Ez a Matolcsy, ez tud valamit. Azt mondják, Richard Quest, a CNN legfelkészültebb gazdasági sztárriportere, akinek extravaganciájától, cirkuszi kikiáltó stílusától a világ tejhatalmú pénzügyi, gazdasági és politikai hatalmasságai is méltán rettegnek, most kénytelen volt tudomásul venni, hogy létezik olyan interjúalany, akinél nem válnak be a manírjai, sőt, őt mossa le a pályáról az illető.
Matolcsy miniszter játszi ügyességgel bújt ki keresztkérdései elől, nem lehetett sarokba szorítani. Amikor a riporter próbálta a tényekkel szembesíteni, akkor rendszerint kitért a kérdés elől, és olyan tündérmesét rajzolt az országa jelenéről és jövőjéről, amitől a híresen kekec sztárriporter is teljesen paff lett. A költségvetés állapota rendben van, a válságnak vége, jövőre robusztus lesz a növekedés, Magyarország Európa üzleti központja lesz, akárki meglássa! – mondta Matolcsy.
Az Economist ugyanakkor arról ír a héten az Orbán-kormány két évét értékelő cikkében, hogy a magyar gazdaság beteg, a régió leggyengébb teljesítményét mutatja, 12 százalékos a munkanélküliség, padlón vannak a beruházások, magas az infláció, elszálltak az állampapírhozamok, a grandiózus Fidesz-tervek sorozatban nem válnak be, ezért egyfolytában adókat kell emelni. Egyre inkább teret nyer a gyűlöletbeszéd, az idegengyűlölet.
Az orvostudományban két egymásnak ellentmondó nézet terjedt el a végstádiumban lévő betegek tájékoztatásával kapcsolatban. Az egyik szerint a páciensnek joga van megtudni, hogy mi vár rá, ezért muszáj őszintén szembesíteni a kórismével. A másik elmélet szerint kímélni kell az amúgy is rossz fizikai és pszichés állapotban lévő ápoltat, igyekezni kell táplálni benne a reményt, akár úgy is, hogy egyfajta túlvilági paradicsomot rajzolunk fel előtte. Láthatóan ez a kétfajta nézet csap össze a CNN és az Economist anyagaiban. Az Economist a Beteg a Dunánál című cikkében brutálisan szembesíti Magyarországot a valósággal, Matolcsy viszont azt ígéri a magyaroknak, hogy megnyílik nekik Tündérország kapuja.
Melyikük emberségesebb?
Eltérő számítások látnak napvilágot arról, hogy mekkora veszteséget okozott az országnak az unortodox gazdaságpolitika. A költségvetés által nyomtalanul elnyelt „manyup” ezermilliárdok és különadók, a forintárfolyam gyengélkedéséből és a magas CDS felárból származó állampapír-veszteségek, a MOL-részvényvásárlásból adódó ráfizetés és egyéb tételek 7000-8000 milliárdra is rúghatnak. Ez már elég sok pénz. Kiszámoltam, hogy tízezresekből egymásra téve 150 kilométeres pénzfolyamot tennének ki. Ennyi pénz egymáson még az űrből is látszana. Nem kéne megpróbálni megkeresni? Kihúzna bennünket a slamasztikából.
A világsajtónál maradva: a svájci Tages Anzeiger oknyomozó riportere azért utazott Sajókazára, hogy kiderítse, hogyan használták fel a helyiek az európai adófizetők sok millió eurós adományait. A svájci lap a sajókazai főtér uniós forrásokból megvalósult felújítását említi: a borsodi község „főtere felett Magyarország és az EU zászlói lengedeznek. A zászlórúd alatt új szökőkút csobog”. A felújításhoz szükséges több százezer svájci frankból viszont arra már nem futotta, hogy a cigánytelepen legyen vezetékes víz.
Szerintem Magyarország kilátástalan gondjainak megoldása ott csobog az uniós önkormányzati szökőkutakban. A teljesen eladósodott települések ugyanis az uniós pénzeket az elmúlt évtizedekben parkosításra, főleg szökőkutak építésére költötték. Mi lenne, hogy ha felajánlanák az EU-nak, köszi, nekünk ez nem jött be: ide a pénzt és visszaadjuk a szökőkutakat!
Ez olyan matolcsys volna.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
