Mi van a vezetőkkel?

Úgy érzem, várja és élvezi a megszeppent csendet. Azt se tudják az emberek, hol van a vészcsengő. A kérdés ismét elhangzik. A vallatás eredménytelen. Bárki megnyomhatta. A vészjelzőt nehéz megkülönböztetni a leszállásjelzőtől. Éppúgy kézre esik és hasonló apró betűs szöveg jelzi, hogy mire szolgál. Nem olvasgat az ember leszállás előtt. A vezető bevágja az ajtót, indul – féltjük az életünket. Magyaráztuk volna el neki, hogy rossz az egész konstrukció? Nem volt abban az állapotban. Minden második nap kiborul valamelyikük a vészjelző miatt. És ez még a legkevesebb.

Néhány napja Miskolcon a buszon rendőrt hívott a vezető, mert egy ötéves kislánynak megengedték a szülei, hogy vizet igyon. A vita során a szülők ugyan megemelték a hangjukat, de csak mint a sofőr, akinek nem is volt igaza. (Ugyanebben a városban egy 74 éves nőt is megbüntettek nemrég, amiért vizespalackkal szállt fel a villamosra hőségriadó idején. A helyi tömegközlekedési cég illetékese már akkor is azt mondta, elnézést, visszazárható palackból lehet inni.)

A BKV-Figyelő nemrég közölt egy beszámolót, amely szerint padlógázzal közlekedett az Allee irányába az 58-as busz. A volánnál egy fehér kalapot viselő, 50-es férfi ült, aki a kanyargós, hegyi utakhoz mérten feltűnően gyorsan ment, a kormányt pedig idegesen rángatta. Amikor az Etele út egyirányúsított részéhez értek, velük szembe jött egy megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautó. A sofőr csak nyomta a gázt, miközben majdnem elütött egy biciklist. Ezután lefékezett, megállt a kerékpáros mellett, és minősíthetetlen hangnemben kioktatta.

Mi van a buszvezetőkkel? Gyakran arrogánsak. Van ehhez mikrofonjuk, a tömegközlekedésben extra „kigyúrt” járműveik és hatalmuk. Ők döntik el, hajlandóak-e továbbmenni, vagy lezavarják azt, akivel bajuk van. A tömeg csak végső esetben szól – menne a dolgára. A vezetőnek hatalmában áll megállni a busz után két másodperces hátránnyal botladozó néninek, de ott is hagyhatja, kinyithatja az ajtót annak, aki bent ugyanezzel a két másodperccel később jelez, de foglyul is ejtheti a hibázót. Lezavarhat kutyát, érvénytelennek nyilváníthat igazolványt – megtörtént esetek nyomán: mentőst, rokkantat, diákot, bármit – és végtelenségig sorolhatók a kínos helyzetek, amelyeknél gyakran csak embereink modora rosszabb.

Hónapok óta hőség van, tény, hogy bolondabbak az emberek is, cégük pedig agyondolgoztatja a buszvezetőket. Emlékezetes Orbán Viktor megjegyzése, aki az első Mercedes busz bemutató útján utazott együtt Tarlós István főpolgármesterrel és azzal köszönt el, hogy egy élmény volt. Egy jeggyel két szolgáltatást vett. Utazott és szaunában is volt.

Ilyen körülmények között is nyilván rengeteg a csendes, nyugodtan fékező vezető, de őket utoléri szakmájuk átka. Akkor végzik jól a dolgukat, ha nem történik semmi velük. Időben indulnak, érkeznek, útjuk eseménytelen. Miközben körülöttük vibrál a város. Embertelenül nehéz lehet, de eddig jellemzően ment.

Mintha ők is egyre inkább úgy éreznék, hogy akinek hatalma van, annak élnie is kell vele.

Idézek: Tisztelt Ügyfélszolgálat! Ma dél körül szerettem volna utazni a Keleti pályaudvartól az 5-ös busszal. Épp akkor értem a 2 éves kisfiammal a megállóba, amikor ott volt a busz. Siettem, a kisfiú futott, de a sofőr becsukta az ajtót és elindult a szinte üres busszal, pedig már csak kb. 3 méterre voltunk. Eljutott egészen a piros lámpáig… Jött egy 133E, felszálltunk, megelőztük az 5-öst. Leszálltunk és megpróbáltunk megint felszállni rá. Most már felvettem a gyereket, úgy futottam, oda is értem, a sofőr pedig pontosan az orrom előtt csukta be az ajtót, majd megint előrehajtott a piros lámpáig és megint ott álltam a gyerekkel a busz mellett.

(Levelét köszönjük stb.)

A pillanatnyi teljhatalom és az észrevétlen szolgálat kötelessége közötti ellentmondást buszvezetőinken kívül kb. tízpercenként kell feloldania rendőrnek, mentősnek, ápolónak, villanyszerelőnek, tanárnak, emberek tízezreinek.

Az az ország, ahol ez megy, jellemzően kulturált. Nálunk a tárgyalt front most válságos.

Még akkor is, ha a buszvezetők mentalitásának ellenkezőjét érzékelem az egyenruhába bujtatott, bánatosan elesett kollégáiknál, a metró beengedő embereinél. Ha éppen ébren vannak, mert szívesen szundikálnak akár állva is, kedvesen nem törődnek szinte semmivel, de ha kérdés van, készséggel válaszolnak. Talán mert nincsenek a kormánynál.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!