Sólyomszem Béla...

Vakok közt a félszemű a király
Csernus Károly, Göd
Kubatov Fradi-elnök, fideszes alvezér (a többi vélt és pontos titulusát hagyjuk), a csapat csúfos BL-leszereplése után – a tények kedvéért: az albán bajnokság második helyezettje ütötte ki a Fradit a selejtezőben – azt bírta mondani, hogy az áhított főtáblán a 32 között szereplő csapatok legszegényebbje is 16 millió eurós költségvetéssel bír, míg a Fradié mindössze 11 millió, ezért a kiesés természetesnek is vehető.
Erről sok minden tolul a 70 éves fejembe. „Kis pénz, kis foci.” Ki is mondta ezt a kb. 60 évvel ezelőtt, és Kubatov urat értelmezve, máig érvényes örökbecsűt? Bizony nem más, mint maga a fociisten, Puskás. Aki, mint tudott, néhány év magyar tündöklés után disszidált (ha szigorú lennék, azt is mondhatnám: dezertált, mivel hivatásos katona, őrnagy volt itthon), és ezután spanyol állampolgárként (is) Spanyolországnak és a spanyol Real Madridnak szerezte a világraszóló dicsőségeket Pancho, nem nekünk.
Azután egyszer csak, sok év múlva megöregedve, csórón és kövéren újból „magyar” lett és hazajött. Erre foci- és Puskás-mániás miniszterelnökünk még a Népstadion nevét is megváltoztatta Puskás Stadionra, lett még Puskás Utánpótlás Akadémia, felcsúti Pancho Aréna, szobrok stb. (Vö.: Albert Flórián nevét, aki egyébként az egyetlen aranylabdásunk volt ez idáig, ezt még Puskás sem érte el, levették a Fradi-stadionról, az aréna neve azóta Groupama. Tetszenek ezt érteni?)
Foci, persze, az változatlanul nincs. A Fradi kaszál a vakok közt fél szemmel is itthon, ennyi a tudomány. Szegény Kocsis, Czibor, Lóránt, Bozsik és a többiek, mit gondolnának ma erről? Ezt nem tudhatjuk meg, minket viszont, hogy mit gondolunk erről a vircsaftról, senki nem kérdez, és a véleményünk senkit nem érdekel.
 

Így már más!
Sárvári Pálné, Szekszárd
Mint hívő ember, napok óta nem tudok megnyugodni amiatt, hogy az 56 éves pécsi püspök, Udvardy György minden nyilvános papi működésétől eltiltotta fiatal kollégáját, Cseh Péter Mihályt. A szekszárdi pap „hibája” az volt, hogy blogot vezetett, nyilatkozott a médiában, vagyis mint lelkipásztor a hivatásán kívül élte a fiatalok életét.
Mélyen tisztelt püspökünk nagyon rossz néven vette a provokatív és tiszteletet nélkülöző pásztori stílust, ami szerinte nem egészen felel meg az egyházi filozófiának. És, ami a legnagyobb botrányt okozta, a fiatal lelkipásztor merte megkérni Orbán Viktort, mondja el neki, ki is Habony Árpád. Így már más! Így már érthető, miért ijedt meg a pécsi püspök. Nem tudta megemészteni, hogy is mert Cseh Péter ilyen „szemtelen lépést” megtenni.
Szeretném megnyugtatni lelkipásztorunkat, hogy nemcsak ő, hanem több millió magyar hívő ember és ateista sem tudja, ki is valójában ez a Habony. Gondolom, még sok időnek kell eltelnie, hogy kitudódjék az igazság erről a sehol sem dolgozó tanácsadóról. „Nagy hiba” volt Cseh Péter lelkész részéről, hogy olyan kérdést tett fel, ami miatt eltiltották a nyilvános papi működéstől. Kár, mert mi itt nagyon szerettük ezt a fiatal, agilis és talpraesett lelkipásztort. A püspök az állásáért aggódik, mármint a sajátjáért, őt nem érdekli, hogy fiatal kollégája nem fog dolgozni. Mint emlékszünk, az isteni erények közé tartozik a hit, a remény és a szeretet.
Merjük remélni, hogy nagyon hamar eljön az idő, amikor az egyház nem fél a miniszterelnöktől.
 

Furcsa és szokatlan
Wiegandt Richárd, Budapest
Az október 2-ra kiírt népszavazás kérdése furcsa és szokatlan módon úgy lett feltéve, hogy a kérdést feltevő „nem” választ vár. A kérdés pozitív megfogalmazásban (Akarja-e, hogy az EU csak az Országgyűlés hozzájárulásával írhassa elő a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő betelepítését?) – úgy vélem – népszavazásra nem lett volna kitűzhető, mert nem tisztázza, hogy milyen mértékű hozzájárulás lenne szükséges. Ez a trükk is mutatja a népszavazásnak csupán a hazai propagandát szolgáló értelmetlenségét, ugyanis a vezérnek akár ilyen, akár olyan parancsát a parlamenti többség megszavazza.
 

