„Még szent hely – a szépet kedvelő görög istenektől ihletett hely. Itt laknak a múzsák” – írja Pekár Gyula, a századforduló újságírója az akkori Epreskertről, mely a Bajza és a Munkácsy Mihály utcák közé zárva a mai napig meg tudta őrizni szentségét.
Aki bekukkant a kerítés rácsai között, egy olyan ősparkot pillanthat meg, amely sűrűn benőtt, indákkal teli, sejtelmes és összekuszált, burjánzó növényóriásaival és imitt-amott heverő szoborrészleteivel akár egy kertfantasy helyszíne is lehetne. Története azzal kezdődött, hogy Huszár Adolf szobrászművészt megbízták Deák Ferenc szobrának elkészítésével. Igen ám, de Huszár műterme épp elbontásra került a Városliget akkori rendezési terve miatt, így az épület nélkül maradt művészt egy itteni telekkel kárpótolták. A szobrásszal a szobrászat is beköltözött az Epreskertbe, ezzel együtt felmerült egy művésztelep kialakításának ötlete is – nem kisebb név, mint Stróbl Alajos állt neki, hogy rendbe hozza az egykori eperfaligetet (innen a név!), ahol mesteriskolát létesített. Ő maga be is költözött az Epreskertbe, reggelenként állítólag kürtszó kíséretében vágtatott ki egy ló hátán a kertből. A helynek mű- emlékmentő funkciója is volt: ide menekítették például a Kálvária tér rendezése kapcsán lebontásra ítélt barokk kálváriát, amit szó szerint kövenként bontottak le, és raktak egybe itt újra, de itt található a mai napig a Mátyás-templom helyreállításakor eltávolított 13-14. századi délkeleti kapuzat is. Mivel a kert az MKE campusterülete, az egyetemisták mindig kineveztek egy-egy alkotást szerencsehozó totemnek: a lányok évtizedeken át egy hatalmas, fekete férfit ábrázoló szobor ágaskodó falloszát, a fiúk pedig Erzsébet királyné márványkebleit simogatták fényesre a vizsgák előtt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
