Hiányozni fog a csengetés.
Csütörtökön kitört a vakáció, mehetett mindenki a dolgára. Annak rendje és módja szerint búcsúztak, nem csalatkoztak magukban, mindenki hozta a formáját. Az ötletes renitensek luftballont eregettek, volt benne némi szimbolika is, értékelték is a barátok. Az ellenségektől a szokásos fúj jött. Megszokták, elfordították a fejüket. Az osztály megátalkodott balfácánjai kidobták az iskola zászlóját az ablakon. Szokásuk, hogy rongálnak. Berendezést, szellemet egyaránt. De ki akar ma már hátramenni a szamárpadig? Büdös arrafelé a levegő. A stréberek csak csendben lapítottak. A pad alatt módszeresen dörzsölgették izzadós tenyerüket, ők már tudják, hogy tovább tanulhatnak. Van olyan is, aki felvételi nélkül bejut majd. Protekciós ugyanis. Így minek elrontani e szép korszak utolsó perceit. Nagy csaták, korszakváltó tettek, nagy álmok színtere a terem. Tisztelni kell a pillanatot. Az elégedettség, amúgy sem kíván effajta pótcselekvést.
Ül fent a pulpituson az osztályfőnök úr, és szemléli kis birodalmát. Sok intőt kiosztott, de sok dicséretet is. Voltak kedvencei, nem tagadja. Az osztály kétharmada rendes és fegyelmezett. A többiek meg… Nem mindegy? Nem könnyű búcsúznia. Sok volt a munka. De nyugodtan dől hátra bársonyszékén, maga is maradandót alkotott. A naplóban kitörölhetetlenül ott a lenyomata, a szabályai nem ballagnak el a bukott diákokkal együtt. Tudja ő, hogy az iskola társadalmában a rangsor korán rögzül. Az ember megváltoztathatja a hajviseletét, de akár a nézeteit is, megteheti, hogy nem jár be az órára. Sőt, nőhet az osztályban minden fiú akár húsz centit is, a lényeg akkor sem változik: az ember ugyanaz a csúf különc marad, aki mindig is volt. Tele van ez a ház ilyenekkel. Ezt ő is nagyon jól tudja. Keményen kell fogni őket. Elmennek most sokan közülük, nem érdemelnek több esélyt. De a java visszajön, ismétel vagy továbbtanul, ki-ki a képességei, a helyzete szerint. De könnyű is lenne elengedni ezeket a nyavalyásokat. Csak ki kéne hajtani azokat a görcsbe rándult ujjakat, szép lassan, egymás után, aztán lengetni egy jót, viszontlátás. Ám a baj az, hogy azok a kezek már sok éve összeszorultak, az ujjak egészen elgémberedtek. Talán ő is elgémberedett már. Talán mind elfásultak. Tanár és diák. De nincs túljelentkezés, alig akad felvételiző. A helyeket pedig be kell tölteni. Különben nem jön a támogatás. Különben nincs oktatás. Itt pedig egy nemzetet kell tanítani.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
