Mindenkit Bélának neveznek a tanácselnök úr után a faluban. Mindenki mindenki Bélája, együtt él a megannyi Béla nagy egyetértésben. Ám egy nap a dacos Rozi megszüli az első nem Bélát, és szakítva a jó szokással, Józsinak kereszteli egy szem fiát.
Józsi mindig kilóg a sorból. Mert más. Egyszerűen csak nem Béla. Amikor Józsival olyan történik, ami senki mással, a falu azon rágódik, hogy mi van, ha nekik, Béláknak nincs is szükségük egy Józsi csodájára. Legényanya, remek film a hetvenes évek Magyarországáról. És egy érzés, Amerika, 2014.
Valami ilyesmi történhetett a sokszínűség és az elfogadás fellegvárában, a szépséges sírós-nevetős, ám füstmentes gyárában. Kiközösítették a csodát. Egy kilencéves coloradói kislány kopaszra borotválta a fejét, hogy így támogassa 12 éves beteg barátnőjét. De emiatt nem járhatott órára, nem léphette át a tanterem küszöbét. A nevelő tanács döntéséig száműzték a játszótérre. Ott várja az ítéletet. A tragédiák megedzik a lelket. A kilencéves kislányt is különb emberré tette a bánat. Az iskola egyik vezetője elmondta: a szabályok arra szolgálnak, hogy egységesítsék a diákok megjelenését, és ne vonja el az öltözködés a gyerekek figyelmét. Szolidaritás mindenekfelett? Egység a sokszínűségben? Nem valami ilyesmi volt a kampányszöveg nem is olyan rég?
Amikor a mi barátunk, a Kati volt beteg, a tű látványától viszolygó Réka a mellettem lévő ágyon ájult el a véradóban. A Facebookon érkezett a felhívás, különleges vérplazma segíthet csak. Ismerősök és ismeretlenek özönlöttek a kórházba. Százával lettünk különbek egyik napról a másikra. Leküzdöttük félelmeinket, hogy a másik ne féljen úgy. A nemzetközivé tágult összefogás meghozta a reményt, Katit megmentették. A mi szélességi körünkön ritka a happy end. De ez csoda volt.
Az empátia különös dolog. Nincs helyes és nincs helytelen módszer. Csak figyelni kell, elnyomni az ítélkezést, és átadni az egyetlen üzenetet: nem vagy egyedül. A jelen Amerikája a mi régi Magyarországunk újsütetű karikatúrája?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
