Míg Ön ezt a cikket olvassa, eggyel máris kevesebben vagyunk, ha úgy 12 percet szentel rá.

 

Az ország lakosságszáma évi mintegy 45 ezer fős veszteségének visszaosztásából ez következik. A helyzet az utóbbi hónapokban még romlott is. Az elmúlt három év második legkisebb születésszáma mellett márciusban megugrott a halálozások száma is. A természetes fogyás az utóbbi 13 év 3. legmagasabb adata.

1981-hez képest egymillióval vagyunk kevesebben. És nem is számoltuk azokat, akik adatszerűen ide tartoznak, valójában külföldön dolgoznak, tanulnak és vagy hazajönnek, vagy nem. Igaz ez a babáikra is, évente úgy 10 ezer csöppségre, aki szülei után magyar állampolgárként, de már nem itt születik.

Mintha a magyarság zsugorodással büntetné magát valami különleges, soha el nem követett, de mélyen átélt bűn miatt. Sorvad.

Mielőtt azonban nagyon megértenénk ezt: demográfiailag nem különleges a történetünk. Rengeteg modernizálódó ország éli meg ugyanígy.

Mások azonban e csoportban mégsem. Komolyan kell tehát venni a miniszterelnöknek közvetlenül a választások megnyerése után tett szándéknyilatkozatát arról, hogy meg akar állapodni a magyar nőkkel. Mondják el, mi kell ahhoz, hogy több gyereket szüljenek, s a kormány igyekszik azt teljesíteni.

Ahogy általában a magyar emberekkel, úgy a magyar nőkkel is könnyű lesz megállapodnia. Minél általánosabb az alany, annál egyszerűbb a tárgyalás. Az egyik fél, a miniszterelnök valóságos, vele szemben viszont nincs senki. Csak mindenki, de az ugyanaz. A kormányfő egyedül ül fel a mérleghintára.

Ez nehezebb ügy, de alig várjuk a plakátkampányt arról, hogy nincs finomabb a babák illatánál, szebb a pillanatnál, amelyben már észre sem veszi a gyerek az óvodában, hogy elmentünk, s felemelőbb az első iskolai napjukra induló kicsik látványánál.

Ha lesz ilyen kampány, ha nem, nincs ok a miniszterelnöki jó szándék megkérdőjelezésére. A kormány már eddig is szinte mindent megtett ez ügyben, amit pénzzel, és valamennyit, amit szervezéssel meg lehet. Főként a hároméves gyesnek és csapattársainak, valamint az adójóváírás lehetőségének köszönhetően kevés ország van, amely annyit költene családtámogatásra, mint a miénk. Igazságtalanul, mert a szegényebbekkel befagyasztott családi pótlékkal, a tehetősebbekkel nagyvonalú adó- és más kedvezményekkel tárgyal. Egyaránt szerény eredménnyel. De ezen az úton már szinte nincs hova továbbmenni. Reményt ad, hogy Orbán Viktor előre lépett, hiszen 14 éve még az emberiséget katasztrófába és morális csődbe vezető eszköznek nevezte az abortuszt és az eutanáziát, de már elkerüli ezeket a témákat.

Viszont két európai modellt lát. Az egyik azoké, akik migrációval akarják kezelni a lakosságvesztést, a másik azoké, akik saját erőforrásaikra támaszkodnának. Számára csak az utóbbi elképzelhető. Ehhez kéri a magyar nők támogatását.

A valóságban is két modell van, de nem ezek. Az egyik a skandináv és északnyugat-európai, ahol az anyák viszonylag rövid ideig maradnak távol a munkától, gyerekeik számára viszont könnyen hozzáférhető az intézményes gondozás. A másik, a kelet- és dél-európai országok megoldása: hosszabb szülői szabadságot és több kedvezményt, viszont szűkebb intézményi segítséget kínál. A skandináv modellben gyarapszik a lakosság, a másikban, így nálunk is, csökken.

Ezt tényleg meg kellene beszélni a nőkkel. Meg a férfiakkal. (Azt is meg lehetne ígérni az anyáknak, hogy a tartásdíjat az állam megelőlegezi és szigorúan behajtja a gyereket nevelő szülő javára. Ma nem ez a helyzet.)

Kellene beszélni, mert nem a végzet szabja a sorsot. A hozzánk közeli Csehországban negyven éve még éppen annyi gyerek született, mint itt. Ma évente átlag húszezerrel több babát hoznak a világra a cseh nők, mint a magyarok, pedig ugyanannyian vannak. És 527 ezer külföldi dolgozik ott – főként oroszok, ukránok, vietnamiak, szlovákok – ők pedig nemigen mennek külföldre. Ez is egy másik modell…

Nem a nemzethalál a tét, hanem a születendő babák. Lehetne ez a kiindulópont. És annak végiggondolása, hogy az Independent nemrég végzett kutatása szerint a magyarok mindössze 62 százaléka elégedett az életével, nincs is ennél nagyobb szomorúság az unióban.

Az ellenpólus Dánia 99 százalékkal, az írek 98, a hollandok 97 százalékkal. Mintha termékenységi adatsort néznénk. Vagy a megoldást.

A kérdés, hogy mikor vagy boldog? Csak te tudhatod. Talán, ha van közöd az életedhez. Ha a magad szintjén uralod. Ha nem neked csinálják, hanem te csinálhatod. Ahogy a gyereked is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!