Nem adják a tizedet

Úgy, hogy utóbbinak még csak négy jó idénye volt, míg Messinek tizennégy.

Igaz, Mészárosnak immár tízezrek dolgoznak, Messi meg egymagában keres, de azért mégiscsak jelzi, nincs ez a világ egészen rendben. Mészáros ugyanis még egyetlen gólt sem lőtt. Átvitt értelemben sem. Viszont nála írják jóvá a NER gazdasági találatainak jelentős részét.

Gondolhatnánk, hálás ezért és leadja a tizedet. Azt a vagyonrészt, amit európai tradíciók szerint illett jótékonyságra fordítani. De sem ő, sem mások a csapatból nem teszik ezt. Az új Orbán-rendszer úgynevezett oligarcháinak karitatív tevékenysége visszafogott.

Orbán Viktor példaadásként annyit legalább megtett, hogy nemrég részt vett a Csányi Alapítvány hatodik közösségi házának átadásán Mohácson. (Ide tartozik, hogy felesége, Lévai Anikó személyesen számos karitatív szervezet munkájában részt vesz.)

Messzebbre fogtok jutni, mint azok, akik jobb helyzetből indultak, mondta Orbán gyerekhallgatóságának.

Csakhogy, ha ezen múlik, az ő rendszerének idején alig-alig indulnak majd fölfelé új helyekről szegény diákok, miközben egyre több a gazdag. (Becslések szerint mintegy 500 magyar családnak van 2–8 milliárd forint közötti vagyona.) A két legmarkánsabb hazai jótékonykodó, Csányi Sándor és a nemrég elhunyt Demján Sándor egyaránt szűkös viszonyok közül indult és saját erejéből emelkedett fel. A lentről indított küzdelem ismerete is hozzájárult, hogy százmilliárdos vállalkozói vagyonuk mellé a kétezres évek elejétől sok-sokmilliárdos és gondosan működtetett karitatív birodalmat is létrehozzanak. Demján Sándor végrendeletében is mintát adott, amikor arról rendelkezett, hogy vagyonának túlnyomó részét jótékony célokra kell fordítani.

Az önerőből való kiemelkedés képessége az, amivel viszont nem büszkélkedhetnek a NER-gazdagok. Őket a rendszer emeli. Talán ezért olyan visszafogottak a jótékonykodásban.

Nem azok a milliók hiányoznak elsősorban, amelyek az új vagyonosok számláin maradnak, hanem az adakozás, az egymással törődés kultúrája, amiben meghatározó szerepe van a tehetősek jól látható világának.

Olyan országban élünk, amelyben még fő politikai ellenfele, Kossuth Lajos is a legnagyobb magyarnak nevezte Széchenyi István grófot. Az ő legismertebb tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapozása egy hatalmas adománnyal. Idézzük: „Lelkiismeretesen és magyar érzéssel határozom el Jószágaimnak egy Esztendei jövedelmeit 60.000 azaz Hatvan ezer Conventionális értékü Rhénes forintokba, melyeknek erejéig magamat és Successoraimat [örököseimet] lekötelezem.”

Azonnal csatlakoztak hozzá hárman is, akiknek nevére ma már a közvélemény talán nem is emlékezik, pedig szintén hatalmas hozzájárulással segítették a nemzeti szellem otthonának megteremtését: „Vay Ábrahám nyolcezer conventionális értékű forintokat. Gróf Andrássy György tíz ezer conventionális értékű forintokat. Gróf Károlyi György fél esztendei jövödelmét ajánlotta.”

Ezen a kulturális pályán kellene helytállnia a gazdagok új generációjának, de egyelőre csak annyit rögzíthetünk, hogy Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank jövedelmeiből ajánlott fel egy hatalmas vagyontestet mintegy házon belül, az általa szervezett banki alapítványoknak.

Mészáros Lőrinc felcsúti hatókörben jótékonykodik, Garancsi István adakozik, de visszafogottan (pl. a Bátor Tábor segítésével), de Andy Vajna nagyobb gesztusairól a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak adott 10 millió forinton kívül nem tudunk, hogy például Habony Árpád nemes cselekedeteinek egyelőre nem ismert listájáról ne is szóljunk. (Ettől még létezhetnek.)

Nemzetközi összehasonlító számok szerint nem egyszerűen a pénz hiányzik, hanem egy viselkedésbeli fogyatékosság terjed.

A Charities Aid Foundation évente méri az egész világon, hogy az emberek hány százaléka adakozik, önkénteskedik, segít az idegeneknek. A Gallup közreműködésével publikálja a világ jótékonysági indexét. Négy éve a középmezőnyben voltunk, tavaly 139 országból a 119. helyen.

Történik ez úgy, hogy az egész világon csappan az adakozási hajlandóság. Ezzel együtt zuhant le a világ módosabb harmadába tartozó hazánk az adakozási lista aljára.

A növekvő jólét időszakában valószínűleg az hozta a fordulatot, hogy az utóbbi évek köz- (és gazdasági) életének erkölcsei főszabállyá tették az ádáz önzést. Így szegényedünk a gazdagodás közepette.

Utóirat: Messi nem utolsósorban attól nagy, hogy bármit meg tud csinálni, mégsem önző.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!