A Vasárnapi Hírek 2016. 25. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.
Sem felhőszakadás, sem hóvihar
Marjani Magdolna fizikatanár, Karcag
Rossz, nagyon rossz volt az idő a Tanítanék mozgalom szervezte pedagógustüntetés alatt. Annál jobb volt a közérzetünk, mert nagyon sokan ott voltunk. Sikerült nekünk, viharos taps kíséretében, osztályozni csodálatos kormányunk tagjait, megkapták az „eredményeket” Orbán Viktor és az egész kamarilla.
Este, amikor hazaértem, hallottam a hírekben, hogy az Emmi nagyon felháborodott a demonstráció miatt. Kijelentették, hogy „a pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem az utcai akciókban és a politikai hergelésben”. Az oktatási államtitkárság kijelentette, hogy a pedagógusok többsége mára ráébredt(?!), bizonyos kormányellenes erők csak ki akarják használni őket.
Tudom, hogy a kormányzati irodákban elég okos emberek dolgoznak, szép fizetésért, akiknek az a dolguk, hogy hálásak legyenek a mai kormányzatnak, amiért ők is magas rangú állami vezetők. Egy dolgot azonban nem érzékelnek a mai csinovnyikok. Azt, hogy a pedagógusokat nem lehet megfenyegetni, nem lehet ijesztgetni, nem lehet megalázni.
Mi, tanárok egy szabad, mondjuk úgy, demokratikus ország tagjai vagyunk. Tanárok vagyunk, és olyan szinten akarunk tanítani, végezni a munkánkat, ahogy ez illik. De ehhez a hatalomnak nem üzengetnie kell, nem megaláznia a pedagógusokat, hanem meghallgatnia a mi érvelésünket is. Mi jobban érezzük a gondokat, mint az irodában ülő, bennünket lenéző magas vezetők.
Ameddig ők nem értik meg, hogy itt az ideje a valódi pártbeszédnek, sem a felhőszakadás, sem a hóvihar nem fog bennünket megakadályozni a tüntetések megszervezésében.
Van bőr a képén
H. Kovács Zsigmond, Apc
Méghozzá vastag bőr! Már-már rinocéroszi. A miniszterelnököt gonosz manó tanácsadójáról kérdezik a parlamentben. Hogy ki ez az ember? Hogy miért folynak be százmilliárdok vadonatúj médiabirodalmába? A Fideszvezér miniszterelnök maga is a gonosztörpeklubhoz tartozva csak sumákol. Mellébeszél, aztán dühödten visszatámad a jobbikos kérdezőre: nincs hitele, becsülete egy olyan kérdezőnek, aki adócsaló! Volt képe trükkösen eladni sok tartozással csődbe jutott cégét. Nahát!
Itt nyílik ki a bicska az ember zsebében. Az olyan emberében, aki nem a birkák másfél milliós nyájában legelészik. Netán még gondolkozni is képes.
A Fidesz-vezér pártjához tartozó, csődbe jutott cégek tucatjait adták el égbekiáltó pimaszsággal, mert tehették. Hatósági védernyőt tartott föléjük egy ügyész, aki ma is tartja azt a mocskos ernyőt. Most épp egy bankvezér bűnös üzelmei fölött. A vastag bőr nem pirul el: négymillió magyar szegényember úgysem emlékszik semmire. Se Josip Tot, se Kaya Ibrahim nevére, se az MDF-székház százmillióinak útjára a bányabirodalmak felé. Se a Gripen-ügy kenőpénzeire. Se Tokaj szőlővesszeire. Se a Felcsút-bundára, ahogy csapatot loptak be az első osztályba. Fért oda Vidi-tartalék! Nemcsak nem gondol arra sem az utóbbi egy-két évben, hogy miért van módja dróton rángatni Moszkva KGB-s urának a vastag bőr kormányfőjét, hanem egyenesen hinni kezd az új, megváltó erejű orosz barátságban. Paks üzenetében!
