Az a legjobb, ha az embernek magának van pénze, de mindjárt azután következik az, ha beleszólhat valaki más pénzének az elköltésébe – az angol író, P. G. Wodehouse szavai ezek. Örömest szedte volna ő is az osztálypénzt az iskolában.
Több tízmilliárd forint évente – mifelénk ennyi osztálypénzt szednek be az iskolák. Jogtalanul. Elvben törvény tiltja, hogy a szülőket osztálypénz befizetésére kötelezzék. Csakhogy többnyire épp a szülők szavazzák meg az osztálypénzt. Igen ám, de a jogszabály szerint a pedagógusok nem szedhetnének pénzt a szülőktől, csakis az iskola titkársága lenne erre jogosult, de kizárólag akkor, ha számlát is ad a befizetett összegekről. Méghogy számlát?! Mintha lenne itt némi diszkrepancia törvény és valóság között. Szép kis viták elé néznek az osztályfőnökök az adótudatos anyukákkal és a könyvelésben jártas apukákkal.
Különös adó ez az osztálypénz, soha nem teljesen világos, hogy mire is költjük. Kell az osztálynak és kész. Ballagási tarisznya, teremdíszítés, tábori fagyizás, ehhez hasonló élvezetekre ment el a lé minálunk. Na meg persze tanári ajándékokra. „Gyurika, ti nem akartok beleadni a Márta néni meglepetésébe?” Mondhat egy gyerek erre nemet? És egy szülő? Törlesztőrészletekben fizeti meg a szülő a gyerek nyugalmát. Az meg ugyebár mindent megér, már ha van miből.
Nálunk az általánosban rám jutott a bankos szerepe. Piros csomagolópapírral bevont irkában vezettem az osztálypénzt. Szépen kerekedett az összeg, jólesett gondolatban költeni. Fejben már épült a műfüves tollaslabdapálya a suli kertjében, befizettem az osztályt a régóta vágyott barlangtúrára, és alanyi jogon mindenkinek járt egy Kispál és a Borzlemez is. Micsoda kasszán ült a kis disznófejű nagyúr.
A féléves elszámoláson nagyon nem akaródzott kiadni a kezemből osztályfőnökünknek a pénztárt. Befektetési javaslataimmal mit sem törődve tette el a borítékot. Láttam rajta, tervei vannak, iskolai kitűzőkről és kötelező könyvtártámogatási díjról magyarázott. Aztán két nap múlva szokatlan csöndben találtam az osztály fiú bandáját a teremben. A focitól kipirultan, ám némiképp lemerevedett arccal szorongattak különböző méretű fémes hengereket és csillogó üvegcséket a kezükben. Teljes értetlenséggel meredtek a dezodorokra és egyéb illatosítókra. Bizony, mostantól vége az izzadt pólók és a havonta mosott zoknik egyszerre közösségformáló és -bomlasztó tündöklésének. Drága tanárnőnk ezt látta a legsürgetőbbnek, amire az egész osz tá ly érdekében költeni kell az osztálypénzből. Mi meg, a szép és illatos lányok, azóta sem láttunk műfüves tollaslabdapályát, de még kitűzőt sem.
A törvény határozott az ügyben: tilos az osztálypénz. De van egy érzésem, ezután is beszedik. Kell az a pénz azokra a büdös kölkökre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
