Talán majd egyszer egy esti hírműsorban szigorú ábrázattal bemondják, hogy beköszöntött a világbéke.

 
Snowdent is titkosítanák? (FOTÓ: Profimedia-Red Dot)

Mi meg majd ülünk a tv előtt, sóhajtunk egy mélyet és megnyugszunk végre. Attól a naptól fogva végre bízhatunk egymásban, nem lesznek valódi titkot. Boldog lesz mindahány, aki a Földön él. Ezért a csodáért majd felelősségre vonnak valakit, aki köszönetképpen megkapja a Nobel-békedíjat. Persze a skandinávoknak nagy szerepe lesz a dologban, de ez inkább már a kultúra, mintsem az igazság része. Valahogy így képzelem el. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül. Edward Snowdent az amerikai megfigyelési botrány renegát kirobbantóját a héten Nobel-békedíjra jelölték. Norvég politikusok terjesztették fel, indoklásuk szerint sokat tett a nemzetközi stabilitás megerősítéséért.

Talán a világot tényleg nem bombákkal kell megmenteni. Bár a rend törékeny dolog, épphogy egy lépés választja el a káosztól. Snowden felforgatta a világot. A nagyhatalmak egymásnak estek, megkérdőjeleződött minden, amit a világ valaha egymásról hitt, ha az egyenlő bánásmódról, igazságosságról, de akár magánügyről, vagy éppen diplomáciáról esett szó. Snowden új viszonyokat teremtett, lecsupaszította a fennálló rendet. Olyan volt ez, mint az özönvíz! Megtisztította a Földet egyfajta emberi gyarlóságtól. Nagy volt a szükség. A kialakult világraszóló botrány, jóindulattal éppenséggel nevezhetjük nemzetközi vitának is, olyan politikai változásokhoz vezetett, amelyek képesek valóban egy stabilabb, békésebb világrend felé kormányozni Földünket. Snowden szimbólum lett, amit most díjra váltanának. Bizonyíték arra, hogy egy ember ereje és akarata is képes fordítani a világon, az egyén is kiállhat az alapvető emberi jogokért és a szabadságért.

Nálunk sem maradt érintetlenül ez a gondolatiság. A parlament rögvest intézkedni kezdett. A lehallgatási ügy után létrejött egy országgyűlési vizsgálóbizottság a botrány magyarországi szálainak felgöngyölítése érdekében. Szép politikai fogalmazvány. A kérdés persze nyilván az volt, hogy, na de, mégis, kit hallgattak le? Csütörtökön kiderült. A vizsgálóbizottság ülésén a képviselők megtudták. Az információ azonban államtitoknak minősül. Így a titkot azonnal titkosították. Igazi hungarikum. Kocsis Mátét, a testület fideszes elnökét valószínűleg nem fenyegeti semmilyen kitüntetés az átláthatóságért folytatott fáradhatatlan harcáért. Mi több, Snowdent is szívesen meghallgatná a szakavatott testület, csak a tisztánlátás kedvéért. De amíg őt nem sikerül a Parlament elé idézni, hogy valljon színt a magyar akarat letéteményesei előtt, a bizottság egyelőre megelégszik Lázár Jánossal és Pintér Sándorral is. Talán ők is tudnak mondani valami érdekeset.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!