A magyar állam csak a legnagyobb bajban nem segít. Sok más mellett most az otthonápolás és a bajba került devizahitelesek ügye kapcsán szembesített bennünket ezzel.

 

Sok léha alakkal szemben azonban az államot még meg lehet fogni. Megint egy hölgy vágott bele. Varga-Damm Andrea, a Jobbik újonnan megválasztott képviselője hirdetett a múlt héten ülősztrájkot a miniszterelnök dolgozószobája elé. Követeli, emeljék a minimálbér szintjére az otthonápolást végzők gyalázatosan alacsony díját, illetve hívjanak össze rendkívüli parlamenti ülést, hogy a (többnyire devizahiteles ügyből keletkező) kilakoltatásokat felfüggesszék.

Oda is ült a kormányfő ajtajához, ha nem is előszobázni, legalább folyosózni. Minden hely üres maradt mellette. Ahány ellenzéki párt, ahány ellenzéki képviselő, annyi érezte úgy, hogy ez nem az ő ügye, ezért nem kell vállalnia a kockázatot, hogy a kormányzat átlép rajta, a sajtója pedig bohócot csinál belőle, ahogy Varga-Damm Andreára rá is engedték a zúzógépezetet. Azokat, akikből kijött a zagy, amit a Parlament előtt segítséget kérő, beteg hozzátartozóikat gyakran élethosszig ápoló emberekre borítottak. Soros-bérenceknek nevezték őket ugyanis. Nem kívánom egyiküknek sem, hogy osztozniuk kelljen e bérencek sorsában, amely kegyetlenebb még náluk is.

Az ügyben Varga-Damm Andreán kívül mások – MSZP, DK – is megtették a magukét, beadványokat írtak, jogszabályt kezdeményeztek, papíron minden rendben is van, csak a padon nincs. Ott egyedül a jobbikos hölgy ült, míg államtitkári szinten legalább valami minimális ígéretet nem kapott. Őt látni lehetett, a többiről tudni – nagyon nem ugyanaz.

Pedig, ha van két ügy, ahol az ellenzéki pártok megmutathatják, hogy az összefogást nem csak a választástechnikai kényszermozgás, de a tűrhetetlennel szembeni felháborodás is összehozhatja, ezek éppen azok.

A devizások legalább hibáztak egyet az életben. Nem a szenvedéseikkel arányosan, de objektíve hibáztak. Nélkülük a helyzet nem jött volna létre. Az otthonápolók azonban nem vétettek senkinek, sőt. Tűrnek és harcolnak. És mindkét áldozatközösséget kirekesztéssel sújtja a társadalom.

A váchartyáni Kiss Szabina sorsáról a Mérce.hu riportja számolt be. Lányára, Annára 12 éves korában játék közben rászakadt a löszfal. A kislány 9 éve kómában fekszik. Az édesanyja és élettársa a baleset előtt kevéssel, 2008 őszén svájcifrank-alapú hitelt vett fel. A férfi a baleset után egy évvel elköltözött a családtól.

Az asszonyra a kislány ápolásának, életben tartásának terhén kívül rászakadt a ház utáni adósság is. 2017-ben pedig, amikor a forintosított törlesztőrészlet megtöbbszörözve az eredeti értéket a havi 170 ezer forintot túllépte, feladta. A bank eladta a házukat, nekik egy hónapjuk maradt arra, hogy új lakhelyet találjanak. Az állam ehhez havonta mindössze 58 680 forint otthonápolási díjjal (ez már az emelt összeg!) segíti a gyereke mellett napi 24 órás szolgálatot teljesítő édesanyát. Ez a kiemelt díj. Az alap huszonötezerrel kevesebb. És vajon miből lesz majd nyugdíja?

Kiemelt díjat kap az az asszony is, akiről lapunk előző számában írtunk. Őt néhány éve mellrákkal műtötték, majd következett öt bőrrák, illetve egy vastagbélrák-operáció, de mindezt zárójelbe teszi Dobrovitz Anna számára a három maga által szült gyereke után 28 hónaposan örökbe fogadott fia sorsa. Róla kiderült, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos, illetve autista. Nem lehet magára hagyni. 21 évesen is állandó gyógyszerezéssel tud csak létezni.

Dobrovitz Anna 41 éves lánya is állandó felügyeletre szorul, mert egy sportbaleset következtében agyzúzódást szenvedett, amiből epilepszia maradt vissza. Hiába szedi a gyógyszereket, így is vannak rohamai, ezért nem maradhat egyedül.

Az anya legalább annyira segítségre szorul, mint a gyerekek, de csak azt a bizonyos, vérlázító összegű ápolási díjat kapja.

Évi hatmilliárd forintra volna szükség ahhoz, hogy a legnehezebb helyzetben levő több mint tízezer otthonápoló legalább minimálbért kapjon, ami persze a többieknek is járna. Ennek jóval több mint a negyvenszerese van például a Nemzeti Bank alapítványaiban, és évente alig kevesebb kedvezményt kap az államtól Andy Vajna a kaszinókoncessziós díjak elengedésével, hogy csak két esetleges példát említsünk.

Különös lelki alkattal él az államunk. Önti oda a pénzt, ahol van, de kimérten arrébb lép, ha a lehetetlenségig elromlott sorsok tömegével találkozik. Az ilyet látni se bírja.

Úgy sétál el, mint azok a férfiak, akik épp a legnagyobb bajban hagyják ott a családjukat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!