Mit kerestek a FIFA-gálán a magyarfoci-akadémikusok?

A rendszerváltás zsákutcája?
Horváthné Szakács Judit, Gönyű
A netadó terve óta a rendszer elleni tüntetések már életünk részét képezik. Sajnos az utóbbi időben egyre többen hangoztatják, hogy a pártok és az aktivistáik maradjanak távol a rendezvényektől. A pártok többségének jelentős számú elkötelezett szimpatizánsa, követője van. Hazánk választási rendszere még mindig pártokra alapozza a választást. A kampányrendezvények során volt alkalmam több ellenzéki felszólalót követni a színpadon, akik órákig, papír nélkül tudtak értelmes, hatásos beszédet mondani hallgatóiknak. A tömeg olyan beszédeket vár, amik felkorbácsolják indulatait. Emlékszem még 2006-ra, amikor egy párt szimpatizánsai hónapokra csatatérré alakították a Kossuth teret, és naponta szólaltak fel a Fidesz szónokai, megalapozva 2010-es győzelmüket. Tehát pártokkal működtek a tüntetések.
A szónokoktól egyre többször hangzik el az elmúlt 25 év ócsárlása. Ezt sem értem. Volt benne sok rossz, de volt benne jó is. Most olvastam Németh Miklós önéletrajzát, amelyből egy szimpatikus, hazáját szerető szakember képe köszön vissza, aki sokat tett ezért az országért. Nekem a 25 évből nem tetszett a mezőgazdasági szövetkezetek szétverése, ami jelentős exportot és nyugdíjat adott, a privatizáció módszere, a visszatérő munkanélküliség, fontos ügyek titkosítása, csak hogy a lényegesebbeket említsem. Van, akinek nem tetszik a Bokros-csomag, de az tette lehetővé, hogy az első Orbán-kormány stabil gazdasági háttérrel kezdje működését. A 25 évből 20-ban volt biztos nyugdíjemelés, nem 1,8 százalék úgy, hogy közben a haverok 30 százalék fizetésemelést kapnak. Voltak reformtörekvések is, amik megbuktak az akkori ellenzéken. Nekik sok volt a 2000 forint tandíj és a 300 forint vizitdíj, most ennek többszörösét verik ránk. Nem ezt akartuk.

Én őket is siratom
Salga István, Budapest
Több napja nagy terjedelemben foglalkozik a média a franciaországi mészárlással. Államfők egymásba karolva álltak ki az áldozatok mellett, a terrorizmus minden formáját elutasítva. Az áldozatok (rendőrök és civilek) méltó temetést és megemlékezést kaptak. A milliós részvételű tüntetés is elementáris kiállás volt a sajtószabadság mellett. Milyen szép és megható! És milyen álságos!
A franciaországi terrortámadással majdnem egy időben egy másik terrorszervezet a Csád-tó partján, Baga városkában 2000 ártatlan civilt mészárolt le, földúlta és fölégette az egész várost. Ezek az emberek nyomorban éltek, ugyanúgy, mint a darfuri menekülttábor lakói és a kongóiak, akiket rendszeresen ért gyilkos támadás (az áldozatok száma már meghaladja a milliót!), vagy ugyanennek a kisvárosnak a lakói, akiket tavalyelőtt ért ugyanilyen terrortámadás (igaz akkor „csak” kétszázan estek áldozatul!). Többségükben nők, gyermekek, öregek.
A most oly hatalmas felháborodást közvetítő sajtóból ezekről csak pár mondatos hír szivárog ki. Mintha ezek nem ugyanolyan emberek lennének, mint a Charlie Hebdo karikaturistái. Ezek az emberek még írni sem tudnak, nemhogy karikatúrát rajzolni. Jószerivel semmit sem tudnak a világról, csak élik az életüket egyik napról a másikra, ha egyáltalán életnek lehet azt nevezni. Már megszokták, hogy gyermekeik éhen halnak, hogy az elégtelen ellátás (mindenféle ellátás!) miatt óriási a halálozási ráta.
Úgy látszik, ez nem hír. Úgy látszik, a sajtószabadság csak addig tart, amíg „közülünk” gyilkolásznak eszement (félrevezetett?) fanatikusok. „Azok” halála nem hírértékű. Még arra sem érdemes, hogy a párizsi államfői „tömegdemonstráción” egy szóval is megemlékezzenek róluk. Én őket is siratom.
A „kulturált” és „civilizált” államok vezetői beláthatnák, hogy kisded – nagypolitikának nevezett – játékaik rossz helyen játszódnak és tévedésen alapulnak. Mára már bebizonyosodott, hogy katonai erővel (bármekkora és bármilyen jól felszerelt hadsereggel) nem lehet a terrorizmust legyőzni.

