Nem emlékszik, mikor látta utoljára munkába indulni az apját. Nagy ritkán akadt valami dolog, az is feketén, hogy máshogy. Egy-két nap alatt odalesz ilyenkor a nehezen szerzett kevés fizetség, egy része a közeli kocsmában köt ki, hol máshol. Pöröl miatta az anyja, de tenni nem tud ellene.
Otthon van már évek óta, a testvéreit neveli. A segély van, meg a családtámogatás, azt kell beosztani minden hónapban. A környéken már jó ideje nincs munkalehetőség, a helyi vállalkozások nagyobbrészt csak vegetálnak a válság óta, amit meg az önkormányzat tudott adni, az meg a megszorítások miatt szűnt meg mostanság. Volt szó valami multiról, hogy üzemet épít a környéken, de abból sem lett semmi. Kínába ment inkább, úgy hírlik.
Nemigen ismer olyat, aki máshogy élne, mint ők. Ilyen majd’ az összes szomszéd. Legtöbbjük szülei munkanélküliek, vagy rokkantnyugdíjasok. Esténként az utcán találkoznak a haverokkal, arra nem telik, hogy beüljenek valahová, hát a sorházak közti tereket pusztítják módszeresen. Volt egy klub a közelben, valami alapítvány működtette, oda benéztek néhanap, de nincs már az sem, nem adott hozzá támogatást az állam. Jobb híján a pár utcával arrébb kezdődő városrészbe szoktak portyázni, csodálják az utcán parkoló autókat, belesnek a kőkerítések mögé. Hol a kutyák, hol a biztonsági őrök zavarják őket tovább. Amúgy sem ildomos sokáig arrafelé időzni, tele van biztonsági kamerával a környék.
Álmaik vannak, terveik nincsenek. Elképzelni sem tudják, miből fognak megélni, hogyan lesz lakásuk, önálló egzisztenciájuk, ha végigbukdácsolták az iskolát.
A tanárok is, mintha lemondtak volna róluk mind. Hátsó sorba ültetik az ilyen diákot, bajuk nélkülük is van nekik elég. Külön odafigyelésre itt legfeljebb a jó tanuló számíthat, akinek „rendezett a családi háttere”, így mondják. Az meg jól látszik, kinek rendezett, kinek nem. Kinek van márkás cucca, drága edzőcipője, iPodja, meg mobilja már alsósként. A kínaiaktól vett, meg a nagyobb testvértől örökölt ruhákon valahogy másként mutat a márkajelzés. Rendezett csak rendezettel barátkozik, nekik meg marad a rendezetlenek galerija.
Egyetemre, főiskolára nem készül egyikük se, esélyük se nagyon lenne bekerülni, meg hát pénzbe kerülne az is. Úgy és ott élnek majd, ahogy és ahol a szüleik, gyűlölik ezt az életet, de beletörődtek már: ez jut nekik. Álmaikban híresek, hisz’ az errefelé bárki lehet. Olyanok bőrébe képzelik magukat, akiket a tévézéssel töltött hosszú órák során sokat látnak. Aki abból él, hogy szerepel. Mert akkor megvehetnék mindazt, amit a valóságshow-k közti szünetekben a reklámok kínálnak.
A szüleiket már régóta nem tisztelik, a tanáraikkal kapcsolatuk sincs. A törvényekről azt tartják: jobban az él, aki megszegi.
A rendőrtől félni ebben az országban nem kell, maradék tekintélyüket is legyalulta a politika, most meg a pénzüket is csökkentik. Nem csoda, hogy inkább az egyenruhások félnek tőlük, ha netán farkasszemet néznek. És megesett már korábban is, hogy szembekerültek, ők meg a törvény: de mitől tartson az, akinek veszteni nincs mit? A politika számukra távoli és érdektelen világ, a köz ügyeivel nem foglalkozik az, aki a sajátjával sem boldogul. Az arrogáns kiváltságosok korrupt világát látják csak odafönn, ahol egymásról szólnak az acsarkodó viták, róluk, nekik senki onnan nem beszél. Újak jöttek nemrég a sokat szidott régiek helyett, de ez legfeljebb a kevesebb segélyen látszik.
Keserű és irigy a düh, ami időnként kitör belőlük.
A fenti sorok a sajtóban megjelent elemzések, interjúk alapján rajzolják meg egy olyan fiatal lehetséges profilját, aki részt vett a zavargásokban. Angliában. Hol máshol?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
