Van egy szervezet a világon, ami nem vállalkozott másra, mint hogy a legnagyobb félelmünket analizálja, mérje és ítélje: a szabadságot. Itt nem lehet szépíteni, cicomázni a mondanivalót, csupán a száraz tények maradhatnak fenn. De nem nálunk.
Hatvan országból a nyolcadik helyen végzett Magyarország és „szabad” minősítést kapott a Freedom House legfrissebb, 2013-as jelentésében, amely az internet szabadságáról szól. Olyan országokat utasítottunk magunk mögé, mint Nagy-Britannia. Ez remek eredmény, jár a hátlapogatás, immár bizonyított tény, hogy él és virul a netes társadalom, korlátok nélkül lubickol önön virtualitásában. Ám a jelentésnek hála, kibuggyant a kortünet, és a szemünk előtt formálódott át a dicséret aggodalommá. A legnagyobb netes portálok, szinte kizárólag a tavalyi eredményhez mért visszaesésről beszélnek – pedig a tendencia mindenkire igaz –, megfélemlített bloggerekről, virágba boruló netcenzúráról mesélnek. Közben a Freedom House szakértője és a jelentés írója kimért és udvarias stílusban közli – miben másban, mint a műfajnak megfelelő kommentben –, hogy sarkításokkal, féligazságokkal operálnak a cikkek, és a tőle idézet mondat nem hangzott el soha. Az internet szabadságról szóló jelentést is kiszínezik, átírják a neten. Miért? Mert ilyen a rendszer. Megköveteli. Nem számít semmi más, csak a kattintás.
Vajon mi, a leírt szóban mélyen hívő olvasók váltunk-e olyanná, hogy kikényszerítjük ezt a bánásmódot, avagy a tartalom vált függetlenné a mi egykor volt igényeinktől? Hiszen jellem kell ahhoz, hogy ne csak megszabadulni legyünk képesek valamitől, de elég szabadok legyünk valamihez. Erről a dilemmáról talán két kommentelő csevegése mesél a legjobban: „Te hány álnevet használsz? Amennyi csak kell a szabadsághoz.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!