Egyelőre hiába keresik
Babcsák Imréné, Veresegyház
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta: kínos a Tesco viselkedése, mert ez a vállalat nemcsak Magyarországon van bajban, hanem európai szinten is. Hangsúlyozta, hogy a cég problémája egyedi vállalati probléma, és a menedzsmentnek nem másokban kell keresnie a cég rossz működésének okait. Tudjuk, ha a Fidesz prominensei, köztük Varga Mihály „nem szeret” valakit, annak annyi. Engem nem a globális kérdések érdekelnek, hanem az, hogy a Tesco január 12-én bejelentette, több mint 500 magyar munkavállalónak megszűnik a munkahelye február 4-től, illetve bezár 13 üzlet. Sajnos a két lányom és a férjem is az 500 között van. Varga miniszter próbálja magyarázni, hogy a magyar piaci helyzet nem indokolja a Tesco lépését, és megnyugtat bennünket, hogy az ő adatai szerint több mint kétezer betöltetlen munkahely van a kereskedelemben. Igen, csakhogy a kormány kiszámíthatatlan gazdasági lépései, a márciustól való vasárnapi szünnapok teljesen tönkre fogják tenni ezt a nagyon fontos ágazatot.
Nem tudom, honnan vannak Varga miniszternek ennyire optimista adatai a betöltetlen állásokról, de a gyermekeim és a férjem két napja keresik ezeket a helyeket – egyelőre hiába. Tudom, hogy a remény hal meg utoljára, mi is reménykedünk, hogy sikerül munkát találniuk.
Még csak azt szeretném megkérdezni Varga minisztertől: miért van szüksége a gazdasági tárcának a kereskedelmi láncok kioktatására? Hová vezet ez? Az emberek sorsára nem gondolnak véletlenül a kegyetlen multik elleni harcban?

Akadémikusok a gálán
Hommonai Kálmán, Budapest
Néztem a FIFA zürichi gáláját, és nem hittem a szememnek. A tévénéző azt gondolja, ezen az ünnepségen azok vesznek részt, akik mindent megtettek azért, hogy a labdarúgás elérje a legmagasabb professzionális szintet azokban az országokban, amelyeket a részvevők képviselnek. Egyszer csak a kamera a magyar labdarúgás akadémikusait mutatja. Igen, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, Mészáros Lőrincet, az akadémia vezetőit, Szöllősi Györgyöt és Jakab Jánost. Rajtuk kívül ott mosolyog Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke és az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök.
Nem tudom, mit keresett ott ez a csapat, bár értem. Nagyon fontos megmutatni a világnak, hogy a futball nálunk is mindenekelőtt van, és egy egyszerű falura jut egy akadémia, egy Pancho Aréna és sok minden más. Meg kell mutatni, hogy a pénz nem számít, lesznek újabb stadionok és akadémiák. Egy kérdés maradt, amit nem tudok megfejteni. Mikor lesz az országban labdarúgás? Mert az, ami ma van, az az igazi sporttól nagyon messze lévő rongyrázás.

Remélem, megérjük!
Róbert Hanna, Budapest–Gyöngyös
1972-ben, a világhírű magyar származású Nobel-díjas közgazdászfenomén, Milton Friedman azt írta: „a korrupció a világ egyik legnagyobb, legsúlyosabb betegsége, és a kezelési módszerét még nagyon kevesen ismerik”. Kedden este megnéztem a tévéhíradóban egy kétperces bejátszást arról, hogyan ülésezett az V. kerületi önkormányzat pénzügyi bizottsága. Steiner Pál, a bizottság elnöke hiába javasolt nyílt ülést, a mellette ülő egészen fiatal ember azt ismételte, hogy csak zárt ülés lesz, és végül a fideszes többség leszavazta Steiner Pál indítványát.
Ma már egy ország tudja, milyen ingatlanügyek voltak éveken keresztül a budapesti Belvárosban. Tudjuk azt is, hogy az utóbbi hat évben 277 üzlethelyiséget pályáztatás nélkül adott el az V. kerület. Tudjuk, hogyan cseréltek gazdát százmilliókat érő helyiségek. Sok mindent megtudtunk, csak egyet nem: ki fog ezért felelni. A volt polgármester, Rogán Antal nemrég teljes komolysággal kijelentette, hogy az egész „kerületi ügy” ellene irányul, természetesen ellenségei segítségével.
Vajon az öt fideszes képviselő, akik nem szavazták meg a pénzügyi bizottság nyílt ülését, kitől és mitől félt? Ha nem ma vagy holnap, de lesz még igazi demokrácia hazánkban, remélem, még megérjük. És akkor a bűnösöknek felelniük kell azért a hatalmas korrupcióért, ami az irányításuk alatt megtörtént. Megvárjuk.

 

---------------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!