Az elmúlt hét végén kerültek ki az első bevándorlásellenes plakátok, de egy hét után már alig lehet találni olyat, amit nem írt át a névtelen alkotó vagy tépett le a kormányzati politikai befolyásolás ellen tiltakozó polgár. Nehezen lehet előre látni, hogy éppen melyik politikai intézkedés vált ki tiltakozást, azonban utólag fel lehet fedezni olyan jellemzőket, amik világosan mutatják, hogy mi teremti meg az azonosulás és cselekvés feltételeit.
A bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátok letépése, megrongálása, „meghekkelése” ugyanúgy tiltakozási forma, mint egy tüntető felvonuláson való részvétel, hiszen ebben az esetben is az elégedetlenség kimutatásáról, demonstrációjáról van szó. Rendre felmerül azonban az ilyen típusú tiltakozások esetében, hogy legitim módszer-e a tulajdon rongálása az mégoly magasztos ügy esetében is.
Bár a kormányzati kommunikáció szívesen láttatná a plakátrombolást szimpla vandalizmusként, erőszakos akcióként, ez nem lett uralkodó a magántulajdont egyébként tisztelő magyar közvéleményben. Ennek oka a plakátok státusának bizonytalan helyzete. Elvileg állami tulajdon a plakát, tehát annak végső soron a köz céljait kellene szolgálnia, azonban az mindenki számára magától értetődő, hogy végső soron partikuláris, pártos érdekekről van szó. A plakátrombolás tehát megengedett, hiszen éppen erre az ellentmondásos helyzetre hívja fel a figyelmet.
Az elmúlt napok történései ugyanakkor azért is izgalmasak, mert a tavaly őszi tüntetések óta most mutatkozik némi politikai aktivitás állampolgári szinten. Bár a konkrét plakátrombolásban nem vehettek részt túlzottan sokan, de ennek a fajta tiltakozási formának jóval magasabbak a költségei és kockázatai, valamint a pénzgyűjtő akcióban is már 5 ezer főtől érkezett adomány, az aktivitás tehát érzékelhető. A tiltakozási forma népszerűsége a könnyű azonosulásban rejlik, amit elsősorban a humor teremt meg. A plakátok szimpla letépése helyett az ötletes, kreatív átértelmezés népszerű elsősorban, amelyek esetében nem is tűnik rombolásnak az akció, inkább átírásnak, hekkelésnek. Az ún. culture jam, egy cég vagy politikai erő vizuális megjelenésének tüntető átértelmezése bevett gyakorlat a társadalmi mozgalmak eszköztárában, és Magyarországon sem ismeretlen, maga a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is egy ilyen kultúrheccelő mozgalom. A bevándorlásellenes plakátok kínálják magukat a kreatív átértelmezésre.
Már a köztéri megjelenés előtt elterjedtek a politikai mémek, majd a hekkelés átterjedt az online-ból az offline térbe. Talán az olvasóknak is feltűnt, hogy a közösségi médiában ezeket a humoros politikai tartalmakat olyanok is megosztják, akik egyébként nem foglalkoznak politikával. Jó érzést, kellemes státust biztosít a politikaellenes hangulatban az ilyen humoros és pártatlan tartalom megosztása, hiszen a kormányzati intézkedéssel szembeni vélemény megfogalmazása nem foglalja magában az ellenzéki pártokkal való egyetértést. A bevándorlás témája tulajdonképpen másodlagos, a kritika az egész kormányzatnak és tágabban a magyar politikai elitnek szól. Az azonosulás tehát nem feltétlenül a tiltakozó üzenettel, hanem a műfajjal, a hekkeléssel, humorral valósul meg.
Az ilyen akcióknak nehezen lehet kiszámítani a hatását a politikai döntéshozatalra vagy akár későbbi választási eredményekre. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és a Vastagbőr blognak adott adományokból kb. 300 plakát elhelyezésére van lehetőség, tehát az ügy nem fog elülni egy ideig, ráadásul az ilyen esemény felkelti majd a külföldi média érdeklődését is. A Fidesz népszerűségét érintheti ez az ügy, hiszen a korábban annyira magasztalt kommunikációjuk hatékonytalanságára világíthat rá. Továbbá hasonlóan a netadós ügyhöz, a plakátrombolás is azt mutatja, hogy a kormány nem érti a hazai történéseket és elsősorban a fiatalokat.
A Fidesz tehát újra veszíthet a potens cselekvő imázsból, miközben az egész bevándorlásellenes téma lényege az lett volna, hogy megmutassák: Orbán Viktor a magyarokat megvédő cselekvő, erős miniszterelnök. A plakátrombolással való könnyű azonosulás feltételei, a humor, a politikaellenesség azonban azt jelzi, hogy ebből az ügyből nehezen profitálhatnak az ellenzéki erők.
A szerző, MIKECZ DÁNIEL a Republikon Intézet kutatója
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!