Nyugdíjvéderő

Nincs ezekben a mondatokban csipetnyi cinizmus sem, legkevésbé a mai nyugdíjasok és a néhány év múlva nyugdíjba készülők gondjainak lekicsinylése. Legfeljebb a felismerésből fakadó kétségbeesés, ami az előttem járó és utánam jövő korosztályokra ugyanúgy igaz: az államra időskorában már senki nem számíthat Magyarországon. A fiatalabbak jövőre vonatkozó várakozásai és reményei után a mai idősek szerzett jogait ugyanazzal a kevély kivagyisággal vágja szemétdombra az Orbán-kormány.

Öregségi nyugdíjat Mária Terézia óta fizetnek mifelénk, a jelenlegi rendszer alapjai a ’70-es évek közepe óta érvényesek. A részletszabályok persze ezerszer változtak, nem is szólva a nyugdíjak értékéről, de eddig egy nagy előnye mégiscsak akadt a rendszernek: a nyugdíjakat rendszeresen hozta a postás. Ez az úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer – amelyben a mai aktívak a járulékaikból szüleik nyugdíját fedezik, az ő nyugdíjukat meg majd a gyerekeik teremtik elő – állam és polgára közötti bizalmi kötelék: én elhiszem az államnak, hogy a járulékaimból a szüleimnek fizet nyugdíjat, és bízom abban, hogy majd nekem is jut majd valami időskoromra. Így osztoztunk eddig az idősek ellátásának felelősségében – az állam és én. Most az állam, anélkül, hogy szólt volna erről, magamra hagyott.

Legyünk persze méltányosak kicsinyt az állammal, még ha nem is érdemli ezt meg mostanság. Gondja van neki is bőven. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága ugyanis két tényezőn múlik: a demográfiai viszonyokon – hányan vagyunk mi, magyarok, és ebből mennyi a nyugdíjas –, valamint a foglalkoztatottságon: hányan dolgoznak és fizetnek közterhet, amiből, többek között, nyugdíjat lehet adni. Az állami döntéshozók régóta tudják: ha így mennek a dolgok, a jelenlegi nyugdíjrendszer néhány évtized múlva összeomlik. Merthogy a sajnálatosan csökkenő születésszám és az amúgy örvendetesen növekvő várható élettartam miatt egyre kevesebben fogják egyre több nyugdíjas járandóságát fizetni egyre hosszabb ideig. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a munkaképes korúaknak kevesebb, mint 60 százaléka dolgozik. Rájuk hárul hát minden teher, és ők ezt már nem sokáig lesznek képesek cipelni.

Hogy a nyugdíjrendszeren változtatni kell, minden eddigi kormány számára evidencia volt. Az előző kormányok, Gyurcsányék és Bajnaiék adtak időt a megfontolt változásokra. Az általuk bevezetett, olykor igencsak fájdalmas, és a mai kormánypártok által mindannyiszor hevesen ellenzett változtatások 2050-ig fenntarthatóvá tették a jelenlegi rendszert. Az is mindenki számára világos volt eddig, hogy az egyik út az öngondoskodás erősítése: a mai aktívak tegyenek félre, takarítsanak meg öregkorukra. A kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert sok jogos kritika érhette, egyet azonban mindenki elismert: az államnak kiszolgáltatott alattvalókból saját jövőjükért felelős polgárokat nevelt.

Aztán jött az Orbán-kormány, és egyetlen mozdulattal elvette 3 millió ember megtakarítását. És miközben őket törvénnyel kényszerítette, simogató szavakkal üzente: nyugdíj biztonságban csak az államnál lehet. Aki elhitte ezt nekik, az első nyaklevest az új alkotmánytól kapta. A – jelenleg még hatályos – régi alkotmány azt mondta: minden idős ember a megélhetéshez szükséges ellátásra jogosult. Az új alaptörvény szerint az állam az időskori megélhetést a nyugdíjrendszeren keresztül törekszik biztosítani. De a Fidesz nem vár jövő januárig sem. Az alkotmány iránt eddig is különös érzékenységet mutató Lázár János javaslata tovább cizellálja, mit tehet az állam a nyugdíjakkal: foghatja és elveheti. Mindenkitől, aki az öregségi nyugdíjkorhatár előtt ment nyugdíjba. Legyen rendőr vagy bányász, rokkant vagy baleseti nyugdíjas, esetleg előrehozott ellátásban részesülő – nyugdíját az állam szabadon alakítgathatja. Hogy miért hozzák a sikító frászt félmillió nyugdíjasra? Eddig nem magyarázták el. Talán a rokkantnyugdíjasokat akarják tovább „ösztönözni” így a munkavállalásra. Esetleg az amúgy is meglehetősen idegesnek tűnő rendvédelmi dolgozókat szorítják tovább. Nem vitatom, hogy a rokkantnyugdíjazás és a korengedményes nyugdíjak szabályai változtatásra érettek, de olyat, hogy egy kormány érdemi párbeszéd meg a munkába visszavezető utak vázolása helyett alkotmánnyal zsarol, még nem látott a civilizált világ. Ezt hívják nálunk nyugdíjvédelemnek. Miniszterelnöki biztosa is van, ha jól emlékszem.

Hát ezért készülök én a nyugdíjra, nehogy megvédjék az enyémet is. Ahogy elnézem, aligha van más választásom, mint komoly és férfias beszélgetést folytatni a gyerekekkel: rátok marad öreg apátok eltartása, lesztek kedvesek erre készülni, jó sokat tanulni, jól fizető állásban jó sokat dolgozni. Szűk harminc év alatt csak ráveszem őket valahogy.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!