VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. – Nagy B. György vezércikke.
Ahonnan én jövök, ott a fél falu bolond – ezzel a félig büszke, félig szégyenkezős felütéssel vezette fel a metilalkoholt édesapám kémiatanára. Egy Balaton-környéki településről származott el, tudása és pénztárcája egyaránt vastagabb volt, mint a községbéli férfiaké – akik nyakló nélkül itták a no(h)a-bort (metilalkohol), és elébb a szemük gyengült el, aztán az elméjük is. De mindegy volt, a Horthy-rendszer nyomorúságában kellett a mámor. A mámor, ami tompítja a valóság fájását, és segít elviselni. Mára szociológiai igazság, hogyha van „levezetés”, akkor az emberek sokkal többet elbírnak, nem véletlen, hogy autoriter rendszerek nem korlátozzák a legális drogokhoz való hozzáférést (értsd: ökölszabály szerint nem drágítják túlzottan). Az alkohol, a cigaretta mind egyfajta szelep, hogy a feszültség ne süljön ki kocsmai hirig vagy épp gigászi kormányellenes tüntetés formájában.
Félreértés ne essék: ez az írás nem állítja, hogy a legális drogok bármelyike jó vagy hasznos – csupán annyit állít: a kisebbik rosszat képviselik. Álljon itt egy beszédes adat: 80 milliárd forintot költenek a magyarok töményre (ennek a 26 százalékát különböző, összességében 4,4 millió liternyi gyomorkeserűkre: jó kérdés, mi feküdte ennyire meg a honpolgárok gyomrát). Ez a rettenetes summa a kiskereskedelmi forgalomban kifizetett, azaz jól nyomon követhető szeszpénz. Hivatalosan ugyanennyit isznak a britek, a lengyelek, a lettek és a szlovákok – azaz úgy tűnhet, hogy legalább töményben átlagos európai polgárok vagyunk. De nem. Ugyanis, hogy mennyi megy el kéz alatt, hány litert – jellemzően pálinkát – vesznek le az üstökről mindenféle zugfőzdében meg otthon, azt senki nem tudja.
Így esik, hogy mindenféle metilalkohol küld kórházba embereket: legutóbb nyolc dámóci férfit, négy közülük már nem él. És bár a gyilkos szesz ára nem ismert, vásárlói még mindig az olcsóbb megoldást választották, hiszen egy pár száz forintos dizájnerdroggal egy napra szétcsaphatják magukat, nem véletlen, hogy megállíthatatlanul terjed az alapvetően ipari vegyi anyagokból előállított mákony – és megállíthatatlanul mészárol.
Mert tényleg kell valami, hogyha: az ember csak arra vár, mikor csenget a segélypostás; vagy van munkája, de a gyerekek így is egész álló nap éhesek; esetleg nem futja hálapénzre, így anyuka ott pusztul a kórházi ágyon; netán csak annyi, hogy neki is jusson valami, például napi pár szál cigi. Ha pedig valaki elmosódottabban szeretné látni a bajok kontúrjait, akkor milliós fizetéssel, a szolgálati luxusautóból, a sofőr válla mögül kioktatni arról, hogy egy önsorsrontó, akaratgyenge kretén, aki érdemtelen a társadalom segítségére, hát finoman szólva is álszent dolog.
Leginkább azért, mert ugyan a központi akarat leszoríthatná a dohány és az alkohol árát (vagy amennyiben hirtelen fontos lett az uniós norma betartása, akkor dotálhatná ezeket a termékeket), de egyértelmű, hogy a valódi megoldás nem ez. A társadalmi feszültség akkor oldódna, ha a kormány komótosan felszámolná a bódulás utáni vágyat kiváltó okokat. Elsősorban a szegénységet – és az ezzel járó kiszolgáltatottságot. Hogy a rezsi befizetése, egy hirtelen betegség, egy iskolai könyvvásárlás, egy BKV-bérlet megvásárlása ne forgassa fel egy család büdzséjét. Hogy mindenki olyan életet élhessen, amit érdemes ébren élni nem egyfajta menekítő bódulatban. Hogy ne legyen a fél falu – önként vállalva hülye.
Persze ebben az esetben nincs szükség a politika mákonyára sem, ha valaki nem fél, nem mozgatható zsigeri ösztönei segítségével. Márpedig a jelek szerint a kormánynak is fontos, hogy hülye legyen a fél ország. Mert csak ott ütlegelnek nekidühödött nénik egy vak zenészt azért, mert a szemeteskukába iktatta a nemzeti konzultációs ívet – hiszen a hatalom kommunikációs dizájnerdrogja ugyanúgy rombol, mint bármilyen dizájnerdrog: csak kimondottan a szívet és az elmét veszi célba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!