Azt is elfelejti itt mindenki, mit üzent Simicska most egy éve! Ha vastagbőrvezér kiáltja: Hajrá, Magyarország! – itt minden el van feledve. De meddig? Meddig még?
Miről beszél az alelnök?
Jakab Jenő, Eger–Budapest
Német Szilárd, a Fidesz alelnöke, volt rezsibiztos szerint a nyugati határt azért lenne fontos védeni, mert Brüsszel ott akarja visszaküldeni a menekülteket, illetve a köztük levő terroristákat. Megmondta a számokat is, szerinte ez 150 ezer menekült. Beszélt a volt rezsibiztos egy sajtótájékoztatón Egerben arról is, hogy „megvan erre a jogi és a matematikai formula”, ezért kell Magyarország nyugati határát és jól megvédeni. A Fidesz alelnöke elmesélte még, hogy „Magyarországra szegednyi lakosságú embert is betelepítenek” az elkövetkező néhány évben. Gondolom, nincs értelme leírni, mi mindent mondott még Németh. Megszoktuk, ha ő beszél, mindig megtudhat „valami újat” a magyar közvélemény.
Itt az ideje befejezni a mindennapi riogatást arról, hogy mit akar Brüsszel tenni szegény Magyarországgal. Már annyi szakértő van hazánkban ezekben a témákban, hogy az emberek lassan belerokkannak. A Fidesz prominensei nem gondolják, hogy a provokatív, átgondolatlan beszédekkel, üzenetekkel lerombolják még a maradék jó viszonyt is országunk és az EU között? Németh volt rezsibiztosnak lehet, hogy vannak valamiféle forrásai, ahonnan tudja a rettenetes Brüsszel terveit. Még álmában is az jut eszébe, hány terrorista ácsorog a nyugati határnál és várja a pillanatot, hogy beléphessen Magyarországra.
A Fidesz alelnöke tényleg azt gondolja, hogy a magyar emberek beveszik ezeket a meséket a „szegednyi méretű” bevándorlásról? Őszintén sajnálom azokat a sajtóképviselőket, akik végigszenvednek egy ilyen „sajtótájékoztatót”.
Aranyköpések
Ferenczi Elemér, Budapest
Megszoktuk, hogy ők, a magas rangú hivatalnokok sokszor megengedik maguknak, hogy megalázzanak embereket. Sőt még nagyon is élvezik ezt. A napokban egy ilyen politikus, amikor találkozott az újságírókkal, megkérdezte:
„Azt mondta, hvg.hu? Hogy hívják? Ne haragudjon, csak azért kérdezem a nevét, mert el akartam dönteni, hogy hívjak-e pszichológust vagy sem”. Az egyik ismert fiatal publicistáról, Ceglédi Zoltánról a magas rangú vezető azt mondta, hogy „súlyos lelki sérült fiatalember”.
Igaza van az úrnak, a publicista tényleg fiatal hozzá képest, és pontosan 30 év múlva lesz olyan idős, mint a politikus, aki őt megsértette. Beszélt magáról is a bársonyszékes vezető, azt mondta: „soha nem a szépségemért szerettek, nem belvárosi tánciskolában nőttem fel”. Magas egzisztenciájáról azt is közölte: „mondják azt, hogy kövér vagyok, lóg a szemhéjam, csúnya a fülem…”.
Gondolom, nem nehéz kitalálni, ki beszélt ilyen bölcs dolgokat. A mi kedves főpolgármesterünk, Tarlós István, akinek nagyon nem tetszett, hogy a hvg.hu megengedett magának egy kritikus hangvételű publicisztikát Ceglédi Zoltántól. Az újságírók, akik hallgatták ezeket a „bölcsességeket”, megdöbbentek, hogy fővárosunk első számú vezetője ilyen demagóg és lenéző stílusban beszél. Vannak, akik ebben a hat évben sok mindent tapasztaltak Tarlós beszédeiben. Semmi új ebben nincs.
