'Talán a tanárnő tudja, hogy mennyi lesz a fizetése?...'

A nekünk járó tisztelet…
Kutnyik Pál, Szeged
Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás befejezése előtt Donald Trump sikeréért drukkolt. (Be is jött neki, gratulálok az új amerikai elnöknek.) Mégis azt kell mondanom, elsiette a dolgot. Egyrészt ez a fajta orbáni viselkedés nem elfogadott a diplomácia világában. Másrészt, ha mégis Hillary Clinton győz (többen szavaztak rá, mint ellenlábasára), akkor az Orbán-kormány végleg eláshatta volna magát az USA előtt. Nagy valószínűséggel nem kis hátrányt szenvedett volna az ország is. Ez nagyfokú felelőtlenségre utal.
Orbán kinyilatkoztatása szerint ez a választás ad esélyt a nyugati világ többi részének is, hogy ti. „kiszakítsa magát az ideológiák, a politikai korrektség, a valóságtól eltávolodott gondolkodásmód… fogságából, és visszatérünk végre a realitások talajára”. (MTI) Az az érzésem – hacsak nem hibás a sajtó közlése –, hogy miniszterelnökünk nem tudja, mit beszél. Az viszont bizonyos Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, hogy ezek után a kormány a jobb világ közeledtét várja az Egyesült Államoktól. Hozzáfűzve még azt is, hogy reményei szerint korrekt partnerség alakulhat ki a két ország között. A jövőben pedig az ország és a magyar kormány bizonyosan megkapja a neki járó tiszteletet.
Csak tudnám, miből is gondolja a miniszter vagy bárki is, hogy nekünk, magyaroknak, de leginkább a magyar kormánynak kijár a tisztelet! És vajon eddig miért nem tiszteltek bennünket (a kormányt) világszerte?
Mert egyes vezetőink alapos okot adtak rá! Talán abba kéne hagyni a kormány tagjainak (és a Fidesznek) a hazudozást, a pökhendiséget, és végre fel kellene számolni a korrupciót! Vagyis sok mindent másképp kellene csinálni, mint eddig, és akkor lehet reménykedni mások tiszteletadásában.


Egyelőre csak remény
Rittman Tibor ny. vasúti mérnök, Záhony
A kárpátalja.ma portálon megjelent egy jó hír: vonatjáratot indítanak Magyarországról Munkácsra. A hírt az ukrán infrastrukturális miniszter jelentette be a múlt héten Ungváron. Jó hír, és gondolom, hogy a kárpátaljai magyarságnak még inkább. Mert 1945-ig Budapestről, Debrecenből, Miskolcról sok vonatjárat közlekedett mindennap Munkácsig, és ez nagyon jó volt nemcsak Munkács lakosságának, hanem az összes megyei városnak.
Mindenről beszélt a miniszter, örömöt szerezve ezzel a magyaroknak, de egy dolgot elhallgatott vagy nem tudott róla. Azt, hogy a szovjet érában, 1945 után Bátyú állomástól felszedték a széles nyomtávú vasúti síneket, és ezért a vonat, amelyik elindul Budapestről, ma csak Bátyú államosig tud közlekedni.
Magyarországon a nyomtávolság 1435 mm, a volt Szovjetunióban pedig 1524 mm. Ezért, hogy rendszeresen lehessen közlekedni vasúttal Budapestről Munkácsig, szükség van új vasúti pályára, melynek nyomtávolsága megfelel az EU-s normáknak. Ehhez, mint tudjuk, sok pénzre van szükség, körülbelül 100 millió dollárra. Ez a pénz az ukránoknak nincs meg, így nem tudni, hogy ki finanszírozná ezt a fontos projektet.
Vladimir Omelian miniszter úr szeretné, hogy vonat kösse össze Budapestet Munkáccsal, de ameddig erre nincs pénz, az egész csak remény marad. Pedig a bejelentés nagyon fontos a sok volt kárpátaljai magyar részére, akik Magyarországon élnek, és országunk lakosságának is.


Munkásgyulai
Csillag Miklós, Őriszentpéter
Érdeklődéssel halljuk és olvassuk a sajtóban is, hogy országunk nagyon jól teljesít. Jók a mutatók, csökken az államadósság, növekednek a bérek, munkanélküliség már alig, sőt munkaerőhiány tapasztalható. A kereskedelmi forgalom, az üzletek árbevétele folyamatosan, évről évre emelkedést mutat.
Ilyenkor eszembe jut statisztikatanárunk mondása, miszerint a statisztika olyan, mint a bikini: „a fontos részeket eltakarja”. Eszembe jut még gyerekkoromból az a kép, amikor mélynövésű vezérünk, Rákosi a búzatábla közepén állva kihirdette, megtermeltük az ország kenyerét. Úgy emlékszem, akkor úgy söpörték össze a padlásokon még meglévő búzát. Tízóraira még zsíros kenyér sem jutott. Akkor vált szólássá, hogy az öndicséret büdös.
Valahogy úgy érzem, kicsit most is visszafogottabbnak kellene lenni, mert már hallani, hogy a lecsókolbászt „munkásgyulainak” hívják.
Áfacsökkenést hirdettek, a sertéshús áfáját 27 százalékról 5-re csökkentették. Lássunk csodát, mi is történt! Bizonyságul: a sertéskaraj 27 százalék áfával 2016. január 2-án 1299 forintba került, 5 százalékossal november 11-én 1499 forintba. A sertéscomb 27 százalékos áfával 999 forint volt, 5 százalékossal 1139. A sertéstarja 27 százalék áfával 1029 Ft, 5-tel 1269 forint. Tehát a sertéshúsok esetében nem csak eltűnt az áfacsökkenés, de a fogyasztói árak tovább emelkedtek.
A fogyasztói árak emelkedése az élelmiszer-kereskedelemben különösen növeli a kiskereskedelmi forgalom növekedését is. Érdemes lenne ténylegesen kimutatni a szolgáltatások árának alakulását, az emelkedés mértékét, úgy három évre visszamenőleg. Amikor a bérfejlesztésről van szó egyes ágazatokban, akkor ne a következő évekre szánt milliárdokat közöljék, mert a valóságban az érintett dolgozók esetében alig haladja meg az illető dolgozó jelenlegi bérét. Nyugdíjasként egy műtét után javasolta az orvosom, tartózkodnom kell a nagyobb emeléstől. Így aztán most a 2017. évi nyugdíjemelés mindössze 0,09 százalékra tervezik, kíméletből. Ez már gonoszkodás.


