérő dolgozatból. Nem egy általános iskolai verseny első fordulós dolgozata jutott a sajtó kezébe. A szintfelmérőt azoknak kell kitölteniük, akik a kormány közmunkaprogramjának keretében a kötelezőnek minősített oktatáson részt vesznek. Mert a „fejlesztés” keretein belül megnyílik az esélyük, hogy jobban teljesítsenek majd a munkaerőpiacon. Egy felhő, egy napocska és egy hópehely négyzetbe kanyarított mintácskái segítik majd a munkára vágyót az elhelyezkedésben.
Írja le a nevét, lakcímét, születési helyét és idejét. Máris tíz pont. Látótávolságon belül került az elégséges a kormányzati dolgozatban. A következő feladatban jön a már említett vizuális erőpróba, de nem kötelező ugye itt semmi, így csak akkor gömbölyödjön az a napocska a papíron, ha tényleg szeret a kitöltője rajzolni. Ám ha nem, mínusz 7 pont, sajnáljuk. De nem kell rögtön kiborulni, van még lehetőség bőven a javításra. A következő és egyben utolsó feladatban az úgynevezett szövegértési képességet teszik próbára a szakavatott tanáremberek. Én a szavakat (más módon) értelmezem. Ha azt mondják szövegértés, arra gondolok, hogy majd lesz pár olvasásra szánt sor, bennük megbúvó jelentés és információ, amit egy csöppnyi logikával majd szépen felismerek, és megválaszolom az erre irányuló kérdéssort. De nem! Itt a felismerés gyönyöre csupán arra koncentrálódik, hogy a felsorolt szavakat megtaláljuk a szövegben. A „havazás” szót kell megtalálni egy összetett mondatban. Még 10 pont. A kitűnő vizsga nem elérhetetlen vágyálom. Az ösztöndíj pedig 50 ezer forint. Az, hogy a saját nevünk leírása és egy szó felismerése, teszem azt, esetenként egy-egy bárányfelhő lerajzolása hogyan teszi majd versenyképesebbé a munkára vágyót a munkaerőpiacon, az már a megszokott kormányzati misztikum. Mi azt nem érthetjük. Nem láthatunk bele abba a csillogó üveggömbbe, ahol az ehhez hasonló ötletek megfogantak. Elég lesz, a 112 ezer új munkáskéz felirat a kormányzati plakáton, hogy tudjuk, 56 ezerrel több közmunkás tud ma napot rajzolni Magyarországon. Két kezük van ugye. Hát ennyi.
Ám egy dolog mégsem annyira világos, mint ez a kétszer kettő. Azzal az iszonyatos megaláztatással hogyan számol el az ötletgazda, amikor diplomás, nyelveket beszélő, ám közmunkára kényszerült emberek írják le a születési dátumukat a létminimumért? A nevüket tán nem is merik, veszni hagyják inkább azt a pontot, annyira szégyellik.
A közmunkaprogram egy eszköz. Egy átmeneti szakadt kabát a fagyban, ami semmire sem jó, mégis takar. Ám ez az 50 ezer ott tartja az embert a kilátástalanságban, a kiszolgáltatottságban. Pintér Sándor belügyminiszter a közmunkáról megfogalmazott mondata mindent elmond a program lelki minőségéről: „amíg dolgozik az ember, addig legalább nem lop”.
Alkalmatlan. És még rajzolni sem tud.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
