Képzeljünk el egy KDNP-nagygyűlést! Nem a bazilikában húsvétkor, az nem az, hanem „munkaidőn” kívül, bármikor, bármilyen ügyben. Nem lesz ilyen, soha nem is volt. Pedig a legsikeresebb magyar politikai alakulatról van szó. Ez a negyedik ciklusuk a hatalomban.
(Az első Orbán-kormányban még nem a párt, hanem a Kereszténydemokrata Szövetség vett részt, de Harrach Péterrel, Surján Lászlóval és a néhai Isépy Tamással, közismert KDNP-sekkel.)

  <h1>Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője: Mindenben a hatalomnak kontrázik </h1>-
  <h1>VH, 2017. augusztus 6.</h1>-

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője: Mindenben a hatalomnak kontrázik

- – Kép 1/2


Itt vannak immár a 16. éve az országot vezető erőként, de semmit nem tudni róla, hogy miért, hacsak nem hívjuk segítségül a meghatározást, amit Semjén Zsoltnak tulajdonítanak, vagyis, hogy az általa vezetett párt a katolikus egyház lándzsájának hegye. De magyarázatnak ez is kevés most, hogy például a menekültek ügyében éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit a Vatikán kívánna, miközben a pápát gyalázó Bayer Zsolt éppen Semjén javaslatára kapta a lovagkeresztet.

Néhány napja a Facebooknak mentek neki, amely egy időre kivette rendszeréből a párt honlapját. (Nem ismert a szankció oka, de feltehetően bizonyos, a menekültekkel kapcsolatos tételek miatt.) A Facebook elleni támadás – bár az legalább megtörtént – közelebb visz a KDNP-hez. Mindig olyasminek mennek neki, amit az emberek többsége kedvel, de van egy réteg, amelynek éppen a konzervatív harciasság imponál. A Fidesz, amely immár a harmadik ciklusban kapcsolva vonatára e régi vágású kis pótkocsit, e réteghez szól a kereszténydemokratákkal.
(Az első kormányzati ciklusában a KDNP az Antall-kormány hű koalíciós partnere volt, a Fidesz ellenfele tehát. Csuhások, térdre, imához! – ha emlékeznek rá.)

Mindenki jól jár. Aligha lehetne ugyanis már önállóan a választók elé engedni a pártot, amely az elterjedt élettársi kapcsolatot (most nem az azonos neműekéről van szó), mint jogintézményt a család nevében szétzilálta.

Ők záratták be a boltokat vasárnaponként, hogy végül egy népszavazás fenyegetésére a kormány kimeneküljön az ötletből, ők azok, akik folyvást lebegtetik a (viszonylag) szabad abortusz szigorítását, s felvetik a tíz főnél többet foglalkoztató munkahelyeken a népesedési biztosok foglalkoztatásának kötelezettségét. S nyilván nemcsak ők azok, akiknek közük van az egyházi iskoláknak nyújtott egyre nagyobb privilégiumokhoz, de ők örülnek ennek a leginkább. Az összes válságágazathoz – egészségügy, oktatás, szociálpolitika – erősebben kötődnek a Fidesznél, s ezzel el is viszik a felelősség jó nagy részét, miközben a koncepció nem az övéké.

Mi a titkuk? Nekik semmi. A Fideszé a titok, amennyiben velük terít magára egy sokak számára autentikus palástot, hogy eltakarja azt, amit a szólás már lólábnak hív, de az eredetiben bizony az az ördög patája. Fontos az is, hogy más ne indíthasson ezzel a névvel pártot!

Kovács Gergelyt, a Kétfarkú Kutya Párt elnökét megkérdezték, kivel kötnének koalíciót. Azt mondta, nekik mint viccpártnak a KDNP lenne a természetes szövetségesük, de ez mégiscsak hogyan venné ki magát?

Valóban, szinte viccpárt a kereszténydemokratáké, de milyen vicc az, amely ennyire hosszú és még csak a horizonton sincs a poén?




Harrach Péter, a KDNP
frakcióvezetője: Mindenben
a hatalomnak kontrázik
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!