Nem a kakas szavára kezd virradni, de a kakas kiált, mert hogy virrad – mondhatjuk Madáchcsal a francia fordulat és kivált a Hollande növekedésserkentő elképzeléseihez fűzött várakozások láttán. Ma még csak annyi bizonyos, hogy a deflációs gazdaságpolitikát mindenek fölé helyező – Merkel és Sarkozy nevéből összetákolt – Merkozy együttműködésnek vége, s az Élysée-palota új lakója az uniós stratégia módosítását sürgeti.

 
Avar János

De az már korántsem tekinthető biztosnak, hogy a deficitellenesség őre a berlini kancellári hivatalban tényleg semmi engedményre nem hajlandó, amikor az új francia–német páros a héten először egyeztet. S Merkeltől nemcsak azért számíthatunk – nyilván fokozatos – puhulásra, mert ezt diktálják a bő félszázados, uniót mozgató „tengely” korábbi kooperációi (kiemelten is a szocialista Mitterrand és a konzervatív Kohl példás összhangja), hanem a megszorítások politikájának mind látványosabb, immár nemcsak gazdasági, hanem politikai csőddel is fenyegető kudarca. Hiszen jövőre ő és pártja is választások elé néz, s a német baloldal is figyelt Párizsra (bár hírek szerint nem kizárt a már őszi választás sem és utána nagykoalíciós ajánlat a liberális partnerei bukására számító Merkeltől).

A szélsőségesek riasztó előretörésére Párizstól Athénig viszont lehetett számítani. A bölcs, szocdem kancellárként a párizsi jobboldali elnökökkel jól kijövő, 93 éves Helmut Schmidt már tavaly év végén, az SPD kongresszusán figyelmeztetett arra, amivel most Hollande a Rajna túlpartján nyerni tudott: „Növekedés és új munkahelyek nélkül egy állam sem kezelheti sikeresen államháztartási hiányát. Aki azt hiszi, hogy Európa pusztán megszorításokat alkalmazva megoldhatja e problémát, annak figyelmébe ajánlom Heinrich Brüning 1930–32-es deflációs politikájának tanulmányozását. Amely akkor gazdasági depressziót és elviselhetetlen mértékű munkanélküliséget okozott, ami később az első német demokrácia bukásához vezetett.” S egyúttal némi önvizsgálatot is sürgetett honfitársaitól: „a mi többletünk gyakorlatilag a többiek hiányát jelenti. Ami számunkra követelés, az másoknak adósságot jelent.” Az Európa „öngyilkos stratégiáját” Amerikából rendületlenül ostorozó Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman is nemrég azt írta, hogy Európa az euró nem körültekintő bevezetésével lényegében újra feltalálta az aranystandard összes hibáját, amelyeknek oly nagy szerepük volt az 1929–33-as Nagy Válság létrejöttében és főleg elhúzódásában. S e heti cikkében meg akként válaszol a Hollande elképzeléseit „veszélyesnek” minősítő véleményekre, hogy ez csak akkor lenne igaz, ha a Merkozy-politika hatásos volna, vagy legalább reális kibontakozási esélyt kínálna Európának. A holland(e)i „kakas” talán valóban az ébredésre serkent.

Netán még Budapesten is, ahol a kormánypárti média önigazolásként tálalja a megszorítások bálványának döntögetését, mintha nem maga Orbán mondta volna, hogy nem a szavait kell figyelni, hanem a tetteit. Azok pedig, két értelmetlen harciaskodással (és deficitnövelő „egykulcsossal”) elvesztegetett év után éppen most árulkodnak durva megszorításokról.

Megint le vagyunk maradva azzal a brosúrával.

Címkék: költségvetés, Alberto Contador, Alberto Contador, Alberto Contador, Orbán Viktor, Magyarországi Európa Társaság

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!