Estefelé csöngettek. Az asszonyra néztem, de ő csak a vállát vonogatta. Nem vártunk senkit. Az ajtóban egy idegen toporgott zavartan. – A pofa bor miatt jöttem – mondta. – Milyen borra gondol? – kérdeztem.
Arckifejezésemet látva elnézést kért, valami tévedésről motyogott, és csalódottan eloldalgott. Tíz perc múlva megint csöngettek. Ez az ember is a pofa bor miatt jött. A harmadik látogató után kimentem a ház elé, és a szürkületben a kerítésünkre kifeszített fehér lepedőn a következő feliratot olvastam: Vándor! Ha téged is elkeserít, hogy megint a csaló komcsik győztek, légy vendégem egy pofa borra!
Öt évvel ezelőtti, a 2006-os országgyűlési választások utáni ez a történet. Csak azért hoztam elő, hogy bemutassam, mekkora hithű tősgyökeres fideszes volt az én tőszomszédom. Merthogy természetesen ő applikálta a feliratot a kerítésre, csak azt felejtette el ráírni, hogy hányas ajtó alatt mérik a vigaszbort.
Nem volt olyan pártmegmozdulás, amelyen ne az első sorban csápolt volna az én szomszédom. A tévéhíradókban is gyakran feltűnt, mint lelkes transzparenscipelő a Gyurcsány-kormány ellenes tüntetéseken. Be-berúgott néha, ilyenkor a kerítésen kikönyökölve zengett Gyurcsány-ellenes monológokat az arra haladók nagy épülésére.
Amúgy emberileg meg lehetett érteni az elkeseredését. Az első Fidesz-kormány idején helyettes államtitkárként dolgozott fontos minisztériumban. Sokak szerint nem is rosszul, és még egy évig tovább is szolgált a szocik alatt, s csak azután tették lapátra. 2006-ban nagyon várta már, hogy eltakarodjon a ballib rezsim, és az övéi kerüljenek megint felülre. Érthető volt óriási csalódása, hogy nem ez történt.
Később azonban fokozatosan összeszedte magát. Abbahagyta a piálást, és egymás után adta be pályázatait az itt-ott megüresedő kormánytisztviselői állásokra. És mit tesz isten, egy nap sikerrel járt és elnyerte egy nagy vidéki állami intézmény főigazgatói posztját. Rossz nyelvek holmi titkos, pártokon átívelő szcientológiai kapcsolatrendszerről pletykálgattak, mások viszont csak a szokásos balliberális trehányságot látták a kiválasztás mögött: egy jó pályázat alapján ezek képesek bárkit bárhová kinevezni.
A szomszédom elköltözött, innentől kezdve már csak az újsághíreken keresztül figyeltem a sorsát. Az anyagi csődben lévő intézmény teljes vezérkarát kirúgta, új embereket vett föl, kínosan vigyázva a politikai egyensúlyra. Jobbról is egy, balról is egy – azt gondolta szegény, hogy ez majd kivonja a szelet a politikai vitorlákból. De éppen az ellenkezője történt: jobbról megharagudtak rá, hogy balosokat vett maga mellé, balról meg azért kezdték ki, mert a másik táborból is választott bizalmi embereket.
A lényeg: az intézmény gazdálkodása először konszolidálódott, aztán nyereségbe fordult. Mégis, az új Fidesz-kormány egyik első intézkedéseként úgy rúgta ki az árulót, hogy csak nyekkent. Hiszen nem volt rest hivatalt vállalni az ellenséges rezsim alatt.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy nemrégiben hozták nyilvánosságra az új köztisztviselői életpályamodellt, amely kiszámíthatóságot, megbecsülést, érdemek szerinti előmenetelt ígér a köz elkötelezett szolgáinak. Alaposan végigolvastam a programot, de egy szót sem találtam benne az indoklás nélküli kirúgás lehetőségeiről, a 98 százalékos különadóról, a rezsimváltások idején szokásos, portásokig lenyúló politikai tisztogatásokról. Már-már azt hittem, hogy a szomszédom életpályamodellje nem is tipikus, hanem tulajdonképpen kakukktojás, amíg el nem olvastam Hikádé Beáta budapesti önkormányzati tisztviselő Tarlós István főpolgármesterhez írt nyílt levelét. Ebből idézek: „…És jött 2010, az Orbán-kormány, és jött Ön. Nem kérdezte, ki vagyok, honnan jöttem, mit tudok. Elég volt Önnek az, hogy az előző városvezetés ideje alatt dolgoztam a Fővárosi Önkormányzatnál. Ez lett a bélyegem, a bűnöm és az Ön indoka a kirúgásra. »Itt nem maradhatnak« – mindössze ennyit mondott nekem és kollégáimnak főpolgármestersége első napján. Helyünket azonnal elfoglalták az Ön emberei – akikről biztosan tudta, hogy Önre szavaztak, a pártjával szimpatizálnak – nekünk pedig egy alagsori, használaton kívüli zug lett kijelölve. A félemelet 527. Számunk napról napra nőtt. Az ítélet megszületett felettünk, csak az elbocsátó levélre vártunk. Ön pedig arra, hogy a parlament elfogadja végre előterjesztését az indoklás nélküli elbocsátás lehetőségéről.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
