Meghátrált a Magyar Állami Operaház igazgatósága a „nézői reakciók” láttán és lemondta a Billy Elliot tizenöt, már rögzített előadását.

 

Ókovács Szilveszter főigazgató (képünkön) a jegyeladások visszaesésével magyarázta ezt abban a levélben, amelyet a művészeknek írtak a döntésről.

Az előadás a kormány propagandasajtójában elindult kultúrharc áldozata lett, amelyben olyan, jobboldal által kinevezett intézményvezetőket bírálnak, akik szerintük túl nagy teret engedtek a balliberális kulturális köröknek és áramlatoknak. Június elején a Magyar Időkben közölt véleményt egy N. Horváth Zsófia nevű ismeretlen közíró, aki szerint az előadás a homoszexualitást népszerűsíti, mi több, alkalmas arra, hogy a fiatalokból meleget csináljon, és emiatt megrontással lehetne vádolni a darabot színpadra állítókat, illetve azokat, akik nem állították meg idejében a folyamatot. E bot rányos kinyilatkoztatással először nagyon kulturáltan szembeszállt Ókovács, de most meghátrált, az indoklása viszont sántikál. A darabra ugyanis alig lehetett jegyet kapni, akkora volt rá az igény.

Címkék: opera

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!