Most, hogy immár komolyan veendő teoretikusok is azzal vádolják a legismertebb arab hírtelevíziót, hogy tulajdonképpen nem az elkeseredettség, nem is az arab világot folyamatosan lázító Irán és/vagy a Hezbollah gerjesztették az egyiptomi eseményeket, hanem éppenséggel a tévé, vagyis az al-Dzsazíra, tényleg érthető az agyatlan újságírók megrendszabályozására irányuló mindennemű kísérlet.
Hát persze, mi azért ezúttal is megelőztük a világot: Mubarak elnök még békésen kavargatta hibiszkuszteáját a reggeli pirítósához, amikor nálunk már állt a bál a legújabb sajtótörvény miatt. És ami azt illeti, még ebben sincs semmi érdekes: a sajtó, mióta csak létezik, szálka a mindenkori hatalom szemében. Mármint a szabad sajtó. Mert a másikkal, a hatalom alfele környékén lihegő faliújsággal soha nincs baj; ha csak szellent a gazda, máris hozsannáznak a címlapok. De az igazi, az bizony a kákán is csomót keres, nem tisztel se kormányt, se pártot, mert tudja jól: egyedüli lehetősége, feladata és felelőssége a fensőbbség ellenőrzése, elszámoltatása. Ahogy Mikszáth írta: a polgár kormányt választ és ellenzéki lapot járat. Az a gyanúm, Kálmán kolléga alaposan elcsudálkozna, ha itt és most szeretné megírni szabadszájú országgyűlési karcolatait…
Sokak álma a fegyelmezett sajtó. És az ember megijed, amikor olyan tudós, mint az akadémia elnöke, Pálinkás József ír le olyan szamárságokat, miszerint felhívja a sajtó munkatársainak a figyelmét, hogy az alkotmány 70/G szakaszának (2) bekezdése szerint „Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak”. Az a gyanúm, valami ilyesmiért égették meg szegény Giordano Brunót is…
Pálinkás József mostani kinyilatkoztatása ráadásul a készülő filozófusper kapcsán hangzott el, mondjuk ki, meglehetősen otromba módon beavatkozva a történésekbe, de a sajtó iránti aggodalmának nem először ad hangot. „A média egészét szigorú erkölcsi felügyelet alá kellene helyezni” – a mondatot a 2005-ben nyilvánosságot kapott Szent István-terv.í Tömegtájékoztatás és népbutítás című – a jobboldal médiapolitikai terveit összefoglalni hivatott – fejezetében írta le Pálinkás József, az első Orbán-kormány oktatási minisztere.
Volt idő, amikor rendszabályügyben Sajtókamaráért kiáltott a Hon, de legalábbis az aktuális hatalom, amihez persze azonnal csatlakoztak a lábhoz szokott tollforgatók. És csak éppen azt feledték el – vagy nagyon is jól tudták –, hogy a kamara az a félig-meddig közhatalmat is gyakorló szerv, amelyik majd megmondja: ki lehet újságíró, kiről mit írhat, milyen erkölcsei és milyen iskolai végzettségei legyenek és így tovább. És igen: csak éppen azt feledték el – vagy nagyon is jól tudták –, hogy amikor egyszer volt nálunk Sajtókamara, az pontosan így viselkedett: a hitleráj idején a legelemibb szolidaritást megtagadva, önnön maga sietett prédát szolgáltatni a rémuralomnak, amikor 55 újságírót juttatott pontos lakcímmel a Gestapo kezére.
Békén kellene hagyni a sajtót. Legyen egy erős polgári és egy erős büntető törvénykönyv – és az sem baj, ha ezek véletlenül EU-kompatibilisek –, a többit pedig rá lehet bízni az újságokra és az olvasókra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
