El fog dőlni. Álltam és nem értettem, hogy miért nem szakad rám ez a minden irányból aládúcolt szoborszerű valami.
Sarkaim egy puha szőnyegbe fúródtak, olyan érzésem volt: nagy dolgok részese vagyok. Csak mert ott voltam. Brüsszelben, az Európai Parlamentben. A plenáris terem mellett terpeszkedik ez az ezüstős monstrum, fémes hidegséggel demonstrálva, hogy csakis az emberi akarat tartja egyben azt, amit Európai Uniónak hívunk. Erőltetett elvi forrasztások és komoly számítások szükségeltettek, hogy ne dőljön ránk az egész tákolmány, maga alá temetve minden vágyunkat.
Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! Anglia érces hangja beszél a hangosba, körbeüvöltve, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. Amikor eszmék és értékek dőlnek halomra, csak a kiábrándulás és méreg marad. A héten nyilvánosságra hozott kormányzati akta szerint London és Dublin nem alkalmazza a két újonnan csatlakozott állam esetében a nyitott kapuk politikáját. Pedig az előző, 2004-es bővítési körben az akkor belépő országok – köztük a magyarok – számára mindkét kormány lehetővé tette a szabad munkavállalást Nagy-Britanniában és Írországban. Most nem. Mert nem jöttek be a számítások. És emiatt most dől a rend, és úgy tűnik, a rendszer is.
A legutóbbi hivatalos adatok szerint az Angliában dolgozó kelet-európai EU-polgárok akár 600 ezren is lehetnek. Az új tagállamokból érkezettek mintegy kétharmada lengyel. De most a lengyel vízvezetékszerelők legendájának vége. Színesedik a mese. Bolgárokkal, románokkal, és persze velünk, magyarokkal. Hiszen az új keletű korlátozás eredeti megoldásokkal tűzdelt, akár az angol humor. Ha egyáltalán tudunk még nevetni. A beterjesztésből kiderül az is, hogy Románia és Bulgária belépésével a brit kormány törli azt a kvótarendszert, amely jelenleg az unión kívülről érkező, képesítés nélküli vagy alacsony képzettségű munkavállalókra érvényes – vagyis az ilyen munkákat januártól London a román és bolgár állampolgároknak tartja fenn. Márpedig nem mindenkinek jut szakképzettséget igénylő munkahely. Így meglehet, egymással verseng majd az otthoni viszonyok elől kimenekült magyar bölcsész, bolgár hárfaművész és a román matektanár egy jó kis londoni mosogatói állásért. Egység a sokszínűségben – ez volt a szlogen, ugye? Brüsszelben legalábbis ezt olvastam a Parlament falán. De mást is. Azt, hogy az unió előbb egy elvközösség, mintsem egy gazdasági szerződés. A munkaerő szabad áramlása, a csillagos zászlóra írt büszkeség volt. Vágjuk ki belőle!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