Posztmodern diktatúra
Kutnyik Pál, Szeged
Rendszerváltásunk egyik nagy hibája: a politikai lojalitás. Ami, bár élet- és törvényellenes, azzal jár, hogy az Országgyűlés képviselőinek döntő többsége nem a választók (a nép) érdekeit, hanem csak pártjuk hasznát, a hatalom mindenáron való megtartását szolgálja. A házszabály lehetőségével visszaélve a Fidesz rendre kiszolgáltatottá teszi a kisebbségi álláspontot képviselőket, ami csak színlelt parlamentarizmus. Ezáltal az ország jelentősen devalválta önmagát, ugyanakkor lakossága nagymértékben megosztottá vált. Köszönhetően Orbán Viktor illiberális demokráciájának, a nagymértékű politikai és gazdasági dezinformáltságnak.
Így aztán napjainkban az történik országunkban, amire Orbán rámondja az áment (legyünk stílszerűek!). Mert a diktatórikus vezetés azt hiszi, hogy a törvények felett áll, bármit megtehet, ellenében azonban semmi nem jöhet létre. Ez dívik ma Magyarországon, egyelőre. Mindezek után nem véletlenül állítja Bojtár Endre történész a Vasárnapi Hírekben megjelent nyilatkozatában (július 16.), hogy Orbán Viktor „az újabb magyar történelem második legkártékonyabb figurája”. Hát nem az első? – teheti fel magának a kérdést az olvasó. A történész szerint az első Horthy Miklós, „akinek egymillió ember halála szárad a lelkén”. Szerencsére Orbán nem tart itt. Ő csak a „posztmodern” diktatúra híve, illetve gyakorló politikusa.
 

Mire van és mire nincs?
Róbert Hanna közgazdász, Gyöngyös-Budapest
Az egyik Híradóban, nem is tudom, csak ebben az évben hanyadszor, megnéztem, hogy milyen megalázó helyzetben vannak a dajkák az óvodákban és bölcsődékben, akik fillérekből kénytelenek élni, és eltartani a családjukat. Pedig forradalmi kormányunk nagyon jól tudja, hogy ezek a nagyszerű asszonyok éveken keresztül nevelik a gyermekeinket, vigyáznak rájuk, ameddig mi, anyák dolgozunk. Országunkban sok-sok tízezer anya hálás ezeknek a csodálatos embereknek.
Az egyik államtitkár-helyettes azt mondta az adásban, hogy jövőre már jobb lesz, mert két(!) százalékkal emelik a ma még körülbelül 80 ezres havi fizetésüket. Nevetséges és ugyanakkor nagyon szomorú az egész, mert a kormány nem talál pénzt arra, hogy a dajkák emberhez méltó körülmények között éljenek.
Nézzük csak meg, hogy az utóbbi két-három hétben milyen „segítségeket” nyújtott a kormány! Néhány nappal ezelőtt Soltész Miklós államtitkár a magyar kormány nevében 1,3 milliárd forint támogatást adott át Nagyváradon a helyi református közösségnek. Csodás gesztus! Rá két napra, Kárpátalján Magyar Levente államtitkár kétmilliárd forintot prezentált mint gazdasági támogatást az Ukrajnában élő magyar gazdáknak. Ez is nagyon szép és jó. De csak akkor, ha az anyaországban is ilyen mértékű segítséget kapnak, mondjuk, a honi dajkák, és nem koldusnak érzik magukat a saját hazájukban.
 

Váci út, felelj neki!
Fried Ferenc, Budapest
Jellemző a honi nyilvánosságra, hogy a Fülesből tudtam meg, mi épül a Váci út és Róbert Károly körút sarkán, az elbontott buszpályaudvar helyén. Felhőkarcolók! Három 90 méter magas torony. Korábban többször is körbejártam a területet, de sehol nem találtam semmilyen információt.
Most, a neten is utánanézve, kiderült, hogy irodaház-komplexumot terveztek ide, 100 milliárd forintból. Lesz itt minden, szálloda, mélygarázs, szolgáltató- és közösségi terek, alacsonyabb épületek is, összesen 120 ezer négyzetméternyi területtel. A buszok számára is marad némi lehetőség. Igaz, hogy a részletes ismertetések tavalyiak, egy év alatt tehát nem sok történt. A fejlesztő cég nevét nem írom le, ez itt nem a reklám helye, de azért az érdekes, hogy – mivel a munkát a kormány kiemelt beruházásnak minősítette – sem építészeti-műszaki tervtanácsi véleményre, sem településképi véleményezési eljárásra, sem településképi bejelentésre, sem pedig környezeti hatásvizsgálatra nem lesz szükség.
Ez mindig valahogy így zajlik egy illiberális demokráciában, lásd a Vár, a Városliget, az Orczy-kert vagy a Római-part esetét. A szabályok csak arra valók, hogy – ha egyesek érdekei úgy kívánják – felfüggeszthessék őket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!