Hálátlanok a népek, mondta volt egykoron De Gaulle elnök, az élő legenda, amikor a közigazgatás átszervezéséről, 1969-ben rendezett népszavazáson alulmaradt, s ahogy ígérte, azonnal távozott a hatalomból.
A másik legenda közvetlenül a háborús győzelem után szenvedett választási vereséget – Churchillt 1945-ben szavazták ki a Downing street 10.-ből, s költöztették be oda ellenlábasát, a munkáspárti Attlee-t. Hálátlanság? Vagy talán ez a demokrácia velejárója? Mindenesetre, ha a már életükben szobrot érdemlő óriások sem lehetnek „biztonságban”, akkor mennyivel inkább így van ez azokkal a politikustársaikkal, akik olykor mérföldekkel maradnak el mögöttük. A népszerűség úgy olvad el, mint vaj a tűző napon, de ennek talán nem pusztán az a bizonyos hálátlanság oka, hanem az is, hogy – Mikszáth után szabadon – a hatalom kenyere nagyon édes ugyan, de lehet keserű is. Nem biztos tehát, hogy „hihetetlen” Sarkozy elnök „zsugorodása”, miként a The Economist állítja. A londoni hetilap címlapján a szép és magas Carla Bruni mögött egy törpe kullog, Napóleon-kalap alatt. Sarkozy még nagyon messze van neves politikustársai rekordjaitól, hiszen mindössze három évet töltött az elnöki palotában, ami azonban elégnek bizonyult ahhoz, hogy a franciák 55 százaléka a baloldal visszatérését kívánja 2012- ben, a következő elnökválasztáskor. Gyorsan hozzáteszem: csak az egyik közvélemény-kutatás szerint, de alapos népszerűségvesztéséhez aligha férhet kétség. Nyugdíjtervét – a férfiaknál 60-ról 62 szeretné emelni a korhatárt – nagy felzúdulás kísérte, bár például a párizsi L’ Express nagyon is szükségesnek tartja a reformot; a roma kiutasítások és az állampolgársági ügyek megosztják a kormányt, a Bettencourt-botrány nyomán pedig sokan firtatják, hogyan is gyűltek össze három éve a kampánypénzek, és a sor folytatható még egy darabig. A rendkívül energikus, szinte mindenbe beleszóló, ellenlábasai szerint mindig is megosztó egyéniségű, ám politikai őstehetségnek nyugodtan nevezhető elnököt persze kár lenne leírni, van még ideje, hogy valóra váltsa mindazt, amit ígért az ország modernizálásáról, az állami pazarlások fölszámolásáról. De azért nem csupán szerkesztői lelemény, amit a fanyar humorú Economist ír Sarkozyről és Franciaországáról: „Szeretlek. Én sem téged.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!