Matolcsy György az EU vezetőinek 5 pontból álló csomagot javasolt. Illetve, az elhibázott gazdaságpolitika miatt lemondásra szólította fel Olli Rehn gazdasági és pénzügyi uniós biztost. Önzőnek éppen nem mondható. Nem akarja kisajátítani magának, ez nem lehet csak az övé. Ennyi tudományt csúnya dolog lenne nem megosztani. Elvégre nemsokára karácsony van.
Fészkelődünk, nagyokat nyelünk és dumálunk arról, hogy milyen is lehet az a hely, ahol ezek a gondolatok megfogantak. Láttam én már a bank elnökének díszes nagy tárgyalóját, ahol a forint sorsa időről időre eldől. De hogy ez lenne az a szülőszoba, amelyben gnómnak minősítik mindazt, ami tőlünk nyugatra történik? És egyedül életképesnek azt tartják, amit a nemző atya, a bába, és az orvos világra hozott? De hiszen mindez ugyanaz az ember. Az elnök. Ha hátrább lépek és messziről nézem, egyre inkább egy olyan világot látok, amit nem értek, ahova én nem tartozom. Más dimenzióban lakunk mi meg a jegybank elnök, úgy képzelem. Átjárás pedig észérvek hiányában sajnos nem lehetséges. Így csak szemléljük egymást az ország határain belül, vagyis inkább én őket – ők rám a legkevésbé sem kíváncsiak – és rázom a fejem.
A miniszterelnök szerint elitváltásra van szükség. Orbán Viktor a kezdettől fogva tudatosan készült erre a cserére. A kulturális, a gazdasági tabula rasára, az értelmiség frissítésére. A történelemben, különösen rezsimváltások idején, gyakran merül fel ennek igénye. Egy király vagy egy forradalmár, egy próféta, vagy egy vállalati vezér hatalmát a hozzá személyesen is kötődő támogatókkal tudja megalapozni. Ám egy demokráciában négyévenként csak nem lehet úgy leszavazni néhány százezer embert, ahogy az megtehető néhány tucattal a kormányrúd mellől. Itt birkózunk hát egymással, másképp gondolkodók, és egyszer csak ott találok egy cédulát a nyakamban – 27 évesen – én vagyok a régi elit.
Én nem érzem, hogy helyem lenne az új klubban. Pedig egykor úgy szerettem volna, úgy vágytam a „fiatal értelmiségi” címke után. Régen ez jelentett valamit. De már csak egy akarat dönt itt mindenben. Egy méretes mutatóujj, ami a hithű delikvens mellkasára irányul, majd bök, és megszületik a kiválóság. Már tudjuk, tanítjuk, hogy mi az etikus, mi az erkölcsös, mi a magyar, mi a vallás. Sőt, mi az érték. Itt egy értékrendet akarnak éppen leváltani, amellyel majd takarodik a tulajdonosa is. S mi jön helyette? Elképzelném, ha eltudnám. Tényleg elég ma Európában mindehhez ennyi, egy nyílt vállalás? Nevessek? Sírjak? Az első pár sor mindent elmond arról, hogy gondolkodik ma ez az ország Európáról. Lemondóan. Lenézően. Le…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
