Boldogult gimnazista éveimben két dologban voltam teljesen biztos, hogy testi-lelki fejlődésemnek a kémiaórákról való lógás és az iskolai büfé tesz igazán jót.
Tántoríthatatlanul hittem benne, hogy gyorsabban pallérozódik az elme az alagsori falatozóban, mint a Bunsen-égők lángjánál. Itt ugyanis életre szóló tapasztalatokkal gazdagodhatott a szemlélődő: hogyan kell bánni az éhes emberrel, és miként kell mindeközben baromi sok pénzt keresni. Van ennél használhatóbb tudás a jövőre nézve? Dodi bácsi a gimnáziumi büfé helytartója a szívét Etus néninek ajándékozta, de csak azért, hogy a sajátján kívül még azt is belekeverje a sűrű krémbe, így adván meg azt az utánozhatatlan sós-édes ízt, ami azóta is hiányzik minden meleg szendvicsre költött pillanatban. Gömbölyded társa és a ropogós friss húsos kifli látványa olyan mély imádattal töltötte el, amire a más női halandó egymaga sosem lenne képes. Elégedett ember volt. Rendesen adózó kisvállalkozó. Etus pedig mindaddig odaadó hűséges hitvese, amíg megkapta a bevétel 25 százalékát. Mi meg a csöngetésre egyszerre korduló gyomrú kamaszok, minden pénzünket e bájpárnak hordtuk. Nem kellett sok tésztát megenni ahhoz, hogy egy csöpp lekvárhoz jussunk. Hát nem erről szól az üzlet? Hogy a jó portéka vevőre talál?
Hát most vége a Dodi bácsi-féle időknek. Az iskolai menzákat, büféket államosítaná a kormány. A kormányzati vagdaltas zsömle és a nemzeti sajtos rúd ideje köszönt ránk. A népbüfék kora. Jóllakat az állam. Lopva visszakacsintanak az 50-es évek. Bennem mantraként él az egyetemen bemagolt félmondat: Európa gazdasági növekedése, a GDP és a foglalkoztatás gerincét adó kisvállalkozások megerősítésén múlik. Most vagy mi nem tekintjük magunkat európainak, vagy nem vonatkoznak ránk a gazdasági törvények, vagy Dodi bácsi melegszendvicsét kilopták a nemzeti össztermékből!
A nagy közös etetés gyakorlati kivitelezése ügyében „megvalósíthatósági vizsgálat” folyik. Minisztériumi szobákban kóstolgatják a romlandó felhozatalt, hogy mi kerülhet a nemzeti együttműködés kormányának bevásárlókosarába. A Dodi bácsi-féle langymeleg bécsi kifli nem, ám a pálpusztais vizes zsemle, kovászos uborkával pont beleillene a képbe. Kicsit büdös, kicsit szuttyog. Mint ahogy ez az egész ügy.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!