Neki fütyöl

S ez megint megosztotta az országot. Kettejük meghallgatása a szenátus jogi bizottságában ismét óriási tévéshow volt, hatalmas indulatokat keltett, s biztosra vehetően ezúttal is hatással lesz a következő, most november elején csupán kongresszusi választásra. Ahogyan az előző, 1991-es jelölési csatát követő elnökválasztási esztendő is a „nők éve” lett, soha annyi nem került be a törvényhozásba. De most még korántsem biztos, hogy a háborgás csak az egyik oldal szavazóit mozgósítja. Trump elnök szerdai, megrökönyödést kiváltó kortes beszéde, az addig általa is elismerten jó benyomást keltő vádló nő ízléstelen kigúnyolása és a bírójelöltje harcias védelmezése láthatóan táborát akarta serkenteni. Mivel e főbíróügy fő kampánytémává vált.

Három évtizede még nem annyira, bár a nők nagyobbik része akkor sem felejtett. De azért az emberek többsége inkább adott hitelt a sértetten háborgó (fekete) konzervatív bírójelöltnek, mint (szintén afroamerikai) vádlójának. Pedig azok a szexuális zaklatási vádak nem kamaszkori emlékek voltak, hanem aktuális munkahelyiek. S nagyon is hitelesnek tűntek, bár nem a középkorú fehér férfiakból álló jogi bizottságnak, amelynek (akkor többségi) demokrata szenátorai is idegenkedve néztek Anita Hillre. S amikor Clarence Thomas modern lincselésnek nevezte megvádolását, nyert ügye lett. Olyannyira, hogy most Kavanaugh adta elő ugyanezt a teátrális – és felettébb viszolyogtató – sértett felháborodást. S a vádra, hogy hullarészeg kamaszként támadt hajdan a tini lányra, Trump kiszemeltje, az elit iskolák neveltje több tucatszor nevezte magát lelkes, a sok millió Átlag Joe-hoz hasonló sörivónak. Ez ugyan semmit sem cáfol vagy erősít meg a három évtizede történtekről, viszont – Trump gyűlésének hangulata is jelzi – nagyon is lehet mozgósító hatása.

Csak sajnálni lehet szegény kaliforniai professzornőt, aki nyárelőn döbbenten hallotta, hogy egykori letámadója ott van az elnök által latolgatott főbírójelöltek között, s a képviselőjének írt levélben csak figyelmeztetni próbált. Sokáig vonakodva, végül csak reflektorfénybe került, s előadta élete traumáját, amit képtelen feledni. Nem is vonta kétségbe senki, akkor még Trump sem. S hát az elnök és ma még (januárig biztosan) többségi pártja lecserélhette volna másik konzervatív jogászra Kavanaugh-t, ha valóban érdekelné, mi is történt egy 1982-es nyári éjszakán. Ford asszony vallomásának azonban csak annyi hatása lett, hogy vonakodva belementek egyhetes halasztásba és FBI-vizsgálódásba. Ám azt a Fehér Ház kordában tartotta, számos lehetséges – és elő is állt – tanút meg sem hallgatva. Miközben folyvást azon lamentálnak, hogy nem az ártatlanságot kell bizonyítani, nem hagytak sem időt, sem teret az esetleges bűnösség igazolására. Az eset persze elévült, ám egy főbíró feddhetetlensége a kérdés, s ekként bizony van helye az ésszerű kétségnek. Ahogyan egyetemi jogprofesszorok százai meg Kavanaugh – pártkatonára valló – kirohanása láttán a zaklatási vádtól függetlenül is kétlik alkalmasságát az ország legfőbb pártatlansági testületébe. A sajtó meg számon kéri vallomásának apró hazugságait is.

De immár nyilvánvaló, hogy Trumpnak éppen Kavanaugh, az elszánt (Bill Clinton meghurcolásában is „bizonyított”) pártkatona kellett. Aki – Arany Fülemiléjének szavaival – neki fütyöl. S párja politikusaival ellentétben, ő aligha csupán abortuszra, meg melegházasságra gondol: a főbíróság döntése kritikus lehet az elnök szaporodó ügyeiben is.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!