Mennyire gazdag ez az ország és mennyi meló lehet benne, ha ennyi mindent le lehet tőle nyúlni, ha ennyi mindenére rá lehet telepedni, és mégis zavartalanul él tovább. Szétcsúszhatna, mint egy elázott vályogház, de tartja magát. Ez egy bizonyos szempontból megnyugtató. Ha így van.
Az előző hét legtermékenyebb pillanatai azt a kérdést tették fel, hogy így van-e. A jelenet főszereplői a várbeli Pest-Buda vendéglő elegáns asztalainál nem fogyasztottak, hanem feliratokkal tiltakoztak a lopások, a hatalom védte lenyúlások országos rendszere ellen. Ennek szimbólumát látták az önkormányzattól remek feltételekkel megszerzett, egyébként ártatlannak tűnő kis vendéglőben, amely egy nem is oly kicsi hálózat része. A hely embere az általa kihívott rendőrökkel akarta elintézetni az elintéznivalókat. Hogy rakják ki ezeket. Egy ideig biztos volt a dolgában és az övéiben, a rendőrökben, ám szembesülnie kellett azzal, amivel oly sokan, amikor az albérlő nem fizet, de ki sem akar menni: a rendőr közölte, hogy a szabályok szerint jegyzői határozat nélkül nem tehet semmit. Kérjenek birtokvédelmet a jegyzőtől. Vasárnap! Másodpercekig álltak egymással szemben szereplőink, és gondolkodtak. Mindkét fél fogta, hogy ez nehéz helyzet, és nemcsak a kamerák miatt, hanem azért is, mert a másiknak is nagyon méltányolható érvei vannak. Ez volt maga a politika! Felmérték, mekkora a mozgásterük, mik a kockázataik. Intelligensek voltak egy reménytelen helyzetben.
Hány ilyen döbbent pillanatra lenne szükség! Gulyásék maradtak, a vendéglőt rájuk zárták. A nap véget ért, az élet újra kezdődött, a Várban minden újra szép, a demonstrálókkal tartó A Város Mindenkiért mozgalom hajléktalanjainak változatlanul reménytelen. De legalább megmutatták, hogy van min gondolkodni.
Ez a szereposztás demonstrálta, mennyire nem úgy van az, hogy lenyúlnak egy kicsit itt, egy kicsit ott, cseppen egy stadion ide, egy bank oda, de alapvetően minden rendben, emelkednek a bérek. Mi kell még?
Azok jöttek be a képbe, akik nyilvánvalóvá teszik, hogy a nagy többség számára zárt kapus meccsnek tűnő oktatás és egészségügy – mindenkit érint, de csak az látja, aki belül van és kiszolgáltatott – mellett van még egy rémületes területe az életünknek. A gyötrelmes és egyre inkább azzá váló lakásviszonyok.
Nem tud ugyanis kellő erővel megjelenni a nyilvánosságban az a tény, hogy majd 200 ezer gyermek él emberi létezésre alkalmatlan (szakszóval: szubstandard) lakásban, és 540,5 ezer pedig beázó, vizes, penészes, nagyon egészségtelen helyen. Az Európai Unióban Magyarországon a legnagyobb azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek túlzsúfolt vagy más ok miatt nem megfelelő lakáskörülmények között élnek, állítja az Eurostat. Mindez nem nyomja le a morális pánikgombot a kormánynál. Sőt!
A jövő évi költségvetésben lakásokra szánt pénz 82 százaléka a jobb módúakhoz – a hitelképesekhez – kerül, a maradék a rászorultaké. Nemcsak az arányok változtak a kárukra, de sok esetben az abszolút összeg is csökkent. Ebből aztán semmi nem jut a félmillió gyerek gyötrelmes körülményeinek megváltoztatására! Felnőtt, ha nincs induló tőkéje, magas fizetése, kevésbé juthat lakáshoz, mint valaha. A lakásbérleti díjak ugyanis hat év alatt csaknem a duplájukra emelkedtek. Ugyanez nem történt meg a fizetésekkel. Induló tőke persze bizonyos értelemben van: kinekkinek a két lába, amellyel elindulhat oda, ahol nem ennyire reménytelen a helyzet.
A lehetséges források után kutatva nem is kell elmenni odáig, hogy például a MOL kisebbségi részvénycsomagjáért az előző ciklusban kifizetett 500 milliárd forintból, az MNB alapítványaihoz telepített 300 milliárdból vagy a Közgép, illetve most a Mészáros- birodalom sok-sok százmilliárd forintos közbeszerzéseinek jól kigondolt hasznából meg lehetne oldani legalább a legnehezebb helyzeteket.
Egyelőre csak vegyük a határon túli futballakadémiákra költött évi 7 milliárd forintot, tegyük hozzá a felcsúti akadémia hárommilliárdját és önkényesen a Kisvárda sportéletének juttatott 7 milliárdot, és azt látjuk, hogy ez nagyságrendre annyi, amennyit az állam jövőre a Nemzeti Eszközkezelőre (elsősorban a csődbe jutott devizahitelesek lakásának megtartására), a hajléktalanokra és az állami gondozásból kikerülő fiatalok lakásgondjaira együtt fordít. Nem azzal van baj, hogy az első tételsor túl nagy, hanem az, hogy az utóbbi kegyetlenül kevés. Mint minden, amit az állam tesz, a nem eléggé jómódúak lakásínségének enyhítésére.
Ahhoz, hogy minderről legalább tudjunk, egyre inkább a Gulyásékéhoz hasonló demonstrációkra lesz szükség. A Habitat for Humanity az adatok forrásául szolgáló éves lakásjelentésének bevezetőjében közli ugyanis, hogy az állami szervek a jövőben csak pénzért bocsátják rendelkezésre az adatokat. Sok pénzért. Amit ők nem tudnak kifizetni. Ida tartozó adat: az Orbán-kormány amerikai civil szervezeteket az ottani választási évben 200 millió forinttal támogatott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!