Sehol egy nyíl, egy tábla
Fábri Ferenc, Budapest
A Margitszigeten hónapok óta építkezés zajlik. Engem nem zavar, ez a szakmám, a feldúlt terepet és a folyamatos változást természetesnek tartom, s érdekel, mikor mi történik. Az előző átkosban rendszeresen ismertető táblákat helyeztek el a nagyobb munkák területén, de a Fidesz-éra kezdetén is kaphattunk információkat arról, kik és mit építenek itt vagy ott, határidőről, költségről, egyebekről.
A szigeten ilyesminek nyoma sincs. Tájékoztatást csak a BKK rakott ki, a 26-os buszjáratról, mely az Árpád hídtól csak a Zenélő kútig közlekedik. Azt a laikus is felfogja, hogy az utakat átépítik, de hogy milyen vizes munkákat végeznek, nekem sem sikerült kitalálnom. A Sportuszoda előtt nagy gödröt mélyítettek, innen átsajtoltak egy csövet a budai parthoz. Újabban ezt kivezették a Dunára, így ez nyilván csatorna lesz.
Nagyobb baj, hogy a munkálatok miatt a Sportuszoda alig közelíthető meg, a gyerekeket szállító kisbuszok ugyan egy (füves) terelőúton célba jutnak, de a gyalogosnak magának kell kitalálnia, hogy a még megmaradt fák, bokrok, valamint a változó helyzetű földhalmok, dúcanyagok, csődepók és kotrógépek között aznap hogyan jut el a bejáratig – másnapra már változhat a helyük. Sehol egy nyíl, egy eligazító tábla, netán Elnézést kérünk… felirat. Csak sár – bár legutóbb egy sávot leszórtak salakkal, ideiglenes járda céljára.
Úgy vélem, a Margitsziget és a Sportuszoda eléggé frekventált hely, a beruházás pedig elég nagy volumenű ahhoz, hogy pár ezer forintot az arra járók eligazítására fordítsanak. S ha erre sem az Ismeretlen Építtető, sem az Ismeretlen Kivitelező nem áldoz, az uszoda is kirakhatna egy-két cédulát: merre van a bejárat.
Szeretném, ha legalább itt nem érvényesülne a manapság általános „Mi közötök hozzá?” megközelítés.


Trump Amerikája
György László, Győr
Férfi létemre mindig megkönnyezem, amikor az USA for Africa felvételét megnézem.
„We are the world, we are the children”, „Mi vagyunk a világ, mi vagyunk a gyerekek”, énekli a zseniális Michael Jackson, a Nobel-díjas Bob Dylan, Stevie Wonder, a rocknagymama Tina Turner és még sok világhírű énekes kiválóság. Trump, az USA leendő elnöke ismeri ezt a segélydalt? Nem szól másról, mint az alapító atyák dicsőségéről, de benne van az Afrikából az ültetvényekre elhurcolt rabszolgák minden csepp verejtéke, a Cotton Club-os Ella Fitzgerald minden fájdalmas blues-gospel éneke, a szesztilalom ideji New Orleans-i Original Dixieland Jazz Band minden klarinétos dallama és a nehezen befogadott, majd lelőtt John Lennon „All we are saying, give peace a chance”-e. Mást nem is kérünk, adj esélyt a békének! Manapság a vietnami háború My Lai-i mészárlása már meg se mozdítaná a tv előtt ülők ingerküszöbét.
A keresztény Európa segítségével rabszolgák tömegeit rabolták át Amerikába.
A kifosztott fekete kontinensről, a háború sújtotta Szahel-övezetből most emberek ezrei kerekednek fel Európa felé egy jobb élet reményében, de a gazdag Európa nem kér a kevésbé művelt embertársai tömegéből.
Mint ahogy Aleppo és Moszul elpusztított családjai és a házaiból menekülő tömegek sem érdeklik, csak vegyék a fegyvereiket és cserébe adjanak olajat olcsón. A profit, a haszon nem ismer kegyelmet, vagy dolgozol mint „beszélő szerszám”, vagy lebombázunk és elpusztulsz. Korunk politikájáról egy régi, ’60-as évekbeli film jut eszembe; Gengszterek és filantrópok. Vajon Trump elnöksége alatt az USA-ra melyik elnevezés illik majd?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!