A tokaji borcsatákból ismert orbáni házi parancsolat, mely szerint ne mi nyerjük a legtöbbet, rég a múlté. Valami liberális pusztulat, mint oly sok más, Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusából. Nemhogy a legtöbbet, mindent.
Mára már annyira romantikus és betyáros a helyzet, hogy fenyeget a veszély, az emberek úgy tekintenek majd például a gázszerelőre vagy a Matolcsy famíliára, mint a viszkis rablóra. Nem az számít, hogy mit csinál, hanem hogy hogyan. Viszi az óriási pénzeket, amelyek úgysem lennének a mieink, de közben csak bámulunk a trükkökön.
Szinte már rokonszenves.
A boldog kilencvenes években még látható nagyságú vagyonokat kerítettek el maguknak a hatalom emberei. Akkor még arra kellett stróman – pl. Kaya Ibrahim és Josip Tot –, hogy csődbe vigyék az elhasznált cégeket. Most meg arra, hogy jó helyre hívjuk le 2018-ig a még lehívható uniós pénzeket. Beláthatatlan a különbség. Életformává vált, ami akkor stikli volt.
Amikor Kövér Szilárd egyébként is létező nyomdája kapott jobb munkákat, vagy Deutsch Tamás testvére egy-egy jobb pozíciót. És persze a bányák meg a tokaji borcsaták és a Torgyánrokon, Hingyi Beatrix bereptetése a Malév igazgatóságába, mondván, hogy egy valódi légügyi dinasztia sarja, bár itt a földön egyelőre csak érettségiig jutott. Szabadidős tevékenység volt ez ahhoz képest, ami most folyik. Maga a rendszer ijesztően jól menedzselt. Ideológiája is van.
Lánczi András nyilatkozta, hogy a nemzeti tulajdonos tőkéhez juttatása a Fidesz magasztos feladata – csakhogy ez nem nemzeti, mindössze magyar állampolgárságú. És azt még nem is tudjuk, hogy hány otthonban folynak esténként parázs viták, hány helyen nevezi élhetetlen majomnak a férjét az asszony, példának hozva fel, hogy bezzeg a Mészáros vagy a Matolcsy rendbe tudja tenni a családját, ő meg itt tologatja a szar kétmilliárdos cégét. Szedje már össze magát, ki tudja, mennyi idő van még?
Csak az utóbbi hetekben is az derült ki ráadásul, hogy Mészáros Lőrinc gazdagodása generációt ugrott, a gyerekek következnek. Kiderült, mert részvénytársaságok keveredtek az üzletbe, a maguk kényszerű információs nyitottságával.
Így tudhatjuk meg, hogy a három gyerek együtt az új turisztikai óriás cégvezetésébe szállt be, a nagyobb lány ezen felül immár az egyik legnagyobb magyar sajtóbirodalom igazgatóságának elnöke, s így méltó partnere a szintén ebül szerzett Simicska- sajtóbirodalom egyik zászlóshajóját kormányzó ifjabb Simicskának.
Ez csak az, amit látunk véletlenül, plusz Matolcsy György a maga önfeledt küldetésességében, amellyel csak felületesen takarja ki az unokaöcs helyzetbe hozását egy bankkal, amely aztán finanszírozza a gyerek gyárvásárlását is, aztán a család betelepítése az MKB-ba, hogy csak a legelnagyoltabb vázlatot nyújtsuk. Ezekhez képest már csak az emberi összetartozás dimenzióváltása, ahogy Parragh László felesége a semmiből a Monetáris Tanács tagja lesz, megjelenik a birodalomban a legfőbb ügyész felesége, hogy aztán a lány is megtalálja a helyét az infrastruktúrában, és nincs és nem is lesz vége.
Az illiberalizmus itt a gátlástalanság szinonimája.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