A foci a nép ópiuma
Fried Ferenc, Budapest
Hatalmas eredmény – legalábbis a korábbi évtizedekhez képest –, hogy a magyar válogatott végre kijutott egy nemzetközi tornára, a franciaországi Eb-re. Ennek minden magyar örül, akár sportrajongó, akár nem az. Azt azonban a legelborultabb fideszesek kivételével mindenki tudja, hogy ezt nem Orbán (egyébként üres) stadionjainak hatására érték el a focisták. A futball nemzeti kultusza akkor is csak módjával volt elfogadható, amikor a magyar csapatokat valóban jegyezték a sportvilágban – ám ma ez egyáltalán nincs így. Ezért sem tetszett, hogy két mértékadó, ellenzéki lapunk is tízoldalnyi labdarúgásösszeállítást jelentetett meg a közelmúltban.
Úgy vélem, ennek az Orbán- és Fidesz-sújtotta országnak nem egy, nem is két, de legalább tucatnyi nagyobb gondja is van, mint az, hogy miként szerepel a válogatott. Ezeket itt nem sorolnám, minden, a közügyek iránt érdeklődő, a világot kicsit is józanul és reálisan szemlélő ember ismeri őket.
A foci, úgy látszik, ma is betölti a nép ópiuma szerepét, mint Rákosi szép napjaiban. (Marx Károly még a vallást nevezte annak.)
Azonban nem hiszem, hogy a baloldali-liberális sajtónak be kellene szállnia a ma mégiscsak eléggé jelentéktelen magyar labdarúgás körüllihegésébe, ezzel elvonva a figyelmet a nemzet – katasztrófával fenyegető – létkérdései elől. Nézhetjük persze a meccseket, de higgyék el nekem: a június 11-i pedagógustüntetés százszor fontosabb volt.
Köszönet az Országgyűlésnek!
Gerevics Natália, Nyíregyháza
Minthogy megszavazta a parlament, törvénybe iktatják hazánkban a nagykorúak szülőtartási kötelezettségét. Ilyenkor illene tapsolni, és megköszönni a ránk gondoló képviselőknek, hogy ezt megszavazták. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon az éhbérszintű nyugdíjból megélni nem lehet. Azt is tudjuk mi, „magyar emberek”, abból, ahogy bennünket „nagy szeretettel” becéz a kormányunk, már csak a gyermekeinkre számíthatunk a „kötelező szülőtartás” jóvoltából. Így csak néhány kérdés merül fel a törvény elfogadása alkalmából: mit tegyen az a nagykorú gyermek, aki nem talál munkát vagy éhbérért dolgozik? Vagy mit tegyen az a magyar állampolgár, akinek a saját gyermekei sem kapnak minden áldott nap meleg ételt, mert a mai árak mellett nem telik rá? Miért nem azzal kezdte szeretett kormányunk és kedves Vezérünk, hogy megemeli az idős emberek nyugdíját olyan szintre, hogy a ledolgozott kemény évek után ne kelljen kunyerálni a gyerekektől, akik maguk is alig tudnak megélni a fizetésükből?
Természetesen törvény nélkül is mindent megteszünk azért, hogy a szüleink ne érezzék, mennyire csodálatosan teljesít Magyarország, hogy legyen nekik is mindennap friss kenyerük.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
Kérjük önöket, amennyiben véleményüket megjelenésre szánják, adják hozzá nevüket. Adataikat bizalmasan kezeljük. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját.
Kedves Olvasóink! A Vasárnapi Hírek postacíme: 1300 Budapest, Pf. 231. Telefonszám: (06-1)999-9531. E számon várjuk olvasóink hívását minden hétfőn délelőtt 9 és 12 óra között. Faxszám: (06-1)430-1563. E-mail cím: levelezes@vasarnapihirek.hu. Kérjük, leveleiket e címekre küldjék!