Nagy B. György: Kirakatmegyék és hatalom

Csongrád és Nógrád nevet vált, pontosabban bővít. Két megyénk helyes és hivatalos megszólítása a jövőben Csongrád-Csanád, illetve Nógrád-Hont lesz. Vélhetően nem arról van szó, hogy a szerb, illetve a szlovák határ mellett kiterülő „közigazgatási egység” elirigyelte a „soknevű” megyék titulusát (például Borsod-Abaúj-Zemplénét vagy Győr-Moson-Sopronét), és a jövőben nem akar egyetlen szavas névvel árválkodni, hiszen akkor rögvest a fél országot át lehetne keresztelni, Pest, Békés, Vas (meg féltucat másik megye) is névtoldást követelhetne. Ezek a megyék azonban jól megvannak kurta elnevezésükkel – amit a kutya sem akar kibővíteni. Ugyanis a keresztapát, a kormányt csöppet sem érdekli – legalábbis közigazgatási és földrajzi szempontból – milyen tábla virít a megyehatáron. A politikai üzenetre nyilván annál jobban odafigyel.

A Csongráddal egykor határos Csanád megye ma nagyrészt Románia része. Amikor az első világháború és a trianoni döntés kitépte volna Magyarországból, lakossága 73 százaléka magyar volt. Hont vármegye területének zöme a mai Szlovákiában feküdt – lakossága kevertebb volt, a magyarok aránya 43 százalék körül mozgott. Ez persze nem változtat azon, hogy a határ mentén színmagyar települések sorjáztak. A jó szándékú interpretáció szerint a megyék átnevezésével azt deklarálja a magyar kormány, hogy nem feledte a kisebbségeket, a nemzet részének tekinti őket – ahogy ezt a kettős állampolgárság intézménye is kifejezi, a kabinet szerint. Csakhogy a kormány „jó szándéka” erősen kétellhető. Ha valóban fontosságukról akarja biztosítani a kisebbségeket, miért nem teszi ezt a burgenlandi magyarokkal vagy épp a délvidékiekkel, netán a kárpátaljaiakkal (jó, utóbbiak esetében lehet arra hivatkozni, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nevének utolsó tagjában visszacseng a beregszászi terület neve)? Szóval miért csak az erdélyi meg a felvidéki magyaroknak üzen a kormány? A választ valószínűleg az említett kettős állampolgársághoz való viszonya adja meg.

Noha a kabinet nemzetegyesítésről, tiszteletről, miegymásról beszél, úgy tűnik, voksautomaták tömegeként kezeli a kettős állampolgársággal bíró magyarokat – akik épp Erdélyben és a Felvidéken regisztráltak a legtöbben. Úgyhogy amikor az összetartás érzését igyekszik erősíteni látszólag – például megyék régi nevének felélesztésével –, akkor valójában szavazatot maximalizál, és hatalma megtartásán dolgozik. A jelek szerint a kabinet szemszögéből a határon túli magyarság az ék, amivel ki lehet „ékelni a trónt, ha nagyon megbillenne” (lásd: cikkünket a július 22-i Vasárnapi Hírek 9. oldalán).

És persze a „megyekeresztelő” belföldre is szól. Többek között a Jobbik néppártosodásának következményeként (egyelőre) gazda/idol nélkül maradt szélsőjobb szavazók érthetik el „nagyobb Magyarország” üzenetét. Erre a bázisra jelen állás szerint pedig a Fidesznek égető szüksége van. Akkora, hogy feladta/megtagadta egyik mondását. Az EU-ban azzal érvelt, hogyha kibukik a hatalomból, akkor nem lesz semmilyen politikai erő, ami megállíthatná a radikális jobboldalt, praktikusan a Jobbikot. Ám mára a centrumba tartó Jobbik és a Fidesz helyet cserélt – a választási győzelem pedig fontosabb lehet az uniós tagságnál. Erre utalhat, hogy a hatalom hivatalos megmondó emberének számító Bayer Zsolt arról beszél, hogy előállhat olyan helyzet, amikor „ott kell hagyni az uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg!”.

Nagyhatalmaknál beválhat a technika, az Egyesült Államok például „boldog bezárkózottságban” (splendid isolation) töltötte a két világháború közötti időszakot. Igaz, egyrészt földrajzi különállása miatt nem kellett háborgatástól tartania, illetve hatalmas belső piaca életben tartotta, sőt felhúzta az 1929-es nagy gazdasági világválságban megroggyant gazdaságát. Magyarországnak tengere nincs, nagyhatalmak érdekeinek ütközőzónája, belső piaca meg falatnyi, ha nem kereskedhet szabadon az EU-ban, ipara seperc alatt elhervad. Az viszont igaz, hogy az oligarchák ezen a kis piacon is százmilliárdokat kereshetnek évente – hiszen számos területen monopolhelyzetben vannak.

Hogy ha beütne a krach és Magyarország kikényszerülne az EU-ból, érdekes lenne megfigyelni, miként viszonyulnának az „anyahazához” a határon túli magyarok. Valószínűleg kevésbé lelkesen. Mert amikor beüt a „politikai/ támogatási” nyomor, akkor mindig kiderül: fontos az eszme, de még fontosabb a mindennapi élet. Tisztes megélhetést és jogbiztonságot pedig csak egy büszke, európai ország adhat. Egy, a közösségből kitagadott Magyarország pedig nem lenne ilyen – elvesztené csáberejét, még akkor is, ha a vármegyék féltörténelmi nevet viselnek. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!