Hátizsákos férfi mászott át a hét derekán a Fehér Ház kerítésén – jött a hír, de a Secret Service elkapta, s rábeszélte az elnököt, hogy menjen vissza és töltse ki hivatali idejét – tette hozzá a tévéhumorista.
Híven érzékeltetve a szintén a héten ötvenéves Obama nyomasztó helyzetét. Ma egy hete, az adósságplafonról folyó alkudozás utolsó óráiban egy demokrata szenátor, persze névtelenül, úgy vélte: „a szemünk láttára carterizálódik”. Az egy elnöki ciklusa után újraválasztási próbálkozásával felsült Jimmy Carter emléke kétségtelenül mind jobban aggasztja a demokratákat. Annál is inkább, mert a – tavaly ősszel a képviselőházi többséget már megkaparintó – republikánusok önmagukat is biztatva hajtogatják, hogy Obamából is egyciklusos elnököt csinálnak. Sőt, némelyiküknek bevallottan „egyetlen célja” megbuktatni az elnököt. A hajthatatlan teapárti ultrák evégett akár államcsődbe is kergették volna Amerikát. Mindenesetre sikerült is meghiúsítaniuk azt a már-már kész kétpárti kompromisszumot, amelyet a piacok nem az e heti árfolyamzuhanással fogadtak volna.
A mind jobban bevaduló jobboldalon, főként annak szélein, szinte képtelenek beletörődni egy progresszív elnök kormányzásába. A Clinton házaspárt még az öngyilkos barátjuk megölésével is megvádolták, s Bill botlását szabályos (szélsőjobboldali milliárdos által pénzelt) összeesküvéssel tették elnökper tárgyává. Obamát pedig egészségügyi reformja miatt „európai szocialista modell” bevezetésének szándékával gyanúsítgatták, holott ő mentette meg, pártja baloldalának bánatára, a Wall Streetet, meg a nagy autógyárakat. De még amerikai állampolgárságát (ekként elnöki jogosultságát) is kétségbe vonták. S csupán sejthető, hogy nem is kevesen, a feketét sem látják szívesen a Fehér Házban, erről olykor elszólások is tanúskodnak.
Obama esélyeit a jövő novemberi elnökválasztáson mégis – születésnapjához illően – fifty-fiftyre taksálhatjuk. Carterrel, majd idősebb Bushsal végzett a hasonlóan magas munkanélküliség, viszont 1996-ban a szintén államcsőddel sarokba szorítani próbált Clintont igazában annak hat százalék alatti szintje is megmentette. Ha tehát jövőre is a mai szinten marad, akkor Obama nagy bajban lesz (bár éppen a héten jött a csökkenés első fecskéje). Az adósságplafon ügyének félmegoldása sem ígér kilábalást a mostani gazdasági veszteglésből. De amíg a vereség előérzete az akkori elnök pártjában kihívóját állította a porondra (Carternek Edward Kennedyt, Bush papának a szélsőséges Buchanant), aki ha a jelöltséget nem is, a szavazók egy részét elvette tőlük, Obamának aligha lehet demokrata vetélytársa: az afroamerikaiak senkire nem szavaznának novemberben, aki kiütné a fekete elnököt. Vagyis nincs saját párti alternatívája, s így a progresszív Amerikának sincs: sőt, éppen a gyalázatos támadások mozgósíthatják Obama mögé. Aki láthatóan az 1948-ban minden jóslatra rácáfoló, a „kis embereket” a vesztenivalójukra ráébresztő és voksukat meg is szerző Truman forgatókönyvére készül: már születésnapján elkezdte a szélsőségesek által túszul ejtett, csak a tehetősek érdekét képviselő jobboldal elleni kampányát. Fifty-fifty, hogy a professzorosan hűvös alkatú, a republikánusok által pofozógépnek remélt Obamának sikerül-e harcias néptribunná válnia.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
