Merkel megtörése

A házigazda mérvadó lapjai szerint sorsdöntő volt nemcsak Európa, hanem Amerika számára a kancellár asszony „megtörése”. Amint a New York Times vezércikke fogalmaz, „a mindenkire egyformára szabott megszorítási programja kudarcot vallott, a súlyosan eladósodott országokat még mélyebb recesszióba taszította, még inkább megnehezítve nekik adósságuk visszafizetését, kockáztatva az amúgy is gyönge amerikai növekedést és táplálva Európában az ingatagságot és szélsőséget”. Berlinből a héten – a Merkel–Hollande-találkozó nyomán is – a rugalmasabb válságkezelés első jelei érkeztek, ezért a tekintélyes lap reménykedett: mi­után Merkel oly sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy a könnyelműek vezekeljenek vétkükért, talán most szüksége is lehetett alibire a kihátráláshoz, s ezt éppen e csúcs kínálhatta neki. Hogy hallgatott a többi nagyhatalmi vezetőre.

Samuel Johnson háromszáz éve mondta, hogy akkor forog a leggyorsabban az ember agya, ha tudja, két hét múlva akasztják, s ezt most négy hétre növelhetjük: az újabb görög választásokig kellene meglelni a kiutat, mielőtt tényleg kényszerpályára sodródik mindenki. Ahogy már nemegyszer Európa történelmében, száz esztendeje az első világháború is ekként kezdődött. S szakértők egyetértenek abban, hogy ha nem sikerül dűlőre jutni Athénnal, mármint egy ottani működőképes kormánnyal, s elkerülhetetlenné válna kilépése az eurózónából, az bizony háborús méretű károkat okozna kontinensszerte, korántsem csak a helléneknek. A G8-as találka előtt nemcsak ott és a spanyoloknál volt mini bankpánik, hanem a német kormánykörök is riadtan visszakoztak ama véleményüktől, hogy fel kell készülni erre. Már nemcsak a Fehér Házból, hanem az Élysée-palotából is a kisebbik rosszként sürgetik a berlini kancelláriát a németek körében szintén történelmi okokból (a weimari demokrácia bukására emlékezve) rettegett infláció vállalására.

Mert amint a Nobel-díjas Paul Krugman írta pénteken, ha Berlin és az Európai Központi Bank módosítaná felfogását, s „abbahagyná a moralizálást és szembenézne a valósággal”, éppen azzal menthetné meg az eurót. Meg Athént és a többi vészhelyzetben lévő mediterrán országot. Eddig folyvást időt akartak nyerni félmegoldásokkal, s így futottak ki az időből – ítélkezett a közgazdász. Az egész kontinenst látva fenyegetettnek azzal, ami a görögöknél bekövetkezett: a szélsőségesek felülkerekedésével.

Ha ugyanis a G8-as csúcson meggyőzve, Berlin tényleg módosítana, talán a görögökre is hatna Samuel Johnson bölcsessége. Eddig – a választási eredmények tanúsága szerint is – a minden mindegy apátia lett úrrá rajtuk. Viszont a júniusi szavazás immár számukra is arról szól, hogy kilépni az eurózónából, amit többségük egyáltalán nem szeretne, avagy benne maradni és vállalni a valamelyest enyhített szanálási feltételeket, a végre-valahára kilátásba helyezett növekedési lehetőséggel megédesítve. Egy új nagyhatalmi ajánlat talán az utolsó (utáni) pillanatban visszaszoríthatná a tagadás pártjait.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!