VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY. – Nagy B. György vezércikke.
A legenda szerint, miután a Fidesz – mivel pontosan tudta, hogy satnyák az esélyei egy olyan városban, amelyik egymás után kétszer emelt polgármesterré szocialista politikust – úgy döntött: fülkampányt folytat. A buszokon, a piacon, az orvosi rendelőben, egyszóval mindenhol, ahol pécsi lakosok sűrűsödtek, bérbeszélgetők tárgyalták kellő hangerővel – szereplőktől függően nekikeseredett vagy ujjongó tónusban –, hogy tutira Szili Katalin, az MSZP akkori országgyűlési alelnöke nyeri az időközi polgármesteri választást. Ezzel párhuzamosan a Fidesz aktivistái pedig végigkopogtatták a párt szimpatizánsait, és a fülükbe súgták, miért is kell mindenképp szavazni. Az eredmény az lett, hogy a balos szavazók elbizakodtak, s magabiztosságuk terebélyesedével párhuzamosan sorvadt szavazási hajlandóságuk, felerősödött a „meglesz ez nélkülem is” hozzáállás. A többi már tény: Szili Katalin – a Fidesz-hívők százszázalékos mozgósítása mellett – rútul alulmaradt az egyébként mérsékelten népszerű Páva Zsolttal (jelenleg is ő a városvezető) szemben.
Most ugyanezt játssza a Fidesz, csak nem telebeszélgeti, hanem teleordítja a politikai teret, illetve nem az elbizakodottságra, hanem a közömbösségre/lemondásra játszik. Ha sikerül elhitetnie, hogy hiába minden nekibuzdulás, hibádzik a tömegakarat, a hatalom támogatottsága okán nem repeszthető, egyszóval, ha sikerül apátiába taszítani az elégedetlenek legalább egy részét, akkor nyert ügye van. A tehetetlenség érzése/keserűsége miatt százezrek hagyják ki a választást, miközben a hosszú hónapok óta trenírozott Fidesz-szimpatizánsok katonás rendben sorjáznak az urnáknál. Lagymatag részvételnél ez tuti győzelem – pedig alig 6-8 százalékon múlik, hogy a Fidesz mindent megnyer vagy mindent elveszít (lásd interjúnkat a 8. oldalon).
Nem csoda, ha a hatalom kérlelhetetlen látszatháborúba masírozik: a látszat, az látszat, de a háború kőkemény valóság. Lassanként nyolc év rutinja ez, ami persze finomodott (a netadó-ötletelés után a kormány megtanulta, hogy olyan csatába nem bocsátkozik, ahol bármilyen ellenfél kiáll ellene), de érdemben nem változott.
A magánnyugdíjpénztár esetében a kormány azt vetítette, hogy a befizetéseket a gonosz „maszekok” ellopják, és különben is: gondtalan idős kort csak az élvezhet, kinek nyugdíját az állam garantálja. Aztán a kabinet lenyúlt 3 ezermilliárd forintot, az állami nyugdíjváromány pedig rohamosan csökken – 2040-ben például a fele lesz, mint most. Aztán a kabinet azt ígérte, hogy tisztázza, betegbaráttá varázsolja az egészségügyi rendszert, és kisöpri belőle a pácienseket szipolyozó magánszolgáltatókat. A kormányzati újraszabályozás azonban csak a kiegészítő szolgáltatásokat száműzte, így az, aki jobb minőségre vágyott, immár teljes árat kénytelen fizetni, míg régebben csak az OEP-tarifa és a maszekdíj közötti különbséget kellett állnia – nem véletlen, hogy romlott az életminőség.
És az is csak egy mítosznak bizonyult, hogy menekültek százezrei tapodják a magyar földet, ám erre hivatkozva a kormány gyűlöletbe merítette az országot „és tömeges migrációs” vészhelyzetet hirdetett, aminek örvén számos belügyi közbeszerzést kihagyhatott, és haveri cégeknek adhatta a megrendeléseket.
Mindegyik történetnek – és még sorjázhatna itt számos – egy a vége: a kabinet vaskos kommunikációs spanyolfalat húz az emberek és a valóság közé, és mire valaki veszi a bátorságot, hogy mögé nézzen, már késő. Pedig nem kell komoly állampolgári stratégiát építeni ahhoz, hogy kiderüljön: könnyedén bedönthető a Fidesz valóságfala. Csupán egészséges szkepticizmussal kell viszonyulni a kormányzat (és médiumainak) mondásaihoz, és némi bátorsággal/nyitottsággal a többi emberhez. Így pillanatok alatt kiderül – reprezentatív mintán –, hogy az emberek fele valóban Orbánt akarja-e. És ha sikerült kapcsolatba kerülni a való világgal, akkor irány az urna.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!